![]() A Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Archívum örömmel tudatja, hogy megjelent az Intézet folyóiratának második száma, mely immár nyomtatott formában is elérhető. A 2017. márciusi szám a pártok szerepét elemzi a rendszerváltás időszakában. Kiss Gy. Csaba bevezető tanulmánya a magyar átmenet historiográfiájának néhány kérdését mutatja be. Kávássy János Előd az 1987-es év itthoni főbb politikai eseményeit az alakuló MDF-ről az angolszász sajtóban megjelent írások alapján követi végig. Fricz Tamás esszéjében arra a kérdésre keresi a választ, hogy milyen ideológia mentén akarta átalakítani az SZDSZ a magyar közéletet, gazdaságot és társadalmat. A Magyar Szociáldemokrata Pártot az egykori elnökével készült interjú, a KDNP újjáalakulását egy állambiztonsági dokumentumokat is felvonultató tanulmány, a FIDESZ-t alapításakor született dokumentumok, az FKgP-t pedig egy bő kronológia formájában mutatjuk be. A folyóirat digitális változata az alábbi linken érhető el: http://archivum.retorki.hu/folyoirat A nyomtatott példányok korlátozott számban a RETÖRKI budapesti telephelyén vehetők át. Comments are closed.
|
Archívum
December 2023
|