Olivier Nakache, Eric Toledano: Életrevalók
2011-ben indult hódító útjára az Életrevalók című francia film és teljesen meg tudjuk érteni, hogy oly sok nézőnek belopta magát a szívébe. Az alkotás igaz történet alapján készült és egy mozgássérült, valamint a szolgálatába álló ápoló kapcsolatáról szól. Az Életrevalók egy nagyon emberi film, sok nevetéssel és sok sírással, aminek a legfőbb üzenete az, hogy mindig találjuk meg az élet értelmét és lássuk meg a dolgok napos oldalát is. Ugyanis, ha hagyjuk, hogy a félelmeink, az előítéletek és önutálatunk átvegye az irányítást az életünk felett, akkor gyakorlatilag megszűnünk létezni és nem jutunk el oda, ahová tartozunk. Philippe és Driss nagyon más háttérrel bírnak, nagyon más problémáik vannak, más az életük, mégis képesek egymásban felfedezni a jót, hogy aztán kihozzák egymásból a legjobbat. Az Életrevalók nagyon tanulságos és életigenlő film, aminek a megtekintése után garantált, hogy sokkal szebbnek látjuk majd a világot. Laurent Obertone: Gerilla-Franciaország végnapjai
Aki a karantén idején tartalmas és egyben szórakoztató időtöltésre vágyik, annak jó szívvel ajánlom a Gerilla című könyvet. A történet alapkonfliktusaként egy rendőri intézkedés szolgál Párizs egyik külvárosában. A rendőrök egy csapdahelyzetben találják magukat, amiben egyikük elveszti a hidegvérét és agyonlövi az egyik bevándorló hátterű férfit. A gettó azonnal lángba lobban. Franciaország utolsó három napját több szempontból is bemutatja a szerző, látunk politikusi, újságírói sorsokat, de megjelennek az átlagos kisemberek történetei is. A megrendítő erejű írás annak ellenére, hogy fiktív történet, mégis a maga módján ultra realista. A leírt események elgondolkodtatóak mindannyiunk számára, annak ellenére is, hogy nem történtek meg. Egyenlőre. Balogh Ernő: Tekintetek
Rengeteg filmet tudnánk hozni a nemzetközi palettáról, amit a figyelmetekbe szeretnénk ajánlani és a következő hetekben ez így is lesz. Ám nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy hazai alkotások is készülnek, amik között van pár egészen lélekemelő és erősítő darab. Ilyen film Balogh Ernő: Tekintetek című alkotása. A kisfilm Kucsera Ferenc, a vértanú pap életének utolsó napját mutatja be. A Tanácsköztársaság emberei fogták el Kucsera atyát és kikiáltották őt ellenforradalmárnak, a rendszer ellenségének. Arra akarták rávenni, hogy nevezze meg azt a személyt, aki meghúzta a templom harangját. A Weresmarthy-villa pincéjében kínozták, félholtra verték, ám ő nem tört meg és végül mártírhalált halt a Duna-parton. A kisfilmben Kucsera Ferenc nagyon erős és a nehéz időkben különösen fontos mondanivalót közvetít, miközben az alkotók tökéletesen bemutatják ennek az elnyomó hatalomnak és az azt kiszolgáló embereknek a természetét. Kucsera Ferenc mindenben föléjük magasodik, nem tör meg, nem adja meg kínzóinak azt az örömöt, hogy könyörög és sír. Kihúzott derékkal, bátran, erkölcsi fölényét bizonyítva vállalja a sorsát. Személye példaként szolgálhat minden magyarnak. Ezt a kisfilmet kötelezővé kellene tenni. Bán Mór: Hunyadi sorozat
A nehéz helyzetekben szüksége van az embernek hősökre, példaképekre, pozitív mintákra. A Bán Mór tollából származó Hunyadi regénysorozat rendkívül olvasmányos, sőt, annak ellenére is gyermeki izgalommal faltam magamba az oldalakat egy-egy csatánál, hogy pontosan tudtam, hogy mi lesz a végeredmény. Habár a szerző nem történeti munkának szánta, azonban az eseményleírások rendkívül pontosak, akár a történelem érettségihez is jól jöhetnek. Világosan látszik, hogy Bán komoly kutatómunka után vágott bele a nagy feladatba. A szerző nagy műveltségének talán egy fontos hátulütője van: kissé kaotikusan keveredik a történetben a különböző korok narratíváinak elemei, azonban ez egy cseppet sem von le a mű értékéből. A középpontban végig Hunyadi János karaktere áll, annak ellenére is, hogy több szálon fut a cselekmény. A főhős egyszerre nagyon emberi, látjuk a botlásait, a gaztetteit és egyszerre igazi hős, aki a hazájáért él és mindent megtesz a nemzetéért. Lélekemelő olvasmány, Balassi szavaival élve: „Emberségről példát, vitézségről formát…” ad a mai nap emberének. Ma nem kell életedet kockáztatnod a csatamezőn, elég, ha otthon maradsz. Ha pedig így teszel, akkor olvass Hunyadit. MENNYEI KIRÁLYSÁG (2005)
