A tárlat ismertetése olyan mondattal indul, amely hétköznapi értelemben akár meghökkentőnek is minősülhet: „Magyarország 1100 éves történetének egyik legjelentősebb éve 1989.” Ha feltennénk azt a kérdést, hogy melyek voltak a legfőbb történelmi pillanatok, események a magyarság életében, leginkább olyan válaszokat kapnánk, miszerint: a honfoglalás, Szent István kora, a nándorfehérvári diadal, a Rákóczi-szabadságharc, 1848. március 15-e, esetleg időben hozzánk legközelebb állva 1956. október 23-a, de vélhetően sokak számára a „történelem” itt lezárul. Pedig a rendszerváltással valóban történelmi folyamatok zajlottak le hazánkban is. Ez hozta el, hogy ismét szuverén, demokratikus keretek között működő országban élhetünk, sorsunkról, jövőnkről ismét saját magunk dönthetünk.
Annak, hogy mit érzünk, érzékelünk történelemnek, persze mindig létezik egy szubjektív oldala. Ez mindenképpen adódik abból is, hogy mennyire állunk időben távol az adott eseménytől, vagy mennyire tudtuk egyfajta társadalmi konszenzussal beemelni a nemzeti emlékezetpolitikába. Márpedig a rendszerváltás időszaka a mai magyar társadalom jórésze számára megélt időszak, tele személyes élményekkel, akár politikatörténeti, akár csak egyszerű hétköznapi szinten. A kiállítás szervezői pedig ezt a szubjektív, érzelmi oldalt jól érzékelték, és jó érzékkel ragadták meg. Felhívásukra számos magánszemély ajánlott fel olyan személyes tárgyat, amelyek a rendszerváltás időszakát idézik fel. Ezzel tulajdonképpen egy közösségi kiállításba csöppenünk bele, amelyet bizonyos értelemben nemcsak a kulturális szakemberek alakítottak olyanná, amilyen lett, hiszen a tartalmi részt „mi magunk” állítottuk össze. Az összegyűjtött tárgyak pedig képesek arra, hogy bepillantást nyerjünk egy harminc évvel ezelőtti világba, annak hangulatába, amely mellett érzelmek nélkül sem mehetünk el. Legyen ez egy bizonyos nosztalgiaérzet vagy a későbbi korosztályok esetén rácsodálkozás az akkori világra. A tárgyak sok esetben azonban nemcsak önmagukban érdekesek, hanem a hozzájuk kötődő történetek miatt is figyelemreméltóak. A bemutatónak másik sajátossága, amely mindenképpen még befogadhatóbbá teszi, hogy az 1989-1990-es időszak eseményeit újszerűen, képregénybe illesztve jeleníti meg. Két fiatal szemszögéből láthatjuk, hogyan élik meg ők például Bős-Nagymaros ügyét, a botrányos 1989-es érettségit, Nagy Imre újratemetését, vagy éppen - hosszú idő után - az első szabad választásokat 1990-ben, miközben személyes élettörténetüket is végig izgulhatjuk. A fiatalok története nemcsak keretbe foglalja a kiállítást, de egyfajta szimbolikáját is adja a felszabadultság, a szabadság érzetének, amelyet 1989-1990 elhozott nekünk, még ha sok esetben egyéni vagy társadalmi csoportok szintjén megrázkódtatásokkal is járt mindaz. Ezek mellett természetesen megkapja a látogató az események történészi leírását is, így ez és a személyes tárgyak és képregény történetének hármasa alkot szerves, jól befogadható egységet. Számos fotó, korabeli dokumentum, amelyek egy része az interaktivitás jegyében digitálisan is végiglapozható és videófelvétel is segít bennünket a tájékozódásban. Emellett pedig megmutatják azt, hogy a rendszerváltás évei is tele voltak regényes pillanatokkal, olyanokkal, amelyek valóban azt kívánják, hogy azokat a magyar történelem fontos mozzanatai között tartsuk számon. Mindezek miatt nagy előnye a kiállításnak, hogy komplexitásával széles csoportokhoz tud szólni. Azokhoz, akik egyszerűen csak egy mögöttünk hagyott korszak hétköznapjaira kíváncsiak; azokhoz, akik a kiállított tárgyak mögöttes történeteit fogadják be szívesen; vagy éppen azokhoz, akik a rendszerváltás történetét szeretnék megérteni; és a sort még lehetne folytatni. Mindeközben pedig egyértelmű jelzést ad: vannak fontos ügyeink, amelyekkel igenis törődnünk kell. Ahogy a felajánlott tárgyak tulajdonosai évtizedekig óvták „személyes kincseiket”, úgy kell a társadalomnak is megfelelően kezelnie szellemi, történelmi örökségét. Jelenleg a járványhelyzet következtében csak virtuálisan lehet megtekinteni a kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum honlapján keresztül, de az intézmény reményei szerint hamarosan személyesen is bepillantást nyerhetnek majd az érdeklődők mindebbe. Ha pedig minél többen megnézzük, azzal a „Közös Időnk ’89-90” is hozzájárulhat ahhoz, hogy 30 év múltán a rendszerváltás időszaka is helyére kerüljön a nemzeti emlékezetpolitikánkban. A képtár megtalálható a RETÖRKI oldalán. Comments are closed.
|
