IKON
  • Hírek
  • Rólunk
    • Mi az IKON?
    • Tisztségviselők
    • Nemzeti Fórum
  • Kiadványaink
    • Publicisztika
    • Ismeretterjesztő
    • Tudományos
    • Album
  • Pályázatok
    • Teleki Pál élete
    • XII. Fiatal Politológusok Találkozója
    • A Kormányzóhelyettes - Horthy István élete
    • A Rongyos Gárda története
    • Wass Albert 115/25
    • A "visztulai csoda"
    • Az arany markában
    • Fiatal Tehetségek Program
    • XI. FiPoliT
    • Magyar Szemmel
  • Dokumentumok
  • Kapcsolat
  • Linkek, partnereink
  • Archívum
    • Sinkovits Imre Kollégium
  • Galéria
    • 2024
    • 2023
    • 2022
    • 2020-2021
    • 2019
    • 2013-2018

Nagymihály Zoltán: Trianon: Beszéljünk róla?

6/4/2021

 
Picture
„Nem kell beszélni róla sohasem, De mindig, mindig gondoljunk reá.” ​A Trianon-évfordulókon gyakran hallott, megemlékezésről megemlékezésre idézett, Juhász Gyula 1927-es verséből származó két sor sokszor jelentett nehéz feladványt számomra, szinte zavarba hozott. Irodalomórák régi, általános – többek között Arany János és Ady Endre által is bon mot-val elütött – kérdése jutott eszembe: „mire gondolhatott a költő?”
​
Igaza van Kállay Miklós miniszterelnöknek, aki már emigrációja idején visszaemlékezve a „nem, nem, soha” felharsanása mögött nem elsősorban propagandát, hanem nemzetegyesítő programot látott: „Az irredentizmus, a revízió, a »nem, nem, soha« vesztett háború után merész, de százszor is jogos indulata mentett meg! A magyar lélek ürességét, célnélküliségét kitöltötte, pozitívvá varázsolta egyik napról a másikra. Ha ez nem történik meg, elpusztulunk – így hinni kezdtünk az életben.”

Igaza volt azoknak a kormánypolitikusoknak, akik a diplomáciai és kulturális megújulást sürgették és cselekedték, akik – az egész társadalomhoz hasonlóan – ideiglenesen fennálló, orvosolandó igazságtalanságnak tartották a békediktátumot. Nem beszélni kell róla?! – talán ezt is mondhatta volna a költő. De igaza van Németh Lászlónak is, aki következetesen a szellemi vonzerőt, a példaadást hirdette – mint önmagunk „minőségbeli” revízióját, mondván: „Egy országrészt nem fogadalom, fegyver és birtoklás tart meg, hanem az a titkosabb hódítás, mely úgy ejti meg a földet, mint férfi a nőt.”

A második világháború után a nem lehet beszélni róla sohasem korszaka köszöntött be – az internacionalizmus, a nemzetek fölöttiség és a „szocialista testvériség” doktrínája mögé bújtatva. „Egy nagy cefréskád, egy vastag födővel letakart dézsa és ezen a deszkafedő”, „ebbe a dézsába hánytak bele mindent” – parafrazeálhatjuk Csurka István monori szavait.

Esetünkben ebbe a dézsába öntöttek bele délvidéki irtóhadjáratokat, felvidéki kitelepítéseket és a „hontalanság éveit” (Janics Kálmán), Erdélyben a Maniu-gárdákat és az ’56-os megtorlást, Ceausescu magyarfaló diktatúráját, de malenkij robotot, a nyelvi–kulturális jogok brutális csökkentését, az asszimilációt mint egyetlen valós és szinte nem is tagadott célt szintén.

A magyar kommunista hatalom pedig hallgatott – 1956 után éppen úgy, vagy talán még inkább, mint a forradalom előtt. Nem rajtuk múlt, hogy az erdélyi és a teljes, szomszédos országokban élő magyarságot nem nyelte el a „Nagy Romlás” (Sütő András). Sokkal inkább köszönhető a szülőföldjükön a mindennapi magyar megmaradást megélő százezreknek és az anyaországi társadalom szolidáris közösségeinek.

Miközben az emberek közti kapcsolatot mindkét oldalról el akarták lehetetleníteni, a magyarországi társadalom jelentős részét pedig sikerrel „érzéketlenítették” határon túli testvérei sorskérdései iránt („hogyan tanultak meg ilyen szépen magyarul”?), felnőtt egy nemzedék, amely beszélni mert a társadalmi közöny és tudatlanság dimen­zióiról és az országhatáron kívül zajló pusztításról.

E „nomád nemzedék” (Csoóri Sándor) tagjai hívták fel a figyelmet arra, hogy az egyetemre felvételizők jelentős része azt sem tudja, milyen nyelven beszélnek a székelyek (Illyés Gyula, Für Lajos), vagy éppen arra, hogy maga a szocializmus mint ideológiai konstrukció miképpen teszi még kiszolgáltatottabbakká a magyar kisebbségeket (Csoóri Sándor). Ők tudták: beszélni kell róla, különben elveszünk.

Erdély – a falurombolás elleni hatalmas tiltakozás idején, majd még inkább a decemberi forradalom napjaiban, amikor az egész világ Temesvár és a romániai események csodájára járt – valamiféle jelszó volt, „egy névben: minden elszakított” (Németh László).

