Tóta W. már odáig megy az emberiség iránt érzett csalódottságában és az újabb kétharmad miatt érzett kétségbeesésében, hogy potenciális naplopót és terroristát lát egy gyermekben.Tóta W. Árpád, a HVG publicistája úgy vélte, ismét itt az ideje, hogy az anyák napja és a gyereknap, vagyis két boldog, családias ünnep között, a magyar szülők, gyermekek és a nemzete ellen egy újabb eszelős kirohanást intézzen. Mint kiderült, Tóta W. nem gyerekpárti, nem szülőpárti, azt pedig már nemegyszer bebizonyította, hogy minden, csak nem magyarpárti. Ennek pedig egyre elkeseredettebben igyekszik hangot adni minden egyes írásában, mint ahogyan azt tette most is A walesi bárdok modern átköltésének szánt, Ne szülj robotot, te szűz című publicisztikájában.
Ebben kifejti, szerinte egyáltalán nem probléma, hogy fogy a népesség (titkon biztos reméli, hogy a jobboldalra szavazók vannak inkább fogyóban), a demográfiai válság smafu, sőt a jólét szempontjából még jó is, ha kevesebb a nép. Szerinte a gyermekvállalást elismerő és segítő politika nemzeti öngyilkosság. Ráadásul az emberek képességei is alulmaradnak mondjuk egy automatáéval szemben, tehát nincsen semmi épkézláb indok, ami azt bizonyítaná, hogy megérné őket „tenyészteni”. Szerinte tehát az ember nem több egy haszonállatnál, amit vagy megéri tenyészteni, vagy nem. A magyarok esetében nem. Az IKoN elnökének teljes írása megjelent a Magyar Hírlap 2018. május 29-ei számában és online felületén. Comments are closed.
|
Archívum
September 2024
|