 Van az a mondás, miszerint: úgy bánj másokkal, ahogy te is szeretnéd, hogy veled bánjanak. Kétségkívül bölcs gondolat, és nem árt szem előtt tartani, mielőtt cselekszünk, hiszen minden tettünknek következményei vannak. Ha azonban nem gondolkodunk, akkor könnyen úgy járhatunk, mint legutóbb Tordai Bence. Az elmúlt másfél évben a közbeszéd igencsak méltatlan és alpári stílusba forduló átalakulásának lehettünk tanúi. Mivel az ellenzéki pártok képviselői egyszerűen nem képesek arra, hogy valódi ellenfelekké és az ország meghatározó szereplőivé váljanak, így meghonosították nálunk a botránykommunikációt és -politizálást.
Ennek semmi más értelme nincsen, mint hogy az ellenzék képviselői tényleges munka nélkül fennmaradhassanak a közbeszéd felszínén. Látszatpolitizálásba kezdtek, amit a polgárpukkasztásra és a botrányokra építettek. Mivel valódi erőként már senki nem veszi őket komolyan, erőlködniük sem kell. Végül is minek, hiszen a fizetést így is megkapják, akik pedig nem akarnak értéket teremteni, és a politikára nem úgy tekintenek, mint a köz szolgálatára, azoknak ez az állapot pont megfelel. Ilyenkor lehet cetliket dobálni, értelmetlen rigmusokat kajabálni, megafonnal a kezükben feküdni és kelni, bábozni, ajtókról visszapattanni, infantilis táncokat lejteni a kamerák előtt, stúdiókban balhézni, roppant erős képek miatt padlón fetrengeni, tapsikolni és vihorászni, mint egy ovis, ha mandátumot nyerne. De lehet kutyákkal is beszélgetni, táblákat magukra aggatni, alpári stílusban megnyilvánulni vagy a nemzeti ünnepen az államfőt ordenáré módon zaklatni. A sort pedig még bőven lehetne folytatni, hiszen másból sem áll az ellenzéki program, mint ezekből. Jól látható, hogy ez már a Jakab Péterek, Cseh Katkák, Kunhalmi Ágnesek, Nagy Blankák kora. Aki pedig Gyurcsány Ferenc mellett ennek a stílusnak a másik fő irányadója az nem más, mint Tordai Bence. Ennek az országgyűlési képviselőnek –még leírni is rossz, hogy az – másból sem áll a ténykedése, mint ezekből. Egyszerűen nem tud és nem is akar a tevékeny közélet része lenni. Neki mindez csupán annyit jelent, hogy telefonos előadások, zaklatások, igénytelen felszólalások sorát hajtja végre, majd rendezi a többi munkakerülő műsorát, hogy aztán felmarkolja a semmire a fizetését. Most azonban emberére akadt. Tarlós Istvánt nem könnyű zavarba hozni, sőt szinte lehetetlen. Szemrebbenés nélkül tud reagálni a különböző provokációkra, és nem fél a helyén kezelni azokat, akik ezekhez az eszközökhöz folyamodnak. Ez pedig egyáltalán nem megszokott, Tordai Bence sem számított arra, hogy végre valaki úgy viszonyul hozzá, ahogyan megérdemli. Azt hitte, hogy belejt a térre megzavarva a főpolgármestert, majd megint nekiláthat balhézni, miközben mantrázhatja begyakorolt szövegét, és produkálhatja magát a kamerák előtt. Azonban most az történt, hogy Tarlós István felkészült, és nem tett mást, mint ugyanazt, amit Tordai Bencétől már láthattunk. Szépen odasétált elé, megelőzte a botránykeltésre szakosodott nyikhajt, és megafonnal a kezében fél centiről küldte el melegebb éghajlatra. A teljes zavar ült ki Tordai Bence arcára, mert végre egyszer valaki úgy bánt vele, ahogyan kell. Saját pályán, saját fegyverével iskolázta le Tarlós Tordait, teljesen megsemmisítve őt. Tökéletesen látszott, hogy mindenre készült Tordai, csak erre nem, hiszen nem ezt szokta meg. Általában ugyanis ezeket a botránykeltésre irányuló megnyilvánulásokat azzal szokta mindenki elintézni, hogy emelkedjünk felül, legyünk mi a megengedők, és nézzük el az ellenzéki bohócoknak, hogy kínjukban csak ennyi maradt nekik. Egy ideig meg is lehet érteni a teljes zavart és kétségbeesést, amit a harmadik kétharmados győzelem okozott bennük, de van egy határ, ami után már nem fordíthatjuk oda ezekhez az előadásokhoz a másik orcánkat. Mert a politika nem cirkusz, hanem szolgálat, amiben ellenfelek vagyunk ugyan, de ettől még meg kell adni a másiknak a tiszteletet. Lehet élcelődve, éles hangnemben, ironikusan felszólalni és bírálni a másikat, de amit ezektől az ellenzéki politikusoktól látunk, az már régen nem erről szól. Éppen ezért egy politikust kezeljünk is úgy, mint egy politikust. Egy provokátort pedig úgy, mint egy provokátort. Különösen igaz ez Tordai Bencére. Ő nem több, mint egy gyenge provokátor, aki viselkedésével és ténykedésével lealacsonyítja az ország szolgálatát. Éppen ezért jó lenne, ha mások is követnék Tarlós példáját, és úgy kezelnék végre ezeket az embereket, ami az általuk kiosztott szerepeiknek megfelel. Talán akkor felcsillan bennük az értelem szikrája. P. G. Wodehouse szavaival élve: „A mérsékelt intelligenciájú ember is észreveszi azt, ami kiveri a szemét.” Tordai esetében ugyan nem vagyok ebben biztos, de reménykedni még lehet. A szerző a Nemzeti Fórum alelnöke, az IKON elnöke. Magyar Hírlap Comments are closed.
|
