Ez történt 100 éve II. - Budapesti Hírlap

A mostani választásunk a Budapesti Hírlap 1920. május 19-ei számának címlapján szerepelt. Egy, az újsághoz beérkezett "közleményt" hoztak le benne, majd erre reagáltak. Azért választottuk ez a cikket, mert olyan ellentéteket fogalmaz meg, amiben mi is élünk. Nagyon érdekes volt látni, hogy 100 évvel ezelőtt is ugyanazok a nemzetellenes frázisok jelentek meg, mint napjainkban. Ha a kissé régies nyelvezettől eltekintünk és nem látjuk a dátumot, még akár azt is hihetnénk, hogy a mostani ellenzék valamelyik tagja fogalmazta meg.

Egyén és nemzet.

Egy B. H. betűkkel aláírt közleményt kaptunk, azzal a megjegyzéssel, hogy tetszés szerint fölhasználható. Mi hát ezennel fölhasználjuk s kiadjuk itt, első helyünkön, mert homlokegyenest ellenkezik mindazzal, a mit mi helyesnek és igaznak tartunk. A közlemény egy genfi hirről iródott és így szól:

Egy igénytelen rövid hirt olvastam ma az ujságban. „A Baseler Nationalzeitung” – mondja a hir – „rámutat arra, hogy Magyarország határainak megváltoztatása nem áll többé a békeértekezlet módjában, minthogy a szomszédállamokban a nemzeti mozgalom most épp olyan heves, mint magában Magyarországon.”

Ez a felfogás kétségtelenül helyes és az állitott tény természeti kényszerüséggel áll és végzetszerüen változtathatatlan. Ha az egyik nemzet az ő saját érdeke és hatalma szempontjából kiáltja, hogy: „Nem, nem, soha!”, akkor nem csodálkozhatik, ha ugyanazt hallja a másik nemzet oldaláról. Ezért kezdettől fogva nagy kár volt az országhatárok kérdését a „nemzeti érdekek” és vágyak, igények, jogok és tradíciók szempontjából nézni, nem pedig az összes nemzetek (helyesebben az összes emberek) közös érdekének, a közbékének, a szervezett, közös gazdasági, jóléti és kulturmunka szükségének szempontjából. Ez lett volna az egyetlen jogos, emberi, keresztyéni szempont.

A másik a pogány szempont. A bálványoké. Az a felfogás, a mely nem emberekből alkot, célszerű szervezettel és az erők egyesítésével, boldog nemzeteket és ezekből együtt egy nemesebb emberiséget, hanem megfordítva, nemzeteket tesz emberképű, kicsinyes önzésű, minden gyarlósággal és hiusággal felruházott, képzelt lényekké, bálványokká, minden ember nyomoruságára és boldogtalanságára. Ebből a felfogásból származik a háboru. A fegyveres, meg a diplomáciai, meg a vámháboru és a sajtóháboru. Meg a pártok, az osztályok, a felekezetek mindenféle háborui, forradalmai és egyéb cimü és nevü összes véres és nyomoruságos harcai.

Amabból és csakis abból a felfogásból származhatik a béke. Az a béke, a melyhez nem kell szerződés, s a melyet nem biztosithatnak hadseregek és bármily nagy fegyveres hatalmak „egyensulyai”. A háboru – sem ez, sem a majd utána következő – nem érhet véget addig, a míg arról a pogány felfogásról át nem tértünk a keresztyén felfogásra. A „nemzeti érdekek” bálványimádásáról az egységes emberi társadalom egy Istent valló hitére.

Szabatosan, röviden, világosan van ebben a mai világáramlat alapeszméje megfogalmazva s bevezetve a gondolattal, hogy megszálló ellenségeink nemzeti mozgalma is most épp oly heves, mint a miénk. És ha mi nem kiabálnók oly lármásan a Nem-nem-sohát, ők is emberségesebbek volnának.

Micsoda abszurdum! Szerb, román és cseh nem azért jöttek foglalni, mert mi Nem-nem-sohát kiabálunk, hanem mi kiáltozzuk az égre a sohát, mert a rablók rabolni jöttek. És a ki husz-harminc év óta nem alszik és nem mereszti a szemét a világ dolgaitól elfordulva az elméletek csillogó ködére, az tudja, hogy ezek a szomszéd nemzetek már évtizedek óta üzik ez a nemzeti politikájukat, ezért adták el magukat árulással is az antantnak, a mely által eljutottak odáig, hogy most céljuk elérését megkisérelhetik. Ez ellen kiabáljuk mi azt, hogy Nem, nem, soha!
A közlemény másik része a lényeg. Az ember, jobban mondva az egyén a fő, az ideál, a nemzet pedig vérivó bálvány. Nem az emberből csinálunk, azt mondja, nemzetet, hanem a nemzetet tesszük meg minden bünnel és hibával fölruházott lénnyé.

B. H. ur itt is a fejetetejére állitja a logikát. Hogy is van ez a Jászi Oszkár-féle filozofiko-szociologikus elmélet? Nem emberekből csinálják a nemzetet, hanem a nemzetből csinálnak képzeletbeli embert. Hát nem önnönmagokból csinálták emberek a nemzeteket? Persze, mondja ő: önmagokból csináltak magoknak faragott képet, vagyis bálványt, hogy azt imádják – önmagok helyett, a mit B. H. ur óhajt. Mert az ő ideálja az emberiség, mert az emberekből áll. Miből áll a nemzet? Hisz ez is csak egy részalakulata az emberiségnek. Miért ne lehessen ezért is rajongani? S miért lenne ez alábbvaló, mint az egész emberiség? A milyen különbségek vannak a Csendes-, az Atlanti-oceán, a Fekete-tenger, Földközi-tenger, Márvány-tenger és a Kaspi-tó, meg a Balaton között, aztán Ázsia, Afrika, Európa és Amerika között, meg az egyes nemzetek között, meg az egyes népek, aztán családok s végül az egyes emberek között, megannyi érdek, törvény, természet és hajlam szerint tagolódnak el vizek, földek, népek és emberek. S valamint egy-egy ország eltagolódik vidékek, a vidék városok és falvak szerint, határok gazdaságok szerint, a gazdaságok kaszálók, szántók, legelők, erdők szerint: azonképpen tagolódik el, mert egy tömegben, egy törvény szerint nem képes megélni, az egész emberiség népek és nemzetek szerint. Mikor még nem volt se törzs, se család, se nép, se nemzet: akkor az ember is még félállat volt. Ember a tömörülés, a társulás által lett s eddig mint nemzet tudott a fejlődés legfelsőbb fokára emelkedni.

A mit B. H. ur hirdet, az egyet jelent: hogy immár elég volt ebből, kezdjük meg a visszafejlődést. A nemzet fogalma helyébe tegyük az egyént és az egyénben az emberiséget. Ezt világszabadságnak nevezik B. H.-ék és örök békének. Én világzsarnokságnak látom és a anarkia háborujának, mely örök.

Nem kivánom B. H. urat illuzióitól megfosztani. Hiszen alvajáróknak is kell lenni a világon. De tiltakozom az ellen, hogy excentrikus ideológiájába belekeverje a kereszténységet. A kereszténység nem a világ politikai egységét munkálja, hanem az emberiség lelki egységét. A Krisztus országa nem ebből a világból való. Nem az egyén érvényesülését, tultengését, joghalmozását és világpolgárságát hirdeti, hanem a lélek megigazulását Krisztus tanitásai és élete példája szerint.