A program folytatása az ezredfordulón lezajlott Tanyakollégiumnak, amelynek a 2019 őszén elhunyt Dr. Csatári Bálint geográfus volt a vezetője, ezért a Tanyakollégium III. neki állít emléket. A kérdőíves lekérdezésben 9 egyetemről összesen 16 csapat érkezett. A kutatásban 51 csapatvezető és egyetemi hallgató vett részt, akik 24 települést jártak be egy hét alatt. Az ő munkájukat települési tanyagondnokok, mezőőrök segítették.
A kutatás célja a tanyavilág felmérése és megismerése, az eredmények alapján a regionális és a kistérségi tervezés segítése, ajánlások kidolgozása; a két világháború közötti falujáró és tanyakutató mozgalmak hagyományainak felelevenítése; a kutatásban résztvevő egyetemisták, a jövő értelmisége számára „tanyaélmény” nyújtása, figyelmük ráirányítása az alföldi tanyavilágra és a velük kapcsolatos területi és társadalmi problémákra. A kutatóhét alatt megközelítőleg 400 kérdőív került kitöltésre. A kutatók nem csak a jól működő, prosperáló tanyákra jutottak el, megismerték és feltárták a hanyatló, vagy már lakatlan tanyasi részeket is. A kutató hét során sor került egy közös estre, ahol Hágen Ádám, az IKoN alelnöke mutatta be az Önarckép című Für Lajosra emlékező könyvet, valamint Kopecsni Gábor és Katyi Bálint, a Felföldi Dalia Iskola kutatói tartottak magyar nemzeti harművészeti bemutatót Tar Csilla Eszter citera kísérete mellett. A kutatás második körére várhatóan 2022 tavaszán kerül sor, amikor már a megismert tanyákra kötetlenebb, mélyinterjús beszélgetésre mennek vissza a hallgatók. A program zárásaként az adatok szakmai feldolgozása után a hallgatók és oktatók beszámolnak az elért eredményekről, melyből várhatóan 2022 második felében egy könyv készül. Comments are closed.
|
Archívum
September 2024
|