Augusztus 2. és 4. között került sor Egyesületünk harmadik, Gróf Teleki Pálról elnevezett honismereti kerékpártúrájára. A hétvége alatt megismertük Balatonboglár és Fonyód nevezetességeit, természeti kincseit és a Balaton déli partszakaszának egy részét. Balatonboglárról indulva felfedeztük az Árpád partot, ahol körülbelül 1.5 kilométeren keresztül közvetlenül a Balaton mellett kerékpároztunk. Fonyódra megérkezve először a Balaton Kollégiumot szemléltük meg, majd onnan a fonyódi Kripta Villához indultunk.
A Kripta Villát Abrudbányai-Rédiger Ödön építette esküvő előtt betegségben elhunyt menyasszonyának, Magdusnak az emlékére. A Kripta ma múzeumként és kávézóként üzemel. Az alsó szinten megtekinthető Magdus és Ödön márványból faragott nászágya. A hagyomány szerint azokra a szerelmesekre, akik a nászágy fölött megfogják egymás kezét, örök szerelem vár. A földszinten található az 1986-ban tragikusan elhunyt 1985-ös szépségkirálynő, Molnár Csilla emlékkiállítása, melyben korabeli videófelvételeket, fényképeket és a szépségkirálynő személyes dolgait lehet megtekinteni a látogatóknak. Az első emeleten egy hangulatos kávézó kapott helyet, amely felett kialakítottak egy panorámás tetőteraszt, ahonnan lélegzetállító kiállítás nyílik a Balatonra, valamint a Badacsonyra. Megnéztük továbbá a Fonyódi Nagyboldogasszony Római Katolikus Templomot és a kerékpárokat hátrahagyva sétáltunk a hangulatos Kossuth erdőben. Visszaérve Balatonboglárra felkerestük a Szent Kereszt Felmagasztalása Római Katolikus Plébániát és virágot vittünk a mellette álló Gróf Teleki Pál szoborhoz, majd megnéztük az általa alapított régi gimnázium épületét. Túránk végeztével felmentünk a Xantus János Gömbkilátóhoz és megtekintettük a balatonboglári Evangélikus Templomot is. A hétvége alatt közel 30 kilométert tettünk meg kerékpárral és gyalog, valamint számos nevezetességet, kiemelt személyiségeket sikerült nem csak szemügyre venni, hanem alaposabban meg is ismerni. Képeink a túráról a galériában tekinthetőek meg. Comments are closed.
|
Archívum
September 2024
|