Pákh Tibort köszöntjük 97. születésnapja alkalmából

Azon szerencsések közé tartozunk, akiknek volt lehetősége személyesen is találkozni a kommunizmus egyik nagy ellenállójával, Pákh Tiborral. Pákh Tibort megjárta a második világháborút, három évig volt orosz fogságban és miután hazatért a frontról egyből kikiáltották a rendszer ellenségének. 1956-os tevékenysége miatt politikai fogoly volt évekig, de szabadulását követően folytatta harcát a megszálló csapatok ellen, valamint az önrendelkezési jog érvényesítéséért. 1971-ben "gyógyíthatatlan elmebetegnek" nyilvánították, mert folyamatosan éhségsztrájkolt a börtönben. Megtörni azonban nem tudták, kitartott és a kommunizmus végéig harcolt a rendszerrel. 
Az IKoN tagjai szeretettel köszöntik 97. születésnapja alkalmából és páran megosztják e jeles napon a Pákh Tiborral való személyes találkozásuk tapasztalatait. 

Demeter Péter: Pákh Tibor nevét nem sokkal a 2020 őszén megrendezett Fiatal Politológusok Találkozója előtt hallottam először. Életútját olvasva biztos voltam benne, hogy egy nem mindennapi előadást fogunk hallani a konferencián. Ez így is történt, hiszen  Pákh Tibor, az akkori 96 évével egy rendkívül színvonalas, tartalmas előadást tartott, amely nemcsak az életútja és  személyes történetei miatt volt emlékezetes, hanem mert a közel egyórás előadás alatt végig állva szólt a hallgatókhoz. 
Ez, hogy állva tartotta az előadását számomra egy szimbolikus jelentéssel bírt, miszerint sem a világháború, sem az utána következő szovjet hadifogság, sem az 1956. október 23-i tüntetés, sem a két nappal későbbi Kossuth téri sortűzben szerzett sérülések, sem a későbbi  15 éves börtönbüntetés, sem az éhségsztrájkok, sem az elektro- és inzulinsokkok, sem a kényszergyógykezelések nem tudták megrendíteni. Állva maradt. Számomra ez az állva maradás mutatja meg a rendíthetetlen hitet, hazafiasságot, meg nem alkuvást, hiszen a fél évszázadig tartó kínzások, megpróbáltatások, szörnyűségek eszméi, rezsimjei, elkövetői ma már nem "állnak". 
Sokszor hallom idősebb emberektől, hogy bizony én még találkoztam fiatal koromban ezzel vagy azzal a személlyel, láttam ezt vagy azt a már ledőlt épületet, megéltem az ilyen, vagy olyan történelmi pillanatot.  Számomra a Pákh Tiborral való találkozás biztosan ezen események közé fog tartozni 40-50 év múlva. Isten éltesse sokáig! 

Cseh Dániel: Az emberi lét fontos állomása, amikor megpróbáljuk az identitásunkat szavakba önteni, valahogy körbe írni. Ezen én is átestem, próbáltam röviden megfogalmazni, hogy ki is vagyok én. Római katolikus, jobboldali, nemzeti elköteleződésű keresztény, patrióta, keresztény demokrata, nemzeti konzervatív, keresztény konzervatív. Szép kifejezések ezek, sokat tudnék beszélni arról, hogy melyiket miért tartom fontosnak. Valahol a fentiek keresztmetszetében található az identitásom. 
Aztán találkoztam Pákh Tiborral az IKoN által rendezett FiPolit-on. Elképesztő életút áll mögötte: II. világháború, hadifogság, ’56, Kádár börtönei, meghurcolások, kínzások. Mindezek ellenére megmaradt Pákh Tibor tartása, lenyűgöző türelemmel és kitartással tűrte a csapásokat, máig szellemileg friss és erős maradt. Szavaiból sugárzott a hivatástudat és a büszkeség. Pákh Tibor a maga módján képvisel valamit a nemzeti gondolkodásból, annak a XIX. századi lényegéből. A nemzeti ügy akkor az életüket kérte a vitézeknek, akik örömmel adták oda azt. Nem törődtek azzal, hogy kockázatos, nem rugóztak apróságokon, csak tették, amit a kötelességüknek éreztek. A haza szolgálatát. Pákh Tibor is ilyen.
Ma nem kell a harcmezőkön bizonyítanunk az elköteleződésünket. Ma a nemzeti ügy nem kéri, hogy fogjuk fegyvert, hogy haljunk meg érte. Ma könnyű nemzeti gondolkodásúnak lenni, legalábbis a XIX. századhoz képest. Ahogy Pákh Tibor mesélt az életéről az volt az érzésem, hogy ha kellene, ma is elmenne a háborúba, éhség sztrájkolna, küzdene az igazáért és nem hezitálna. 
Ő nem használ magára bonyolult leíró kifejezéseket. Csak annyit mond, hogy „magyar vagyok”. Talán ennyi a lényeg. Vegyünk példát Pákh Tibor életéről és őrizzük és bontsuk ki magunkban életének tanulságait!  Isten éltesse, Tibor bácsi! 

