Ez történt 100 éve IV. - Nemzeti Újság

Gróf Apponyi Albert levelét, melyet a kormányhoz intézett a június 4-én esedékes békeszerződés kapcsán 1920. május 25-én közölte le a Nemzeti Újság. Ebben Apponyi kifejtette, miért nem tudja a békedelegáció elfogadni a szerződés aláírását és milyen kifogásai vannak ellene kiemelve azt a tényt, hogy a kéréseiket nem vették figyelembe és a szövegen lényeges változtatás nem történt. 

Június 4-én írjuk alá a békeszerződést 
A magyar kormány jegyzéke a béke aláírásáról. - Gróf Apponyi levele a legfőbb tanácshoz. 

Megírtuk, hogy Praznovszky Iván rendkívüli követ, meghatalmazott miniszter e hó 21-én átadta Versaillesban a magyar kormány jegyzékét. A mai napon megérkezett a kormánynak, valamint gróf Apponyi Albertnek, a magyar békefelegáció elnökének Praznovszky követ által Henry ezredes útján a legfőbb tanács elnökéhez, Millerandhoz juttatott történelmi jelentőségű jegyzékeinek hiteles szövege, melyeket az alábbiakban reprodukálunk: 

Gróf Apponyi Albert a legfőbb tanácshoz. 

Elnök úr! A szövetséges hatalmak legfőbb tanácsa folyó évi május hó 6-án közölte a magyar békeküldöttséggel válaszát a delegációnak Magyarország békeföltételei tárgyában tett észrevételeire, valamint a békeszerződés véglegesen megállapított szövegét, felszólítván egyszersmind a küldöttséget, hogy tíz napon belül nyilatkozzék, fel van-e hatalmazva ezt a békeszerződést, úgy amint mist bemutattatott, aláírni. 

A magyar békeküldöttség az alábbi oknál fogva erre nem váli magát felhatalmazottnak: 

Legyen szabad mindenekelőtt a küldöttség elnökének a főtanács 1920. január 16-án tartott ülésén a delegáció nevében tett szóbeli nyilatkozatából a következőket idéznünk: 

"Mélyen átérzem óriási felelősségem súlyát, midőn a bemutatott feltételekkel szemben Magyarország első szavát kell kimondanom. Mégsem habozom teljes őszinteséggel kijelenteni Önöknek, hogy azok a békefeltételek, melyeket nekünk felajánlani szívesek voltak, hacsak lénygeges módosítások nem eszközöltetnek rajtuk, hazámra nézve elfogadhatatlanok."

Már pedig a januári szöveggel szemben lényeges módosítások a végleges szövegben nincsenek. 

De mi nem szorítkozunk erre a negatív kijelentésre. Az említett beszéd folyamán a delegáció elnöke megjelölte a békeszerződés által felvetett területi kérdéseknek azt a megoldását, amely egy általunk közösnek hitt alapon és a szövetséges hatalmak által hirdetett elveken - mindenekelőtt a népek önrendelkezési joga elvének alapján - nyugodott. Tehát nem Magyarország régi területeivel szemben fennálló történelmi jogából indultunk ki - nem mintha nem tiltakoznánk lelkünk egész erejével minden olyan beállítás ellen, amely évezredes birtoklásunkat izagságtalanságnak minősíti - mi az érdekelt népek jogaihoz ragaszkodtunk, mikor számukra népszavazást követeltünk. Ezt az utat azért választottuk, mert ellentétek minden lehetőségét kerülni akartuk egy önmagában vitán felül álló és hatásában páratlanul működő elvnek alapulvételével, mert azt is kijelentettük, hogy előre alávetjük magunkat az érdekelt népek szabad akaratnyilvánításának, mely a kellő biztosítékokkal ellátott népszavazás útján nyerne kifejezést. Ezzel egyszersmind végérvényesen feleltünk a nemzetiségek elnyomása címén a magyar nemzet ellen szórt örökös vádakra, azáltal, hogy bírákká tettük ugyanazokat, akiket állítólag elnyomtunk: mi indítványoztuk, mi követeltük, mi most is követeljük ezt a bíróságot, mely a legjobban tájékozott, a legilletékesebb és bizonyára a legszigorúbb. 

Ellenfeleink utasították ezt vissza és ezáltal az egy tény által a kérdés eldöntöttnek látszik. 

