Az IKoN már több mint egy éve készítette elő, tervezte és szervezte a Fiatal Tehetségek Programot. Megalakulásunk kezdetén is azt tűztük ki célul, hogy kiemelten foglalkozunk a kultúra támogatásával és az értékek megőrzésével, közvetítésével. Mindenképpen tenni akartunk azért, hogy megmutassuk, milyen sok tehetséges magyar fiatal van körülöttünk és lehetőséget akartunk biztosítani nekik ahhoz, hogy minél szélesebb közönség előtt, huzamosabb időn keresztül be tudják mutatni az alkotásaikat. Ez az álmunk vált most valóra, amikor megtarthattuk a Fiatal Tehetségek Program első kiállítás megnyitóját a Mákvirág Galériában, ahol bemutatta csodálatos képeit Horváth Renáta tehetséges fotográfus. A jelenlévőket Lendvainé Dr. Erki Mária, a Galéria vezetője köszöntötte.
Renáta nem a megszokott formát választotta, hanem mobiljával készítette el alkotásait, ezzel is megmutatva nekünk, mennyire fontos szerepet tölt be az életünkben a mobiltelefon, ami már sokkal több, mint egy olyan eszköz, amivel el tudjuk érni a másikat. Igazán varázslatos, megkapó, néhol szomorú, néhol harsány, de mindenképpen magával ragadó és megismételhetetlen pillanatokat megörökítő képekből áll a "Mobil gondolatok" címet viselő kiállítás. A majdnem 30 képből álló tárlatot november második feléig tekinthetik meg az érdeklődök. A Fiatal Tehetségek Programra folyamatosan várjuk a jelentkezéseket az ország minden fiatal művészétől, a kiállításoknak pedig a továbbiakban is a programunk egyik kiemelt partnere, a lakiteleki Mákvirág Galéria ad helyet. Comments are closed.
|
Archívum
September 2024
|