Biró István: Vannak olyan igazságok, melyek velünk élnek, de nem tudatosulnak. Tudjuk, hogy a föld nem lapos, de mégis van az a mágikus pillanat amikor először látjuk alábukni egy hajó vitorláját a szemhatáron. 
Így voltam én is Thomas Hardy szavaival: “Compared to the dullest human being actually walking about on the face of the earth and casting his shadow there, the most brilliantly drawn character in a novel is but a bag of bones.”
Éreztem ennek a gondolatnak az erejét, hiszem magam is láttam megrendítő sorsokat, mégis több mint harminc esztendőt kellett várjak arra a bizonyos pillanatra, mikor a szavak bizonyossággá értek bennem. Ez a tavalyi évben jött el, mikor volt szerencsém meghallgatni Pákh Tibor önéletrajzi elemekben is bővelkedő előadását. Egy embert láttam, egy igazi élő és lélegző embert, aki végigharcolta a XX. század nagy éveit, és állta a történelem hullámait. Nem regényalak, mégis olyan mintha egy középkori lovag lépett volna elénk, hogy meséljen és tanítson. Mert önmagában az, hogy átélte ezeket az eseményeket, még nem tette volna őt ilyen különlegessé. Ami megragadott, az döntéseinek szigorú következetessége. 
A mi nemzedékünkben a politikai véleményeknek szerepe van. Szüleink számára ugyanennek súlya volt. És ott van Pákh Tibor, aki számára ennek tétje volt. Ő ezeknek a téteknek tudatában volt, és ennek ellenére meghozta azokat döntéseket, melyek példaként állnak előttünk. Hallgatva szavait egy egész más világ rajzolódott ki a szemem előtt. Egy kegyetlen világ, amely fennen hirdetett eszméi ellenére nem törődik az emberrel, de amelyben mégis tisztábban látszanak a határvonalak barát és ellenség között. Abban a világban még volt becsülete a kimondott és leírt szónak. Ami számomra még ezeknél is fontosabb volt, az a szavai mögül átsejlő nyugalom és derűs béke. Csak az az ember beszélhet így, aki kilépett az ellenségei által ráerőltetett narratívából, aki nem hagyta veszni saját lelki iránytűjét. 
Természetesen csak holt malaszt lett volna mindez, ha nem párosul ragyogó intellektussal és empátiával, ami lehetővé teszi azt, hogy tapasztalatait átadja nekünk, olyan formában, amit magunkkal tudunk vinni útravalóként abba a háborúba, melyet Pákh Tibor megjárt. 
És ami elől mi sem menekülhetünk.

Nagy Dóra: Hajlamosak vagyunk sokkal nagyobbnak látni a problémáinkat, mint amilyenek valójában. Nyilván ezek nagyon fontos szerepet játszanak az életünkben és ezek azok a dolgok, amiket meg kell tudnunk oldalni, ez pedig így is van rendjén. Ugyanakkor nem árt szem előtt tartani, hogy minden nehézség, konfliktus és a világban zajló negatív folyamatok ellenére, nekünk mégis egy viszonylag nyugodt és teljesen szabad élet jutott. A legszomorúbb pedig az, hogy ott van bennünk a fejlődés lehetősége és az, hogy változtassunk az életünkön, mi mégis elmerülünk az önsajnálatban és a könnyű élet okozta örömök felelőtlen halmozásába. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jutottak eszembe, amikor hallgattam Pákh Tibor szívet melengető és lelket összefacsaró visszaemlékezését. Ha valakit, hát őt tényleg megtépázta az élet. A kommunista rendszer ellenségeként olyan dolgokat kellett kiállnia, melyeknek a töredékébe a mai kor embere belehalna. Ő azonban nem csak túlélte mindezt, hanem csendes nyugalommal viselte és végtelen alázattal birkózott meg az őt sújtó nemtelen kínzásokkal, büntetésekkel. Nem tudták megtörni. 
Nekünk teljesen elképzelhetetlen mindaz, ami vele megtörtént, mint ahogyan az is, hogy nem tört meg. Meg is kérdeztem tőle, hogyan lehetséges ez? Rám nézett, elmosolyodott és csak annyit mondott: aki hisz Istenben, az mindent túl él. Ha pedig ezt nem értjük meg, akkor nem is igazán vagyunk hívők. Könnyek szöktek a szemembe és kicsit el is szégyelltem magam, mert nem vagyok benne biztos, hogy nekem lenne-e elég erős hitem ahhoz, hogy ilyen borzalmakat elviseljek és túléljek. Abban viszont biztos vagyok, hogy a Pákh Tiborral való megismerkedésem és az azt követő beszélgetéseink megerősítették nem csak az Istenbe, hanem a nemzetembe és az igazán jó emberekbe vetett hitemet. Igenis vannak még köztünk olyanok, akiktől rengeteget tanulhatunk és akiknek a jelenléte, a tettei, a szeretetete, hajthatatlan nemzettudata megerősíthet minket abban, hogy mindig megéri küzdeni a nemzetünkért és azért, amiben hiszünk. Gondoljunk erre akkor, amikor 'félünk' kiállni a mostani liberálbolsi elnyomással szemben. Gondoljunk arra, mi lett volna a nemzetünkkel, ha Pákh Tibor és a hozzá hasonló hőseink, példaképeink nem álltak volna ki a nemzetükért, hazájukért, a hitükért és önmagukért?! Ismerjük meg őket és merítsünk erőt belőlük, mert életük, tetteik irányt mutatnak nekünk. Nagyon köszönöm Pákh Tibornak, hogy megosztotta velünk az élettörténetének egy részét, és azt, hogy soha nem feledkezik meg másokról, valamint végül azt, hogy megmutatta nekünk, milyen erő lakozik a hitben és általa az emberekben. A Jóisten éltesse Pákh Tibort! Ezúton is kívánok neki jó egészséget és remélem, még megadatik nekünk, fiataloknak az az ajándék, hogy a közeli jövőben találkozhatunk és beszélgethetünk vele.