Szerinte ők annyira sötétek, hogy még egy keresztrejtvényt se tudnak megfejteni. Nyilván ezen fel lehet háborodni, és kell is, miközben arra próbálunk választ találni, hogy ennek vajon mi értelme van. Elsőre lehet, hogy ökörségnek és céltalannak hat, de az a nagy helyzet, hogy ebben bizony van tudatosság.
A „zajos márki” ugyanazt csinálja, mint Gyurcsány Ferenc, Jakab Péter, Szabó Tímea, Fekete-Győr András vagy Vadai Ágnes. Mivel egy énekkarban vannak, így egyforma kottát kaptak. Érdemi mondanivalójuk nincs a világról, de nincs is rá szükség. A taktikájuk annyiból áll, hogy különböző narratívákat alkotnak, és ezeket sulykolják a függetlenül objektív sajtójuk lelkes segítségével. Ami ugye a narratíva szerint nem létezik, hiszen ebben a csúnya, gonosz diktatúrában nincs is olyan, hogy szabad sajtó. Erre rácsatlakozva indították el a Fidesz-bérenc propagandista szólamokat. Mert nyilván nem létezhet olyan, hogy valaki másképpen vélekedik a világról, ezért támogatja Orbán Viktort saját szabad akaratából, világnézeti meggyőződésből ír és dolgozik ott, ahol. Nem, az csak a függetlenül objektíveknél lehetséges, míg a jobboldali sajtó munkatársait egyesével hívja fel Orbán Viktor, és diktálja nekik, mit és hogyan írjanak meg. Miután ezt elterjesztették, jöhet a jobboldali újságírók felfüggesztése és börtönnel fenyegetése. Ezt most bedobták, megvárják, amíg csillapodnak a kedélyek, majd aztán újra előveszik. Na de menjünk tovább, van itt még a kalapban. A diktatúra például elég szépen beakadt, viszont köszönőviszonyban sincs a valósággal, így ezt azért elég nehéz fenntartani. Még mindig sokan vannak, akik a kormánypártokat választják. Ezért jöhet a megfélemlítés, és itt érkezünk el a sötét, vidéki bunkó narratívájához. Tény ugyanis, hogy vidéken nagyon erős a Fidesz szavazóbázisa, ráadásul ezeken a területeken jóval szorosabb a kapcsolat az emberek között, mint a nagyvárosokban, így az erősebb tábornak könnyebb bevonzania a bizonytalanokat. Jól tudják ezt az ellenzéki térfélen is, ezért az a cél, hogy mindenféle negatív rigmust tamtamoljanak, hogy megijesszék az ingadozókat. Nem érdekli őket, hogy kit sértenek meg, hogy nettó szemétség, amit mondanak. Nem érdekli őket, mert nem is akarják ezeket az embereket megszólítani. Nem is tudják, mivel nincs mivel. Így jöhet a stigmatizálás. Pontosan úgy, mint a családok, a határon túli magyarok vagy a keresztények esetében. Niedermüller Péter vagy Bangóné Borbély Ildikó sem véletlenül tette anno a képződményes meg patkányozós megjegyzéseit. Ezek azok a pillanatok, amikor elkezdik csepegtetni a narratívát, és ha megfigyeljük, akkor egy idő után a reakciók mindig egy kicsit enyhébbek. Kitolják a tűréshatárt. Ezzel a módszerrel vitték át sikeresen a köztudatba azt is, hogy Orbánék mindent, még a kiságyat is ellopják a gyerek alól. Az mindegy, hogy nem voltak megszorítások, hogy soha nem látott béremelések, fejlesztések és támogatások történtek, a mostani világban a tapasztalat és tény egyre kevésbé számít. Félreértés ne essék, nyilván minden politikai erőnek megvan a maga narratívája és üzenete, amit át akar adni a választóknak. Kellenek is ezek, csak nagyon nem mindegy az arány és az, hogy ezek mennyire állnak összhangban a valósággal. A politika nyilván nem a babájukkal játszó kislányok habos-babos világa. Hozzátartozik a kemény, könyörtelen harc, elvégre mindenki győzni akar. Régen azonban számított az igazságtartalom is. Az, hogy pozitív dolgokat közöljünk. Az, hogy tényleges, valós tartalommal és eredménnyel bíró üzeneteket közvetítsünk. Értékteremtés és értékközvetítés, ezek azok a dolgok, amiket nyomokban sem lehet felfedezni az ellenzéki térfélen, éppen ezért az üzeneteik csak a gyűlöletkeltésre irányulnak. Nekik bőven elég annyi, hogy minden mindegy, csak ne Orbán legyen. Ezért démonizálnak, bomlasztanak, megfélemlítenek. Már régen nem csak a politikai aktorok vannak célkeresztben. Már bombázzák a családjaikat, az őket támogató szellemi holdudvart és most már a választókat is. Az a cél, hogy az Orbán-fóbiát a legszélesebb körben kiterjesszék. A fogékonyság pedig egyre nagyobb erre. A hatalmon lévőt mindig könnyebb utálni, különösen akkor, ha felnő egy olyan nemzedék, amelyik leginkább az internetről tájékozódik, közösségben egyre kevésbé tud gondolkodni, és korából adódóan nem emlékezhet arra, mi volt a mostani kormány előtt. Ezért kell fullba’ nyomni a sötét vidékizést, ezért kell ismételgetni unos-untalan a dehonesztáló narratívákat. Ahol nincsen érdemi munka, értékközösség, valós politikai vízió és mondanivaló, ott nem marad más, csak a rombolás. Sok mindenre alkalmatlanok az ellenzéki aktorok, többek között az ország vezetésére is, de az uszításra épülő narratívagyártásban az élen járnak. Márpedig mi most a narratívák korát éljük, amelyek melegágya a közösségi média. Itt nagyon könnyű szeparálni egymástól az embereket és elültetni a látszatvilág magvait, ami ugyan csak szavak szintjén létezik, de ezeken a helyeken könnyen valósággá válhat. Így tehát a következő időszakban egyre agresszívebben fogják terjeszteni minden létező platformon a mérget, mert ha az elterjed és beépül, akkor nem lehet megálljt parancsolni neki. Az Egyesült Államokban ez a taktika legutóbb bevált… Magyar Hírlap Comments are closed.
|
