 Lám, megkezdődött a parlamenti ülésszak és vele együtt megindult a cirkusz is. Mert ugye, ahol nincsen érdemi mondanivaló, program és jövőkép, ott csak a balhé marad. Ezzel tudják felhívni magukra a figyelmet a semmihez sem értő, ám annál hangosabb ellenzéki politikusok. Mondhatnám, hogy dőljünk hátra a kényelmes fotelben, miközben jóízűen falatozunk a pattogatott kukoricából, de az a helyzet, hogy nem lehet nyugodtan hátradőlni, mert már erre a viselkedésre van igény. Az a nagy helyzet, hogy a választók az X behúzásával legitimálják ezt a cirkuszt. Az ellenzékiek már nem is erőlködnek, hogy érdemi üzenetet fogalmazzanak meg, elég annyi, hogy: minket itt elnyomnak, nincs szabad sajtó, diktatúra van és klímavilágvége, meg oktatás–egészségügy, és vesszen Orbán. Ennyiből áll az ellenzéki alakulatok üzenete. Már nem számít, hogy az egyiken nyilas gatya van, a másikon vörös ing, a harmadikon pedig szivárványos kitűző. Már nem érdekes az, hogy ezek a pártok egykoron egymást tépték, vagy éppen a másikkal szemben jöttek létre. Mint ahogyan az sem, hogy kormányon milyen ámokfutást csináltak. Már nem lehet más a politika sem, elég csak a zöldség. Az ellenzéki politikusokat és választókat ezek nem érdeklik. Már nem kellenek az elvek, nem hiányoznak nekik az oldalak, és nem akarnak értékek mentén dönteni. Elég pusztán annyi, hogy vesszen Orbán, és takarodjon a Fidesz.
Hiába egyértelmű, hogy az ellenzéki oldalon ülő, politikusnak nevezett provokátorok teljesen alkalmatlanok a vezetésre, hiába válik láthatóvá, hogy csak az érdekli őket, hogy felmarkolják a pénzeket, és hiába tudja mindenki, hogy amit ígérnek, annak annyi köze van a valósághoz, mint egyszeri munkásőrnek a demokráciához, ezek a tények már senkit nem érdekelnek. Mint ahogyan az sem, hogy egyértelműen bizonyítható, mennyi csúsztatás és hazugság jelenik meg a sok „függetlenobjektívszabad” médium oldalán, amiket a megjelenés után módosítanak és törölnek, ha elég megosztást kaptak. Már nem kell semmit bizonyítani, már nem kell tények mentén gondolkodni, elég az, hogy ez lop, az hazudik, ha pedig valami jó intézkedés történik, akkor az meg kevés, meg nem is úgy van. Ez pedig nagyon veszélyes. Ott, ahol kihal a racionalitás, és eltűnnek az értékek, ott bizony már csak a pusztítás marad. Igen, egészséges dolog a váltógazdálkodás, és egyértelműen fontos az, hogy a pártok meg tudjanak pihenni, hiszen a kormányzás rengeteget kivesz belőlük. De azt azért látni kellene, hogy mikor van az a pillanat, amikor tényleg szükséges a váltás. Magyarországon ez a pillanat egyáltalán nem jött még el. Először is azért, mert olyan kormányfője és kormánya van az országnak, aki és ami képes a folyamatos megújulásra, megvannak a válaszaik a kor kihívásaira, van jövőképük és céljuk, ami alapján kormányozni akarják ezt az országot. A kihívóikból azonban mindez hiányzik, pusztán a gazdik megbízásait teljesítik saját országukat elárulva, bár ez láthatóan senkit nem zavar. Egy ország vezetéséhez vajmi kevés az, hogy legyen melegházasság és méhek a buszmegállókban, meg az Orbán takarodjon. Mint ahogyan a demokráciaféltők folyamatos akasztással és börtönnel való fenyegetőzése sem nevezhető érdemi programnak. Zakatol az uszításvonat, amire felülnek a választók is. Olyannyira a hangulatkeltés már a fő cél, hogy el tudom képzelni – bár egyáltalán nem akarom –, hogy Hadházy Ákos legközelebb már nem táblán mutatja be azt a bizonyos szervet, hanem az ingerküszöb átütése céljából pucéran fog majd berontani az ülésterembe, mint a sporteseményeken a feltűnési viszketegségben szenvedő agyhalottak. Mert a Jakab Péterek, Gyurcsány Ferencek, Szabó Tímeák és Botmixeres Katkák ezen a szinten vannak. Látszatpolitizálásból és látszatellenzékiségből nincsen hiány sem a politikusi, sem az értelmiségi, sem pedig a szavazói oldalon, de valóban elég lenne ennyi? A dunaújvárosi eredményből kiindulva a válasz: igen. Úgy tűnik, tényleg elég annyi kampányüzenetnek, hogy vesszen Orbán, különösen a nem jobboldali identitással bíró körzetekben. A visszarendeződés megkezdődött, és ezt csak a helyi erők kemény munkájával lehet megállítani. A jó kormányzás ugyanis nem elég a biztos győzelemhez, a választókörzetekben is nagyon komoly, emberközpontú, közvetlen politikára van szükség. Át kell törni a látszatpolitizálás látványos falait, de ehhez keményen kell dolgozni. Olyan keményen, ami képes ellensúlyozni a közösségi média által felhangosított botránypolitizálást és a tény nélküli vagdalkozásra, az emberek legrosszabb tulajdonságaira építő uszítókampányokat. Sokkal magasabb fokozatra kell már kapcsolni, mert a vészjelző vadul villog, 2022 pedig itt van a nyakunkon. Az már biztos, hogy szivárványos–vörös–nyilas koalícióval kell megküzdeni, de az is biztos, hogy nem lehet őket leírni, hiába mutat minden az alkalmatlanságuk irányába. Rendezni kell a sorokat, a bázisokat újra kell építeni, és/vagy meg kell erősíteni. Máskülönben a botránypolitikából idővel pusztító kormányzás lesz, és szétvernek mindent, ami értékes a nemzetnek. Magyar Hírlap Comments are closed.
|
