A megemlékezésen részt vett Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke, a Nemzeti Fórum elnöke, Lezsák Sándorné Sütő Gabriella, a Népfőiskola igazgatója, Molnárné dr. Lezsák Anna, a Népfőiskola igazgatóhelyettese, Závogyán Magdolna, a Nemzeti Művelődési Intézet ügyvezetője, Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke, Batbayar Zeneemyadar, Mongólia budapesti nagykövete, Agócs Sándor és Sütő Ádám, az Antológia Kiadó és Nyomda ügyvezető igazgatói, Szabó Gyula plébános, a Magyar Műhely Alapítvány elnöke, Lenkei Róbert, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés tagja, M. Kiss Sándor a RETÖRKI tudományos főigazgató helyettese és Riba András osztályvezető, valamint Nagy Dóra az IKoN elnöke és az egyesület elnökségi tagjai. Lezsák Sándor emlékezésében kiemelte, hogy számára ez a kopjafa a fiatalságot jelenti, akikben tovább él a nemzeti gondolat és elköteleződés. Megosztotta a jelenlévőkkel saját Trianonhoz kötődő emlékeit, majd felolvasta Séta a Grand Trianonban című versét. Gondolatait azzal zárta, hogy nagy örömmel tölti el, hogy az IKoN a Hungarikum Ligetben, leánykori nevén Népfőiskolán helyezte el a Trianon 100 kopjafát, mert itt mindig volt és lesz helye a nemzeti értékeknek, a fiataloknak és a régebb óta fiataloknak. Szabó Gyula plébános a 100 évvel ezelőtti események kapcsán felidézte az akkori vélekedéseket, érzelmeket és gondolatokat. Emlékeztetett a magyar nép erejére és szeretetére, hogy még 100 év után is, a határok szétszabdalása ellenére is él a Kárpát-medence magyarsága. Végezetül megáldotta a kopjafát.
Az áldást követően koszorúzásra került sor, valamint a megjelentek elhelyezhették az emlékezés virágait a kopjafánál. A megemlékezés az Ismerős Arcok zenekar Nélküled című dalának közös eléneklésével zárult. Comments are closed.
|
Archívum
September 2024
|