 Decemberben két dolog biztos: karácsonykor lesz olyan tévécsatorna, amelyik a műsorára tűzi a Reszkessetek betörőket, valamint az ellenzék talál magának okot egy hisztipartira. Nyilván számukra az advent időszaka nem sokat jelent, az meg végképp nem jó, ha az emberek legalább ilyenkor megbékélnek. Ennek pedig egyszerű az oka: ha nincs balhé, nincs ellenzék sem. A legjobb az egészben pedig az, hogy ők ezt nem is tagadják. Szabó Tímea szerint azzal, hogy szigorították a parlamenti képviselőkre vonatkozó szabályokat, el akarják lehetetleníteni az ellenzék munkáját. Hangsúlyozom, munkáját. A képviselő szerint: „A kormánynak az a dolga, hogy eltűrje az ellenzéki képviselők által megfogalmazott kritikákat.” Ebben legalább egyet tudok vele érteni, de azért itt megint kiemelném a kritika szót. Nézzük is meg közelebbről, milyen szerintük ez a nemes ellenzéki „munka” és „kritika”, amiben gátolni próbálják őket, azért, mert félnek tőlük.
Tehát a munkahelyükre vagy bemennek, vagy nem. Ha mégis tiszteletüket teszik, akkor nem feltétlen kell a bejáratot használniuk, közlekedhetnek a korlátokon is. A munkához hozzátartozik az ellenfél sunyi provokálása, persze csak halk félmondatokkal, amiket ilyenkor azért nem rögzítenek a már hozzájuk nőtt telefonjaikon, mert azt még ők is tudják, hogy ez gerinctelenség, és minden jóérzésű ember elítéli, ezért nem is reklámozzák ilyenkor a megszokott módon magukat. De ne álljunk meg itt, hiszen sokkal többet dolgoznak ezek a szegény, elnyomott, meggyötört képviselők, mint hinnénk! A munka szó alatt azt is értik, hogy báboznak, fetrengenek, maszkokat viselnek, sípolnak, lökdösődnek, a szabályokat semmibe veszik, és van, hogy igyekeznek megakadályozni az ülés levezetését. Közben székfoglalósdit játszanak, szatyrokat lobogtatnak, papírfecniket dobálnak. A kommunikáció és a párbeszéd náluk egyet jelent az artikulálatlan, trágár ordibálással. Hogy tovább fűzzem Szabó Tímea gondolatmenetét, mindezt azért csinálják, hogy megfogalmazzák a kritikáikat. Mert szerintük, amit felszólalások címén művelnek az kritika. A személyeskedés, alpáriság, szakmaiatlanság, tartalomnélküliség ez náluk kritika. Roppant „értékes” és „kemény” munkát végeznek az adófizetők pénzéből, meg kell hagyni! Akkor most lássuk, mit szokás ellenzéki munkának nevezni. Versengés a kormányzati hatalomért. A kormányon lévők munkájának ellenőrzése, kontroll és nyomás alatt tartása. Az ellenzék feladata mindemellett, hogy a fontos szakpolitikai ügyekben kidolgozza az alternatíváit, előterjessze ezeket még akkor is, ha elfogadásukra nem sok esély van. A kedvencem pedig: a kormány döntéshozatali jogának tiszteletben tartásával állandó érvelésre, döntéseinek indoklására készteti a kormánypártokat. Ezt nevezik ellenzéki munkának. Mármint jobb helyeken, nem nálunk. Ugyanis az ellenzéknek hiteles, komoly alternatívaként kellene megjelennie. A hazai balliberálisok azonban már a látszatát sem akarják fenntartani annak, hogy dolgozni akarnának. Nem kell nekik, hiszen így is megválasztják őket. Nagyon fontos, alapvető norma vitatkozni a kormánypártok magatartásáról, a törvényekről vagy az intézkedésekről, amit meghoznak. Az azonban nem vita, hogy a kocsmatöltelékeket megszégyenítő módon beszélnek az ország házában. Az nem munka, hogy féligazságokat és egész hazugságokat posztolnak a közösségi oldalakra, vagy éppen nyomdafestéket nem tűrő szavakkal táblákat emelgetnek a parlamentben. Az sem munka, hogy verik az asztalt, mint a bazári majom a cintányért. Programnak pedig még erős túlzással se nevezném a mantrájukat, hogy őket itt mindenki elnyomja, és minden Orbán hibája. Hozzuk ide megint az egyik kedvenc Gyalog galopp-jelenetemet. Az anarchoszindikalista közösség egyik tagja folyamatosan provokálja Arthur királyt. Ő igyekszik nyugodt maradni, de csak elszakad a cérna és taszít az emberen egyet, mire a reakció: segítség elnyomnak! Látják, az erőszak velejárója a rendszernek. Látják, hogy elnyomott, látják?! Na ezt hívják ma Magyarországon ellenzéki mentalitásnak, kommunikációnak és munkának. Szerencsére a választók többsége nem így gondolkozik, ezért sem kapott az ellenzék felhatalmazást a kormányzásra, de ettől még a viselkedésüket legitimálják a szavazóik. Így jöhetett el a munkakerülő, de a pénzt felmarkoló, tartalom nélküli ellenzék kora. Teremtettek maguknak egy kommunikációs valóságot, amire sajnos van igény és abban léteznek. Ha pedig valaki azt mondaná, hogy honnan tudhatnánk, hogy ezt csinálnák esetleges hatalomra kerülésük esetén is, akkor arra egyszerű választ lehet adni. Nézzük meg, mi történik a fővárosban. Milliós fizetések egymásnak a semmire, adóemelések, a kampányígéretek megszegése, projektek leállítása, tüntetés, „el vagyunk nyomva” kommunikáció, miközben ők csak úgy rugdossák ki az embereket. A pozíció változott, de a magatartás ugyanaz maradt. Ne csodálkozzunk, elvégre ki akarna megdolgozni a pénzéért, ha munka nélkül is megkaphatja?! Ez lesz, amíg hagyják nekik. Mert ez az ellenzék ennyit tud és ez pont megfelel neki. Magyar Hírlap Comments are closed.
|
