Megcáfolhatatlan tény, hogy napjaink neoliberalizmusának már semmi köze sincs John Locke vagy John Stuart Mill liberalizmusához. Az ő liberalizmusuk kizárólag a jog és a szabadság pillérein nyugodott. Ezért kell megkülönböztetnünk az eredeti liberalizmust a mai látszatliberalizmustól, a neoliberalizmustól.
Ez az ideológiai torzszülött értékmentes társadalmakat hirdet, ahol minden megengedett és semmi sem számít bűnnek (lásd a pedofil cselekmények dekriminalizálására irányuló nyílt politikai törekvéseket vagy a marihuána legalizálásának szorgalmazását). Ellensége a nemzetállamoknak és a kereszténységnek, megkérdőjelezi az összes bevett szokást és hagyományt, igyekszik szétrombolni azokat, végterméke az anarchia, a nihilizmus és a hedonizmus. A neoliberalizmus hívei ma előszeretettel hivatkoznak az emberi jogokra, az üldözöttek megsegítésére és a tömeges bevándorlás mellett kardoskodnak. Hamis prófétaként hirdetik a multikulturális társadalom már régen megbukott, ócska ideológiáját.
A neoliberalizmus által bekötött szemmel botladozó Európa nyugati fele már húsz évvel ezelőtt irányt tévesztett, eltért az alapító atyák eszméitől, azokon átlépve veszélyes irányba fordult. Igazolva látszik Soros György két évtizeddel ezelőtti fenyegetésének valódisága. 1993-ban Soros György milliárdos Budapesten Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval folytatott beszélgetése során arról akarta meggyőzni a Fidesz vezetőit, hogy Európa és Amerika egyedül a liberális megoldásokat és a liberális ideológiát fogadja el. Soros hangsúlyozta, hogy „Európa elvet mindent, ami keresztény, hagyományos vagy nemzeti”. Komoly figyelmeztetésnek szánta, miszerint „a hagyományos értékekre való hivatkozásnak az lesz a vége, hogy nacionalizmussal, fasizmussal és antiszemitizmussal fogják őket vádolni”. (Igor Janke: Hajrá, magyarok!, 136. oldal, Rézbong Kiadó 2013.)
Szemléletesen illusztrálja a fönti jóslat beteljesülését napjainkban az illegális bevándorlás jelenségére adott hazai válasz nyomán támadt balliberális felzúdulás, a szankciókkal való fenyegetés és a kocsmaszintű üzengetés. A demokrácia alanyai a benne élő polgárok, csakis ők dönthetnek arról, hogy miként és milyen mértékben legyen az országuk bevándorlási ország. Nem foszthatják meg őket akaratuk ellenére a hazához való jogtól. Merkel és Faymann az illegális migráció kérdésében hetvenkedően fordult Magyarország kormányához, de nem annak az országnak a polgáraihoz, akik megválasztották őket. A mi kormányunk megkérdezte az ország lakosságát az illegális bevándorlásról és a többségi akarat szerint cselekszik.
A brüsszeli adminisztráció és hazai balliberális lakájaik semmit sem tanultak a történelemből. A modern európai történelem egyik sajátossága, hogy az egyben a nemzeti önállóság és önazonosság keresésének is a története. A nemzeti önállóság egyben kulturális határokat is kijelöl az összetartozás jegyében. Itt vannak előttünk ordító felkiáltójelként a példák, hogy a nemzeti önállóság akarása sikeresen ellenállt minden elnyomási kísérletnek, nézzük akár a korabeli Szovjetuniót, vagy tekintsünk a volt Jugoszláviára vagy Csehszlovákiára. Ezeknek a több nemzetből összetákolt megaállamoknak a népei több évtized múltával sem akartak közös létet és közös jövőt! A közelmúlt eseményei is igazolják, hogy a nemzeti identitástudat legyőzhetetlenül ma is jelen van, hogy csak Spanyolországot említsem Katalónia vonatkozásában, vagy az önállóvá vált Koszovót. Az európai történelmi sajátosságokat és tapasztalatokat figyelmen kívül hagyó, korlátlan tömeges bevándorláspárti balliberálisok miből gondolják, hogy az unió népei önként lemondanak a hazához való alapjogukról? Mert igenis létezik a népek önrendelkezési jogából levezethető hazához való alapjog, viszont sehol sem találom a nemzetközi jogban az illegális, törvénysértő és erőszakkal kikényszerített bevándorláshoz való jogot.
