 A szovjet hatalom értékítéletében dupla annyi büntetést érdemelt ki egy írógép illegális birtoklója, mint egy pisztoly illegális tartója. Milován Sándornak embertelen évszázadban, politikai ütközőzónában fekvő, hadseregek által feldúlt területen kellett megküzdenie mind az anyanyelvéért, mind a hitgyakorlás szabadságáért, mind általában az emberi szabadságjogokért. Milován Sándor Beregszászon született 1941-ben, még magyar állampolgárként.
A tomboló egyházüldözés idején ütközőzónábani diák volt. Nagyszőlősön a magyar középiskolások egy csoportja már 1955 őszétől 1957 júliusáig titkos összejöveteleket szervezett, s röplapok százait készítette és terjesztette. A röplapokon az oroszok azonnali kivonulását követelték, és nem csak Magyarországról. Egy későbbi röplapon az 1957. május elsején kötelező felvonulás bojkottálására szólítottak fel. A szovjet titkosszolgálat – a KGB – csak több mint másfél év után jutott a nyomukra, amikor a csoport tagjait – közöttük a még tizenhat éves Milován Sándort – letartóztatták. A csoport két diáklány tagját csak tanúként hallgatták ki, mert a fiúk sikeresen eltitkolták a részvételüket. A diákok elleni perben a negyedrendű vádlott, Milován Sándor négy évet kapott, ebből nevelő-javító intézetben leült tizennyolc hónapot. A szovjet hatalom ideges volt, mert az ungvári börtönben őriztek nyolcszáznegyvenhat Magyarországról elhurcolt személyt, de mindeközben a Nemzetközi Vöröskereszt budapesti képviseletén sok százan jelentették be, hogy hozzátartozóikat a Szovjetunióba vitték. A nemzetközi felháborodás hatására az elhurcoltak megmenekültek a szibériai deportálástól, bár a magyar börtönök sem sok jót ígértek. A szovjet hatalom Kárpátalján ismét a tömeges letartóztatás eszközéhez nyúlt: 1956 végétől 1959-ig becsült adatok szerint legalább harmincötezer helyi lakos ellen indult rendőrségi-ügyészségi vizsgálat, politikai „bűncselekmény” alapos gyanújával. Nyilvántartották azokat a magyarokat, akik nyíltan vagy burkoltan kinyilvánították rokonszenvüket a magyar forradalom iránt. Szabadulását követően Milován Sándor 1962-ben elvégezte a munkácsi Kereskedelmi Technikumot, és a későbbiekben kereskedelmi cégeknél dolgozott. A politikával megmaradt a kapcsolata: ő is aláírta Fodó Sándor egyetemi oktatónak azt az 1972-ben megfogalmazott és több száz aláírással alátámasztott beadványát, amelyet a Szovjetunió legfelsőbb pártvezetéséhez juttatott el a kárpátaljai magyar közösség kisebbségi jogainak a védelme érdekében. A beadványnak a szokásos következménye lett: Fodó Sándort elbocsátották az Ungvári Állami Egyetemről, más aláírókat szintén a munkahelyükről. A nemzeti elnyomás oly mértékű volt a hetvenes évek végén, hogy Beregszászon csak egyetlen egy magyar nyelvű feliratot tűrtek meg a hatóságok, azt is Milován Sándor portájának a kapuján, miszerint: „Vigyázz! A kutya harap!” Lehet, hogy a tábla kifüggesztése előtt a hatóságok hivatalos szemlét tartottak, hogy van-e, és ha van, mekkora az a kutya? A nyelvi, ideológiai elnyomás súlyát érzékeltette egy írásában Milován Sándor, mely szerint a szovjet hatalom értékítéletében dupla annyi büntetést érdemelt ki egy írógép illegális birtoklója, mint egy pisztoly illegális tartója. Idézte a szovjet büntető törvénykönyvet, mely szerint egy revolver illegális birtoklásáért hat hónaptól három évig, egy illegálisan birtokolt írógépért pedig egy évtől hat évig tartó börtönbüntetést lehetett kiszabni. A szovjet hatalom gyengülését érzékelve 1989. február 26-án Ungváron létrejött a kárpátaljai magyarság első átfogó nemzetiségi szervezete Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) néven. Milován Sándor alapító tagja, majd mintegy negyed századon át az alelnöke volt a szövetségnek. A kilencvenes években emberfeletti feladat hárult a szövetségre: részt vettek a magyar nyelvű hívők lelki gondozását ellátó egyházak volt vagyonának a részleges visszaszerzésében. A hangsúly a „részleges” visszaszerzésen van, mert a görögkeleti egyház jó, ha harmadát visszakapta az 1945 előtti templomainak, mást nem nagyon. A református egyháznak sem sikerült visszaszereznie az elvett, templomokon kívüli ingatlanokat és termőföldeket. A javaiból kifosztott katolikus egyház – és Milován Sándor is, aki maga is katolikus ember – folyamatosan vitában áll az ukrán állammal, hogy valamicskét visszakapjon az elvett egyházi javakból. Az elszakított országrészek mindegyikére érvényes Márton Áron püspök igazsága: „Lelkekről a hatalom ne intézkedjék, világnézetek felett ne rendelkezzék, ha nem akarja közénk csempészni az állami mindenhatóságot.” Milován Sándor több évtizedes küzdelme azért időszerű ma is, mert ha az Európai Unióhoz valóban közeledni akar az Ukrán Köztársaság, akkor nem ellenfélnek, hanem partnernek kellene tekintenie az elvett egyházi javak visszaszolgáltatásában segédkezőKárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget. A jobbára folyóiratokban megjelent írásait Milován Sándor kötetbe gyűjtve 2004-ben jelentette meg Ungváron, Kárpátaljai mozaikcímen. Életútját, közéleti küzdelmeit, közírói munkásságát a Bethlen Gábor Alapítvány Márton Áron Emlékéremmel jutalmazza. További életútjához több sikerélményt és méltó társakat kívánunk. Lezsák Sándor méltatása Milován Sándorról, elhangzott a Bethlen Gábor Alapítvány díjátadóján, 2019. november 15-én. Magyar Hírlap Comments are closed.
|