Fájdalmas meglepetésünkre a szövetséges hatalmak a mi esetünkben elzárkóztak annak az elvnek alkalmazásától, amelyet maguk hirdettek volt. De ez minket nem ment fel azon kötelezettség alól, hogy a magunk részéről ahhoz hűek maradjunk. Ez az elv megdönthetetlen erkölcsi erőt képvisel, mi azt meg nem tagadhatjuk, mert sok millió polgártársunk emberi jogairól, az emberi méltóság egy kérdéséről van szó. Mondják ugyan nekünk, hogy a kérdéses népek már megnyilatkoztak volna új állami összeköttetéseik mellett, melyekre a béke kötelezi őket, de ez könnyen megállapítható ténybeli tévedés. Soha ilyesmi nem történt. Nem hisszük, hogy bárki is gondolna arra, hogy ilyen nyilatkozatot az érdekelt magyar és németajkúakról, tehát az összes érdekelteknek majdnem feléről feltételezzen. A más nemzetiségek körében folytak le gyűlések és tüntetések, még pedig ellentétes irányúak: 

de sohasem voltak oly tüntetések, melyek képviseleti jeleggel bírtak, sem pedig oly gyűlések, melyek fel lettek volna hatalmazva arra, hogy azokon bármely nép nevében beszéljenek. 

Az így Magyarországtól elszakított területek lakosságának tehát kényszert kellene elviselnie, melyet szentesíteni sem jogunkban, sem hatalmunkban nem áll. 

Különben is bármilyen lojalitással fogunk is alkalmazkodni szerződésileg vállalt mindent kötelezettségünkhöz, az az erkölcsi kötelék, mely ama népekhez köt minket, soha meg nem szakadhat, soha nem lehetünk közömbösek sorsuk iránt és ha mint félő, a kisebbségek védelmére létesített szerintünk elégtelen minden megállapodás dacára is az üldözések, melyeket szenvedniük kell, tovább tartanak, mi szüntelenül fogunk a nemzetek szövetségéhez fordulni, panaszaikat és szenvedéseiket ott érvényesíteni azon napig, amelyen a dolog természetes fejlődése békés hatásaival győzedelmeskedni fog az erőszakon, mely rajtuk elkövettetett. 

Elismerjük, hogy gazdasági és pénzügyi természetű némely megjegyzésünk figyelembe vétetett. 

Annak a területnek, amely a szerződés értelmében Magyarország marad, gazdasági helyzete ezután is nem kevésbé kétségbeejtő. Az ország természetes kijáratai sem az Adriai-, sem az Égei-, sem a Fekete-tenger irányában biztosítva nincsenek, megterhelve maradunk teljesíthetetlen pénzügyi követelésekkel, melyeknek némi könnyítését a jóvátételi bizottságok útján csak homályosan kilátásba helyezik, de nem biztosítják. Ebből a szempontból sem találhatunk alapot álláspontunk megváltoztatására. 

A döntő tény azonban a Magyarországot feldaraboló területi intézkedések változatlan fenntartása és a népek önrendelkezési joga érdekében kért népszavazás visszautasítása, melyet az érdekelt népek számára kértünk. 

Ezzel számunkra meg van jelölve a követendő út. Nem is szólva a Magyarországgal szemben bennerejlő igazságtalanságokról, ez a békeszerződés sérti azon népek kétségbevonhatatlan jogait, melyeket a nélkül, hogy akaratukat nyilváníthatták volna, új államoknak ítélik oda, tehát nyilvánvaló ellentétben áll azzal a szabadsági elvvel, melyet a magyar békeküldöttség abban a hitben, hogy a szövetséges hatalmak egyetértésével találkozik, alapul vett. Saját érdeme szerint elbírálva, ez a békeküldöttség tehát, amelynek megbízatása erre az elbírásálra szorítkozik, nem tarthatja magát felhatalmazottnak az aláírásra. 

Tudjuk, hogy a szükséges elhatározásokra különböző természetű szempontok döntő befolyást gyakorolhatnak, tudjuk, hogy hidegvérrel és világos látással kell mérlegelnünk az általános helyzetet és annak a nyomásnak a mértékét, mely ebből következik és mely ezen elhatározások szabadságára hathat. Nem zárkózunk el annak elismerésétől sem, hogy 

a szövetséges hatalmaknak hozzánk intézett kísérő levele utat látszik nyitni a szerződésben foglalt némely igazságtalanság (ez az ő kitételük) kiküszöbölésére. 

De ezek politikai szempontok, amelyek elbírálása nem tartozik a békeküldöttség illetékességi körébe: nem a megbízott, hanem a megbízó van hivatva azok horderejének mérlegelésére, hogy mennyi súllyal esnek latba a végső elhatározások megállapításánál. Visszaadjuk tehát megbízatásunkat annak a kormánynak a kezébe, melytől azt vettük és átadjuk nekik azokat az okmányokat, melyeket Ön szíves volt hozzánk eljuttatni. Ő van hivatva arra, hogy az ország érdeke szerint határozzon. Az ő kötelessége, hogy feleljen az Ön kérdésére, mely a béke aláírására vonatkozik. 

Fogadja Elnök Úr kiváló tiszteletem nyílvánítását. 

Budapest, 1920. május hó 17-én.  

Gróf Apponyi Albert
a magyar békeküldöttség elnöke.