A tömeges bevándorlás és multikulturalizmus problémájának felvetése azonban nem új keletű. A mai balliberálisok viszont mélyen hallgatnak korábbi példaképeik vagy vezetőik multikulturalizmust ostorozó nyilatkozatairól. A kétségeiknek és fenntartásaiknak hangot adó politikusok nem lettek pellengére állítva, senki sem fasisztázta le őket, akkor pedig még lehetett szabadon gondolkodni, a brüsszeli gondolatrendőrség még nem működött. Önmagáért beszél Cohn-Bendit kifakadása, amikor a német zöldek 1992 májusában Berlinben tartott pártkongresszusán azt mondta, hogy a korlátlan bevándorlás gondolata „közveszélyes hülyeség”. Ezt megelőzően, egy évvel korábban pedig így nyilatkozott: „Ez azonban nem jelenti azt, hogy a multikulturális társdalom kiegyensúlyozott lenne. Benne inkább tartósra állították az összeütközést – és csak akkor igazán, ha valóban idegen kultúrkörök találkoznak egymással. A multikulturális társadalom kemény, gyors, kegyetlen és kevéssé segítséget nyújtó.” (Die Zeit, 48/1991, 5. oldal.) A volt müncheni főpolgármester már 1992-ben megkongatta a vészharangot, „a külföldiek Németországba történő szabadjára eresztett beköltözésével népfelkeléstől kell tartani”. (Salzburger Nachrichten, 1992. 09. 07., 1. oldal.) Ezek a gondolatok több mint húsz évvel ezelőtt hangoztak el, és napjainkban időszerűbbek, mint valaha. Az unió mai vezetői azonban semmit sem tanultak az elmúlt két évtized tapasztalatából, nem tanultak politikai elődjeiktől, de nem tanulnak most sem a szemük előtt lejátszódó eseményekből.
Nem veszik észre, hogy saját nemzetük kárára történő, leplezett honfoglalás zajlik Európa szívében, az idegen hazába való behatolásról és annak elfoglalásáról van szó. Ugyanis aki nem honfoglalóként, hanem befogadásra váró vendégként érkezik, annak úgy is kellene viselkednie és a befogadó országot akként is kellene tisztelnie. Ehelyett nem a bevándorlók illeszkednek be az őket befogadó társadalomba, hanem mintha ők lennének a többség, elvárják a befogadó polgároktól, hogy azok alkalmazkodjanak az ő szokásaikhoz, erkölcsi felfogásukhoz és vallásukhoz. Anakronisztikus módon az történik, hogy egy fundamentalista vallási meggyőződésnek kerül végzetesen alávetésre a laikus befogadó állam.
A kormánynak minden törvényes eszközzel meg kell akadályoznia, hogy a balliberálisok multikulturális társadalom iránti vágyálma Magyarországon a békében élni akaró polgárok számára ne változzon rémálommá.
A neoliberalizmus által bekötött szemmel botladozó Európa nyugati fele már húsz évvel ezelőtt irányt tévesztett, eltért az alapító atyák eszméitől, azokon átlépve veszélyes irányba fordult. Igazolva látszik Soros György két évtizeddel ezelőtti fenyegetésének valódisága. 1993-ban Soros György milliárdos Budapesten Orbán Viktorral és Kövér Lászlóval folytatott beszélgetése során arról akarta meggyőzni a Fidesz vezetőit, hogy Európa és Amerika egyedül a liberális megoldásokat és a liberális ideológiát fogadja el. Soros hangsúlyozta, hogy „Európa elvet mindent, ami keresztény, hagyományos vagy nemzeti”. Komoly figyelmeztetésnek szánta, miszerint „a hagyományos értékekre való hivatkozásnak az lesz a vége, hogy nacionalizmussal, fasizmussal és antiszemitizmussal fogják őket vádolni”. (Igor Janke: Hajrá, magyarok!, 136. oldal, Rézbong Kiadó 2013.)
Szemléletesen illusztrálja a fönti jóslat beteljesülését napjainkban az illegális bevándorlás jelenségére adott hazai válasz nyomán támadt balliberális felzúdulás, a szankciókkal való fenyegetés és a kocsmaszintű üzengetés. A demokrácia alanyai a benne élő polgárok, csakis ők dönthetnek arról, hogy miként és milyen mértékben legyen az országuk bevándorlási ország. Nem foszthatják meg őket akaratuk ellenére a hazához való jogtól. Merkel és Faymann az illegális migráció kérdésében hetvenkedően fordult Magyarország kormányához, de nem annak az országnak a polgáraihoz, akik megválasztották őket. A mi kormányunk megkérdezte az ország lakosságát az illegális bevándorlásról és a többségi akarat szerint cselekszik.
