Lám, megkezdődött a parlamenti ülésszak és vele együtt megindult a cirkusz is. Mert ugye, ahol nincsen érdemi mondanivaló, program és jövőkép, ott csak a balhé marad. Ezzel tudják felhívni magukra a figyelmet a semmihez sem értő, ám annál hangosabb ellenzéki politikusok. Mondhatnám, hogy dőljünk hátra a kényelmes fotelben, miközben jóízűen falatozunk a pattogatott kukoricából, de az a helyzet, hogy nem lehet nyugodtan hátradőlni, mert már erre a viselkedésre van igény. Életvezetési tanácsadók és influenszerek igyekeznek felturbózni az emberek egóját nap mint nap. Másról sem szól az egész világ, csak az egyén öntudatosságáról és az én elsőbbségéről. Ez az egyik leghangosabb liberális mantra. Éppen ezért olyan furcsa, hogy amikor egy nemzet önismeretét és önbizalmát akarják növelni, akkor ettől kitör a hisztéria a libsi oldalon. A Lakiteleki Népfőiskola és az Ifjú Konzervatívok a Nemzetért Egyesület (IKoN) szervezésében, a Miniszterelnökség és a Magyar Nemzeti Bank támogatásával „Csatári Bálint Kollégium” indul, amely a Kiskunság tanyáinak, tanyán élő emberek lehetőségeit, kulturális és szellemi állapotának felmérését tűzi ki céljául. 2020. január 30-án a Magyar Patrióták Közössége által szervezett Patrióta esten jártunk, ahol a meghívott előadó Szakács Árpád újságíró, A kultúra diktatúrája című kötet egyik szerzője volt. A rendezvény hagyományokhoz híven a Küküllő Székely Kocsmában került megrendezésre. Az előadást és a beszélgetést Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke moderálta. Napjainkban kommunikációs és identitásformáló színtéren zajlik a háború a világrendek és eszmék között. Kevésbé véres összecsapás ez, de annál pusztítóbb, és az már biztos, hogy ez fogja meghatározni a következő évtizedünket. Akármennyire is harsogják, hogy a jobboldali erők elnyomják a liberálisokat, kiveszik a kezükből a különböző kommunikációs területeket, az a nagy helyzet, hogy ez nem így van. |
Archívum
September 2024
|