Nagy Dóra: Nem az abnormalitásra

​Mi azonban már régen nem egy normális világban élünk, és a szivárványos agymosoda egyre inkább terjed. Alattomosan és roppant erőszakosan. Nagy Dóra cikke a Magyar Hírlap hasábjain. 

Akkor szögezzük le egyből az elején: agyrém, hogy be kell vennünk az Alaptörvénybe azt, hogy az anya nő, az apa meg férfi. Mielőtt könnyes szemmel rácsodálkoznának erre a kijelentésemre a libernyákok, és nekifognának a tenyerük dörzsöléséhez, hogy lám, zavar van a jobboldalon, már folytatom is: nem amiatt, amit ők most hisztérikusan, a nemzetközi médiahadsereget bevetve harsognak a közösségi oldalakon.

Napjainkban odáig jutottunk, hogy a mesékben, filmekben, a különböző kereskedelmi reklámokban, a szórakoztató magazinokban folyamatosan tolják a genderpropagandát és a család szentségének megszégyenítését érzékenyítés címén. Az IKEA már odáig megy, hogy családon belüli erőszakkal reklámozza a bútorait. Mondanom sem kell, hogy ebben a fehér férfi terrorizálja a nőt. Az is trend lett már, hogy a Pride végeláthatatlan időszakában arra kötelezik a dolgozókat a multinacionális vállalatok, hogy közösséget vállaljanak az LMBTQ-mozgalommal. A női magazinok címlapjára meleg párokat pakolnak, nagy cikkekben bemutatják, hogy sokkal jobb kapcsolatban élnek ők, mint a heteroszexuálisok, és piedesztálra emelik azokat, akik coming outolnak vagy éppen nemet változtatnak. Hosszú cikkekben értekeznek arról, hogy nincs olyan, hogy nemi különbség, minden választható, és nem szabad elnyomni a gyerekeket sem a fehér, heteroszexuális, keresztény képződményeknek. Egy meleg pár sokkal szeretetteljesebb otthont tud adni a gyereknek, mint egy hetero házaspár. Aztán azt hazudják, hogy Novák Katalin miniszter asszony is arra buzdítja a nőket, hogy fogadják el, hogy kevesebbek, mint a férfiak. Közben előveszik az élő hirdetőtábláikat, vagyis a sztárocskákat, hogy azok a tenyerükre pingált alakokat felmutatva belesírják a kamerákba, hogy a „család az család”. Nagy felfedezés, mondhatom, persze ezekkel pont a lényegről terelik el a figyelmet.

Ez a modern liberális valóság, amiben a kivételeket akarják szabállyá formálni, miközben szét akarják zúzni a társadalom legelemibb részeit.

Igen, agyrém, hogy Alaptörvényben kell védenie egy nemzetnek a hagyományait, a családot és a kultúráját. Agyrém ez, hiszen egy normális világban nem lenne erre szükség. Mi azonban már régen nem egy normális világban élünk, és a szivárványos agymosoda egyre inkább terjed. Alattomosan és roppant erőszakosan. A gyerekeinket célba véve.

Nem is kérdés, hogy egy diszfunkcionális család rossz hatással van a gyermekre, és sajnos vannak ilyen esetek. Az sem kérdés, hogy sokkal nehezebb dolguk van azoknak, akik csonka családban nőnek fel. Bár azt jótékonyan elfelejtik, hogy a válások számának ugrásszerű növekedéséhez nagyban hozzájárult az is, hogy a liberális kánon égisze alatt a házasság intézményét az évek alatt kiüresítették, miközben az egyént tették meg mindenhatónak, akinek – szerintük – a saját boldogsága hajszolásán kívül semmi más dolga sincsen, így, ha valami nem tetszik neki, akkor azt nyugodtan otthagyhatja, következmények és felelősségvállalás nélkül. Nem a problémák megoldása, a másik megértése, a közös célok kitűzése, az életre szóló szövetség megalapozása, erősítése a lényeg, hanem az egyén. Az egyén, aki bármikor újrakezdheti az életét, mindegy, hogy ennek, milyen ára van.

Azok, akik most a leghangosabban sírnak, hogy nincsenek Magyarországon európai értékek (jelentsen ez bármit is), meg hogy sértik a meleg jogokat, akiknek most majd nem lehet gyerekük (teszem hozzá nem emiatt), na, ők azok, akik a mindennapokban azt akarják bemesélni a nőknek, hogy a gyerek csak nyűg, akadály és lemondás. Majd hangsúlyozzák, hogy nem kell kétségbeesni, ha „baleset történik”, hiszen akkor mehetnek abortuszra annyiszor, amennyiszer csak akarnak. Ezzel persze a tenyerüket összefirkálóknak, a nagy emberbarátoknak, jogvédőknek és az Alaptörvény miatt most jajveszékelőknek már semmi bajuk sincsen, nem igaz?

Persze, sok szörnyűség van a világban, de ezek megint a kivételek, és nem pedig a szabályok. Egyedi, fájdalmas és elborzasztó esetekből tanulni lehet, de nem ezek azok, amik alapján döntéseket hozunk. Nem ez a jellemző, hanem ezek a kirívó esetek. Ezért is mutatják be őket olyan nagy részletességgel. Na meg azért, mert arra roppant alkalmasak, hogy érzékenyítsék a társadalmat, és elhitessék vele, hogy a családon belüli erőszak meg a heteroszexuális elnyomás az mindennapos, sőt törvényszerű. Itt az ideje annak, hogy kimondjuk, hogy nem, ez nem az. Itt az ideje, hogy a normalitást folyamatosan ütlegelőktől ne kérjünk bocsánatot, hanem a sarkunkra álljunk, és megállítsuk a romboló, széthúzó, az embereket önző, képmutató fogyasztógépekként kezelő, a közösséget és a legszentebb egységet pusztító propagandájukat. Nem fogjuk feladni a nemzetünket egy önmagát meghaladó, kiüresedett, agyament ideológia és nemzetgyilkos eszme kedvéért.

Soros Györgyöt idézve: „Abnormális időkben a normális szabályok nem működnek.” Ő már csak tudja, és jól tudják ezt a globalisták is. Éppen ezért szükséges, hogy végre a normális világ szabályait megvédjük, ezzel megakadályozva a ki­vételek szabállyá formálását, az alapok elpusztítását és az abnormalitás terjedését.

Magyar Hírlap