Korunk közössége

Gondolatok a közösségi művelődés, a közösségfejlesztés, a közösségi fejlesztések, a kulturális-közösségi társadalom- és gazdaságfejlesztés helyzetével, várható trendjeivel, helyi vagy hálózatos innovációival, példáival kapcsolatban.

Számos gondolat fogalmazódott meg bennem, hogyan is lehetne a közösséget minél innovatívabban fejleszteni? Amennyiben egy közösséget sikeresen szeretnénk szervezni, számos fontos kérdésre kell ügyelnünk, éppen ezért fontos az alapelvek lefektetése. Én a következő elveket tekintem megfelelő és követendő alapnak az innováció és szervezés terén.

Perszonalitás
A személyiség-elv szerint az ember nem pusztán biológiai és szociális, hanem spirituális és erkölcsi lény is, akinek adott az erkölcsi döntés szabadsága, és az önreflexió lehetősége.  Isten képmása, akit emberi méltóság, valamint az ezeket garantáló jogok illetnek meg. Az alapelv tehát miközben a többiek felé megnyíló én és a személyes kapcsolatok világának fontosságát hangsúlyozza, nem oldja fel az egyént a kollektivitásban, nem feledkezik meg a személynek kijáró szabadságról sem. E felfogás egyén és közösség kölcsönös felelősségén alapul.

Szolidaritás
A személy közösségi jellege és a felelős szabadság alapozza meg az emberek közötti együttműködést, a közösségvállalást és segítést, vagyis a szolidaritást, amely tág értelemben egy csoport (vagy társadalom) megalapozott és több oldalról motivált összetartozása; szoros értelemben a kölcsönös kötelességvállalás és segítségnyújtás, mellyel egy csoport minden egyes tagja kiáll a csoportjáért, a csoport pedig értük.

Szubszidiaritás
A szubszidiaritás az autonóm, öntevékeny és szabad közösségek teoretikus megalapozásának elve. A szubszidiaritás hátterében egy olyan alulról felfelé építkező csoport képe áll, amely egymással szolidáris és kooperálni kész emberek és közösségek rendszerét feltételezi. A társadalom természetes állapotát nem a megosztó versengésben látja, hanem a kohéziót jelentő szolidaritásban. Alapegységei nem egymással versenyhelyzetben álló atomizált egyének, hanem öntevékeny szabad sejtekből álló közösségek, amelyekből egy kölcsönös segítségnyújtáson alapuló tagolt rendszer épül fel. Mindez kifejezi, hogy az emberi közösségek tagjai miközben szabadok, felelősek is egymásért, és hogy a magánszférán túl az ember társadalmiságból kötelezettségek is erednek. Ez az elv a saját ügyeinek intézését kinyilvánító civil társadalom közösségi öntevékenységéből indul ki, feltételezve annak autonómia igényét és cselekvőképességét. Az állampolgári aktivitás végső célja a közjó tartalmának meghatározásában való részvétel. A szubszidiaritás elvéből ugyanis az következik, hogy a döntéseknek ott kell születniük, ahol ennek meghozatalára a legtöbb információ a rendelkezésre áll és ahol a döntések következményei hatni fognak. „A szubszidiaritás elve (link is external) egyfajta keskeny út az individualizmus és a kollektivizmus szélsőségei között. Szembesíteni a személyt a saját sorsáért viselt felelősségével és szembesíteni őt saját közösségiségével az embertársaiért és a közjóért viselt felelősségével is.”

Habár nem tekintem alapelvnek, de fontos szempont az időszerűség-korszerűség egyensúlya is. Közösségépítői tevékenységem során megtapasztaltam, hogy a célözönség akkor fogható meg hatásosan, amennyiben az aktuális problémákkal, kérdésekkel is foglalkozunk. A társadalom vénáján kell tartanunk az ujjunk, érezve annak minden rezdülését, így fogalmazva meg rövid és hosszú távú elképzeléseinket. Konkrétumként, fogjunk meg egy apró szegmenset! A mostani példa legyen ez az ifjúság és kultúra. A nagymintás ifjúságkutatások tapasztalatai szerint a hagyományos kulturális intézmények látogatása folyamatosan csökken. A megkérdezett fiatalok között – a korábbi felmérések eredményéhez hasonlóan – szép számmal találunk olyanokat, akik teljesen távol maradnak a kulturális intézményektől. Legkevesebben az elitkultúrához tartozó színtereket látogatják. Korosztálytól függetlenül meghaladja a 80 százalékot az operát, komolyzenei koncerteket soha nem látogatók aránya. A fiatalok mintegy 40 százaléka még multiplex moziban sem járt soha. A fiatalok által kevésbé látogatott hagyományos kulturális helyszínek mellett léteznek olyan beszédcselekvési színterek, ahol a fiatalok – elsősorban a személyes együttlét reményében – találkoznak, beszélgetnek (pl.: kocsma, kávéház,). Ezek a helyszínek a fiatalok számára továbbra is vonzóak és meghatározóak. Leggyakrabban a megkérdezett helyszínek közül a sörözőket, borozókat látogatják a 15–29 évesek, közel tizedük (8 százalék) hetente megfordul ilyen helyeken. Ezeknek a helyszíneknek a látogatottsága függ az életkortól és a fiatal lakóhelyétől is, jellemzően a 20–24 éves városlakók látogatják ezeket leggyakrabban. A fenti tendenciát figyelembe véve létfontosságúnak tartom a hagyományos kultúra népszerűsítését. Erre megfelelő platformnak gondolom példának okáért a népfősikolai formát.

Eddigi munkásságom egyik legfontosabb tapasztalata, hogy a közösségbe csatlakozási kedv exponenciálisan nő, amennyiben hiteles ember képviseli az ügyet. Primer fontosságú tehát, hogy a közösségi élet központi alakjai magánéletükkel is példát mutassanak. Az így kialakult vonzóerő megtelik élettel, hiszen kiviláglik, hogy nem elvont fogalmak, életszerűtlen dogmatikus mintáiról van szó, hanem egy másik útról, mely azonban minőségibb életet eredményez.

Az erős nemzethez elengedhetetlen alapvetés, hogy a kisebb, helyi közösségek nívós életet éljenek. Kiemelten fontos megtalálni, hogyan lehet a fiatalokat is bevonni ebbe a közösségi szemléletbe és életmódba, hiszen nem csak a nemzet, hanem az ő identitásuk is erősödik így.