A rendszerváltás után ismét más lett a jelszó: immár nem a proletár nemzetköziség, hanem az európai egységfolyamat, a globalizálódó világ lett hivatott megoldani saját problémáinkat. Nem érdemes beszélni róla – hallottuk nyíltan vagy halkabban, választott politikusoktól és önjelölt értelmiségiektől egyaránt. Megoldás helyett azonban más hírek kezdtek érkezni az utódállamokból: magyarverések, nyelv- és iskolai törvények, a magyar közösségek vezetőinek megtámadása, a cinikus és rejtett asszimiláció megannyi újabb jele. Nemzeti összefogás helyett a nyílt és egyre színvonaltalanabb viták ideje jött el.

2010-ben, a nemzeti összetartozásról szóló törvény elfogadásakor – amelynek preambuluma és szövege szokatlan fényességgel fejezi ki tiszteletét a magyarként megmaradó közösségeknek, megállapítja az eddigi megoldási kísérletek kudarcát, és minden magyart a nemzet részeként definiál – már túl voltunk a legmélyebb csalódásokon: az alapszerződéseken, a „23 millió román” veretes demagógiáján és a magyar állampolgárság kiterjesztése elleni fordított „nem-nem-sohán”.

Figyeljünk a költőre. A refrén visszatérésekor az első mondatrész már kérdésként szerepel: „Nem kell beszélni róla sohasem?” Nem Trianonról, egy kastélyról, egy napról, egy tragikus aláírásról – hanem egy folyamatról kell beszélnünk. És mindenekelőtt önmagunkat fejleszteni – megismerni egymást, ne csak a másik magyart, de közép-európai sorstársainkat is.

Erőt meríteni a szétszakítottságból: tudatosodjon bennünk, hogy a magyar gondolatnak jelentős „képviselete van” nemcsak a Kárpát-medence orszá­gaiban, de a diaszpórában is. Rendíthetetlenül építsük a kapcsolatokat egymással – a fiatalok osztálykirándulásaival, a testvérvárosi kapcsolatok megerősítésével vagy bármiféle magánkezdeményezés erősítésével.

Hogy ne csak beszéljünk róla és gondoljunk reá – de a magunk eszközeivel cselekedjünk is. Ne a hivatalos politikától várjunk mindent – a magunk szintjén kell tennünk azért, hogy az összetartozás tudata magától értetődő legyen minden felnövő nemzedék számára, és esélye se legyen azoknak, akik önérdekből szítanak gyűlöletet egy máshol született magyar – azaz tulajdonképpen önmagunk ellen.

Százegy év után, kiszabadulva az így-úgy ránk mért karanténokból, eljött a tudatos építkezés ideje. 

Comments are closed.

    Archívum

    April 2025
    March 2025
    December 2024
    November 2024
    October 2024
    September 2024
    August 2024
    July 2024
    June 2024
    May 2024
    April 2024
    March 2024
    February 2024
    January 2024
    December 2023
    November 2023
    October 2023
    September 2023
    July 2023
    June 2023
    May 2023
    April 2023
    March 2023
    February 2023
    January 2023
    December 2022
    November 2022
    October 2022
    September 2022
    July 2022
    June 2022
    May 2022
    April 2022
    March 2022
    February 2022
    January 2022
    December 2021
    November 2021
    October 2021
    September 2021
    August 2021
    July 2021
    June 2021
    May 2021
    April 2021
    March 2021
    February 2021
    January 2021
    December 2020
    November 2020
    October 2020
    September 2020
    August 2020
    July 2020
    June 2020
    May 2020
    April 2020
    March 2020
    February 2020
    January 2020
    December 2019
    November 2019
    October 2019
    September 2019
    August 2019
    July 2019
    June 2019
    May 2019
    April 2019
    March 2019
    February 2019
    January 2019
    December 2018
    November 2018
    October 2018
    September 2018
    August 2018
    July 2018
    June 2018
    May 2018
    April 2018
    March 2018
    February 2018
    January 2018
    December 2017
    November 2017
    October 2017
    September 2017
    August 2017
    June 2017
    May 2017
    April 2017
    March 2017
    February 2017
    January 2017
    November 2016
    October 2016
    September 2016
    August 2016
    July 2016
    June 2016
    May 2016
    April 2016
    March 2016
    February 2016
    January 2016
    December 2015
    November 2015
    October 2015
    September 2015
    August 2015
    July 2015
    June 2015
    May 2015
    April 2015
    March 2015
    February 2015

Egyesületünk működését támogatják:
Picture
  • Hírek
  • Rólunk
    • Mi az IKON?
    • Tisztségviselők
    • Nemzeti Fórum
  • Kiadványaink
    • Publicisztika
    • Ismeretterjesztő
    • Tudományos
    • Album
  • Pályázatok
    • Teleki Pál élete
    • XII. Fiatal Politológusok Találkozója
    • A Kormányzóhelyettes - Horthy István élete
    • A Rongyos Gárda története
    • Wass Albert 115/25
    • A "visztulai csoda"
    • Az arany markában
    • Fiatal Tehetségek Program
    • XI. FiPoliT
    • Magyar Szemmel
  • Dokumentumok
  • Kapcsolat
  • Linkek, partnereink
  • Archívum
    • Sinkovits Imre Kollégium
  • Galéria
    • 2024
    • 2023
    • 2022
    • 2020-2021
    • 2019
    • 2013-2018