A brüsszeli adminisztráció és hazai balliberális lakájaik semmit sem tanultak a történelemből. A modern európai történelem egyik sajátossága, hogy az egyben a nemzeti önállóság és önazonosság keresésének is a története. A nemzeti önállóság egyben kulturális határokat is kijelöl az összetartozás jegyében. Itt vannak előttünk ordító felkiáltójelként a példák, hogy a nemzeti önállóság akarása sikeresen ellenállt minden elnyomási kísérletnek, nézzük akár a korabeli Szovjetuniót, vagy tekintsünk a volt Jugoszláviára vagy Csehszlovákiára. Ezeknek a több nemzetből összetákolt megaállamoknak a népei több évtized múltával sem akartak közös létet és közös jövőt! A közelmúlt eseményei is igazolják, hogy a nemzeti identitástudat legyőzhetetlenül ma is jelen van, hogy csak Spanyolországot említsem Katalónia vonatkozásában, vagy az önállóvá vált Koszovót. Az európai történelmi sajátosságokat és tapasztalatokat figyelmen kívül hagyó, korlátlan tömeges bevándorláspárti balliberálisok miből gondolják, hogy az unió népei önként lemondanak a hazához való alapjogukról? Mert igenis létezik a népek önrendelkezési jogából levezethető hazához való alapjog, viszont sehol sem találom a nemzetközi jogban az illegális, törvénysértő és erőszakkal kikényszerített bevándorláshoz való jogot.
A tömeges bevándorlás és multikulturalizmus problémájának felvetése azonban nem új keletű. A mai balliberálisok viszont mélyen hallgatnak korábbi példaképeik vagy vezetőik multikulturalizmust ostorozó nyilatkozatairól. A kétségeiknek és fenntartásaiknak hangot adó politikusok nem lettek pellengére állítva, senki sem fasisztázta le őket, akkor pedig még lehetett szabadon gondolkodni, a brüsszeli gondolatrendőrség még nem működött. Önmagáért beszél Cohn-Bendit kifakadása, amikor a német zöldek 1992 májusában Berlinben tartott pártkongresszusán azt mondta, hogy a korlátlan bevándorlás gondolata „közveszélyes hülyeség”. Ezt megelőzően, egy évvel korábban pedig így nyilatkozott: „Ez azonban nem jelenti azt, hogy a multikulturális társdalom kiegyensúlyozott lenne. Benne inkább tartósra állították az összeütközést – és csak akkor igazán, ha valóban idegen kultúrkörök találkoznak egymással. A multikulturális társadalom kemény, gyors, kegyetlen és kevéssé segítséget nyújtó.” (Die Zeit, 48/1991, 5. oldal.) A volt müncheni főpolgármester már 1992-ben megkongatta a vészharangot, „a külföldiek Németországba történő szabadjára eresztett beköltözésével népfelkeléstől kell tartani”. (Salzburger Nachrichten, 1992. 09. 07., 1. oldal.) Ezek a gondolatok több mint húsz évvel ezelőtt hangoztak el, és napjainkban időszerűbbek, mint valaha. Az unió mai vezetői azonban semmit sem tanultak az elmúlt két évtized tapasztalatából, nem tanultak politikai elődjeiktől, de nem tanulnak most sem a szemük előtt lejátszódó eseményekből.
Nem veszik észre, hogy saját nemzetük kárára történő, leplezett honfoglalás zajlik Európa szívében, az idegen hazába való behatolásról és annak elfoglalásáról van szó. Ugyanis aki nem honfoglalóként, hanem befogadásra váró vendégként érkezik, annak úgy is kellene viselkednie és a befogadó országot akként is kellene tisztelnie. Ehelyett nem a bevándorlók illeszkednek be az őket befogadó társadalomba, hanem mintha ők lennének a többség, elvárják a befogadó polgároktól, hogy azok alkalmazkodjanak az ő szokásaikhoz, erkölcsi felfogásukhoz és vallásukhoz. Anakronisztikus módon az történik, hogy egy fundamentalista vallási meggyőződésnek kerül végzetesen alávetésre a laikus befogadó állam.
A kormánynak minden törvényes eszközzel meg kell akadályoznia, hogy a balliberálisok multikulturális társadalom iránti vágyálma Magyarországon a békében élni akaró polgárok számára ne változzon rémálommá.