A népmesék főhőséről, a szegény Kovács legényről kiderül, hogy nemesi származású, és nagy dolgokra hivatott. Útnak is indul apjával a Szentföldre, ahol kiderül, valójában gazdag földesúr, és a jeruzsálemi Király hűbérese - vállát a rábízott nép sorsa nyomja. A film elvarázsol minket fényképezésével, díszleteivel és jelmezeivel, a néző rögtön belefeledkezik a középkorba. Van azonban egy másik, sokkal lényegesebb eleme is az alkotásnak, ami miatt nyugodtan mondható, hogy kötelező, jellemformáló klasszikussal van dolgunk - a párbeszédekben meghúzódó útmutatások. Balián segítségére lesz a Mennyei Királyság feje, apja, lovagtársa, ellenségei, hogy megtalálja a helyes utat - hogy megtalálja önmagát, milyen is a "jó vezető". Hemzsegnek a filmben azok a gondolatok, amelyeket bármely korban magunkkal vihetünk és hasznosíthatunk - hogy a kímélet nem gyöngeség, de a könyörületesség csak akkor valódi, ha erővel ki tudunk állni az Élet értékei mellett. És ez az üzenet nagyon is időszerű manapság, amikor az értékrendek megkérdőjeleződnek. 'Nemo vir est qui mundum non reddat meliorem.' Jack Vance: Sárkányurak; Az utolsó várkastély
A kényszerű otthonmaradás kiváló alkalmat teremt arra, hogy kimozduljunk az irodalmi komfortzónánkból. Ezért is ajánlok figyelmetekbe egy igazi klasszikust, a fantasztikus irodalom hőskorából. Ekkor még nem vált el egymástól élesen a sci-fi és a fantasy, és az írók képzeletének nem szabott határt sem műfaji besorolás, sem politikai korrektség. Jack Vance, a Haldokló föld ciklussal bérelt magának állandó helyet a fantasykedvelők polcain, de ismerkedési célból egy önállóan is élvezhető könyvet javaslok, mely két történetet tartalmaz. Az elsőben Föld már csak egy távoli emlék, és a túlélő emberiség egy visszatérő, hüllőszerű faj támadásitól szenved, egészen addig, míg egy briliáns hadúr a saját módszereikkel vissza nem veri őket. A kisregény maga rövid, pörgős és filmszerű. Érdekessége, a klasszikus sárkánymitológia új megvilágítása. A kiváló magyar fordítás csak erősíti az élményt. A kötet második története annak ellenére hogy 1963-ban íródott, bámulatos áthallásokkal rendelkezik. Itt egy dekadens társadalom utolsó arisztokratái, a falakat ostromló rabszolgák támadása közben azon vitatkoznak, hogy nem-e méltóságunkon aluli harcolni az életükért. A kötet végkicsengése pozitív és reményt ad arra, hogy soha nem késő harcolni egy egészséges világért. Ebben a rohanó világban nem sok idő jut a minőségi szórakozásra. Ha már ilyen rendkívüli veszélyhelyzet alakult ki, akkor fordítsuk ezt a hasznukra és igyekezzünk hasznosan és kellemesen eltölteni az otthon töltött időt. Kezdjük azzal, hogy megnézünk egy jó filmet. Az IKoN mostantól mindennap egy ajánlóval igyekszik segíteni a választást. Az első ilyen bejegyzésünk tárgyának A remény rabjai című filmet választottuk.
A remény rabjai nem véletlenül áll az IMDb toplista élén. Egy igazán felemelő, emberi alkotás, amit Stephen King művéből adaptált Frank Darabont. A főszerepben pedig Tim Robbins és Morgan Freeman. A helyszín a Shawshank börtön. Ez a film egészen csodálatos és lélekemelő alkotás, miközben hatalmas fordulatokat és megrendítő történeteket mutatnak be a nézőknek. A középpontjában az emberi sorsok, döntések és drámák állnak, valamint egy őszinte barátság és a hit ereje. Azt hiszem most mindannyiunknak szüksége van arra, hogy a remény áthassa a lelkünket és a gondolkodásunkat és ebben A remény rabjai nagy segítsünkre lehet, hiszen nem csak hatalmas élmény és kiváló kikapcsolódás, hanem ebben a filmben csúcsosodik csak ki igazán, hogy milyen ereje van az emberi akaratnak és a megrendíthetetlen reménynek. Ahogyan a filmben is elhangzik: "A remény jó dolog, talán a legjobb. És a jó dolgok nem halnak meg, miként a rosszak sem élnek örökké." ![]() Ezúton értesítünk mindenkit, hogy a március 27-29-i időpontra tervezett XI. FiPoliT a koronavírus magyarországi megjelenése miatt és a járvány elterjedésének megelőzése érdekében ELMARAD. A pályázókat az eddig megadott időpontig és feltételek alapján értesítjük az eredményekről, a konferenciát pedig későbbi időpontban megtartjuk. Akik befizették már a regisztrációs díjat, azokat emailben értesítjük a teendőkkel kapcsolatban. Mindenki megértését és együttműködését köszönjük! |
Archívum
February 2025
|