Május 28-án a mezőörsi Magyar Műhely Alapítvány, valamint a lakiteleki IKoN Egyesület a Harmónia Nonprofit Kft. 6000 kötetből álló felajánlását juttatták el a felvidéki Bart településre.
Főképp szépirodalmi, történelmi, ismeretterjesztő és ifjúsági regények kerültek így a magyar többségű felvidéki településre. Az elkövetkező napokban Dániel Erzsébet néprajzkutató és Bögi Pathó Melinda, Zalaba község polgármestere segít abban, hogy a könyvek minél több magyar szervezethez eljuthassanak. A helyszínen Árvai Zoltán és Valéria fogadták az adományt. Nem kellett belenézni a kristálygömbbe, hogy tudjuk, a Fidesz–KDNP fölényes győzelmével zárul majd az európai parlamenti választás. Azt is előre lehetett látni, hogy magasabb részvétel lesz majd a voksoláson, és várható volt, hogy az elmúlt évben teljesen szétesett ellenzéki formációk között megváltoznak az erőviszonyok. Így engem egy dolog érdekelt igazán: hogyan fogják magyarázni a csúfos szereplésüket? Manapság egyre aktuálisabb feltenni a kérdést: a Facebook politikai aktor-e vagy sem? Elvégre ez egy magánvállalkozás, ahogyan sokan érvelnek, és egyáltalán nem kell rajta megjelenni. Ez a kitétel valóban igaz, ugyanakkor ne legyünk képmutatók, pontosan tudja mindenki, hogy napjainkban már eljutottunk odáig, hogy ami és aki nincs a Facebookon, az kis túlzással olyan, mintha nem is létezne. Sajnos olyan komoly tényezővé nőtte ki magát ez a vállalkozás, hogy lehetetlen figyelmen kívül hagyni a létezését, és nem szabad elvitatni azt sem, hogy komoly hatásai vannak az identitásra. Ezért sem mindegy, mikor jelenünk meg rajta, és pontosan emiatt olyan ijesztő, hogy tinédzserkorban kezdik el használni, hiszen ekkor még bőven nem beszélhetünk kiforrott személyiségről és önazonosságról. Bevett szokás, hogyha egy ismert személyiség elérkezik pályafutásának, netán életének végéhez, akkor díjakat adnak neki. Nincs ez másképpen az Európai Unió háza táján sem, ahol a napokban az Európai Bizottság leköszönő elnöke, a folyton isiásszal küzdő, még az ajtóval is összetűzésbe keveredő, más főméltóságokat majdnem felgyújtó Jean-Claude Juncker megkaphatta Az év európai vezetőjének járó díjat. Április 15. és május 12. között a Duna Médiaszolgáltató verspályázatot hirdet „Magyarnak lenni, összetartozunk!” témakörben az alábbiak szerint. A szervezők várják a világ bármely pontjáról az egyedi, színvonalas verspályázatokat, amelyek még nem voltak publikálva és eddig még nem jelentek meg semmilyen platformon.
2019. április 26-án vette kezdetét a Lakitelek Népfőiskola Kína Kollégiumának képzési sorozata. Az ünnepélyes megnyitón Gulyás Gergely, a miniszterelnökséget vezető miniszter köszöntötte a megjelenteket. Köszöntőjében kiemelte a Népfőiskola munkájának fontosságát, majd beszélt a Magyar Falu programról és a családvédelmi akciótervről is. Lezsák Sándor, az országgyűlés alelnöke beszédében kiemelte, mennyire lényeges a Népfőiskolán olyan kollégiumokat szervezni, amelyek elősegítik a magyar fiatalok ismeretszerzését a nemzetközi kapcsolatok kiemeltnek tekinthető szakirányai terén. A megnyitón felszólaló Balogh Csaba külügyi államtitkár az Alaptörvény külügyi szempontú elemzését mutatta be a hallgatóságnak. Bangóné Borbély Ildikó egyik reggel felkelt, szépen felöltözött, megcsináltatta a haját és bement az ATV reggeli műsorába egy kicsit sivalkodni. Lehetett volna ez egy teljesen átlagos nap is, ám Bangóné tett róla, hogy ne így legyen. A szokásos semmitmondó hiszti helyet úgy döntött, ezúttal tényleg őszinte lesz. Így történhetett, hogy mindenkit, aki nem az ő pártjának támogatója, azt nemes egyszerűséggel lepatkányozott. |
Archívum
September 2024
|