Ezen a választáson nekem már három nagyon erős indokom is volt arra, hogy a biztonságra adjam a voksomat. Keményen dolgoztunk, hajtottunk, vállalva azt, hogy kapni fogunk ezért bőven mocsokságot, és volt, hogy beleroppantunk. Na persze csak egy-egy pillanatra, hiszen sokkal nagyobb volt a tét annál, hogy meghátráljunk. Pedig néha tényleg könnyebb lett volna azt mondani, hogy köszönjük, kiszálltunk. Könnyebb lett volna, de akkor nemcsak a jelenünket, hanem a gyerekeink jövőjét is a szemétbe dobtuk volna.
Kétezernyolc óta dolgozom kampányokban, de édesapám révén beleszülettem a politika és a közélet világába, hogy aztán végül úgy döntsek, én is ebbe az irányba megyek el. Láttam eleget gyerekként, tudtam, hogy nehéz lesz, de a nemzetem iránti elkötelezettségem egyszerűen nem hagyta, hogy mást válasszak. Tenni akartam a hazámért, dolgozni érte, hogy minden szinten meg tudjam élni, milyen nagyszerű dolog magyarnak lenni. Sok mindenre fel voltam tehát készülve, de arra, amit ebben a kampányban tapasztaltam, a legvadabb álmaimban sem számítottam. Az, hogy az ellenfeleink egyszerűen csak és kizárólag az Orbán Viktor elleni gyűlölettől eltorzult hangon tudtak megszólalni, és végig apokalipszist vizionáltak, egészen elképesztő volt. Eközben persze uszítottak és gyaláztak mindenkit, aki a nemzeti oldal mellé állt. Teljesen mindegy volt, hogy az egy átlagember, énekes, színész, publicista, aktivista, mentek neki, mint a veszett kutyák, és szét akarták tépni. Magam is nem egy fenyegetést kaptam, és tapasztalhattam, milyen gyűlöletáradat zúdult mindenkire. Sajnálom, de a bebörtönzésem, a munkatáborba küldésem és az akasztásom, úgy néz ki, érdeklődés hiányában elmarad. Mint ahogyan a nagy ellenzéki összeborulástól remélt kormányváltás is. Úgy, mondjuk, nehéz, hogy nem volt program, nem voltak észérvek, csak a masszív „Orbán, takarodj”. E mentén jött létre ez a hamvába holt összefogás is kommunistástul, nácistul, mindenestül. Még ilyen eszeveszett küzdelmet a második helyért nem láttam! Nyilván lehet itt Márki-Zay Péterre mutogatni, és őt tenni meg bűnbaknak. Ebben persze van igazság, hiszen „Európában ilyen böszmeséget még ellenzéki miniszterelnök-jelölt nem csinált” – hogy egy klasszikust idézzek. Összevissza beszélt, se vége, se hossza nem volt a gyalázkodásoknak, ökörségeknek, és nyilván ez hatással volt az ellenzék eredményeire, de egyáltalán nem csak ez okozta a vesztüket. Márki-Zay nem volt más, mint egy hasznos idióta, akire Gyurcsányék jól rátolták a felelősséget, és elvitették vele a balhét, ezzel adva maguknak még négy kellemes évet melegedésre a Parlamentben, láblógatás céljából. Az, hogy mennyire nagy színjátékot adtak elő, és mennyire nem volt ebben az összefogásban az O1G-n kívül semmilyen kötőanyag, tökéletesen meglátszódott azon, ahogyan a jelöltjüket végül magára hagyták, miután látták, hogy baromira elverték őket a kormánypártok. Ahelyett, hogy közösen vállalták volna a vereséget, és legalább egymásért tisztességgel kiálltak volna, otthagyták ezt a szerencsétlent, hogy egyedül vigye el a balhét. Majd aztán külön értékelőkben nekiláttak ráhúzni a vizes lepedőt. Mindenért is Márki-Zay lett a hibás, ahogyan azt előre megmondtuk. Rendben, ő volt a jelölt, de sosem ő volt a vezető. Nem volt több, mint egy feláldozható szerencsétlen, aki Messiásnak hitte magát, de ha nyertek volna, sem lett volna semmi szerepe a kormányban. Közölték volna, hogy köszi, leülhetsz a sarokba, innentől átvesszük, kisfiam. Félreértés ne essék, egy pillanatig nem sajnálom Márki-Zay Pétert. Vidéki „agymosott”, „részeges” „gombaként”, aki még egy „keresztrejtvényt sem tud megfejteni”, bőven tett róla a kapitány, hogy ne legyen a szívem csücske. Az viszont több mint nevetséges, hogy erről az egészről csak és kizárólag ő tehet. Na meg a választási rendszer, amit 2014 óta továbbra sem sikerült megérteniük, és ami csak Budapesten demokratikus, és ott is csak azokban a körzetekben, ahol ők nyertek, az ország többi részén pedig egyszerűen nem működik. Hiába ugyanaz a rendszer, mégis más. Igazán érdekes, nem? A mostani földcsuszamlásszerű győzelemnek az a legnagyobb tanulsága, hogy csak gyűlöletre nem lehet kampányt építeni, és különösen nem lehet úgy nyerni, hogy az egészből kihagyják az embereket. Értem én, hogy ők jobbnak gondolják mindenkinél magukat, és úgy érzik, hogy náluk van a mindentudás kulcsa, amelynek birtokában oktatják a pórnépet. Ilyen hozzáállással viszont mindig az lesz a vége, hogy fejjel mennek az ajtónak. Amit már résnyire sem nyitnak ki nekik a magyarok, hanem inkább hat lakattal zárják be előttük. Az mindenesetre sikerült, hogy adtak maguknak újabb négy évet a semmire. Pénzt nyilván kapnak majd a gazdiktól – bár lehet, most többet kell könyörögni érte –, de azért csak tartják tovább az állásaikat, azzal a Gyurcsánnyal az élen, aki ebbe az egész választásba az ellenzék részéről a legkevesebbet fektette be, és aki mégis a legnagyobb nyertesként jött ki belőle . A Jobbiknak és az MSZP-nek teljesen vége, az LMP-nek szintén, a Párbeszéd meg sosem létezett. Eközben a DK röhög a markába, a választóik meg sokkos állapotban abba a hamis illúzióba ringatják magukat, hogy csalás volt a választás, és amúgy is mindenki agymosott, hülye, csak ők nem. Csalás, az persze volt, csak éppen a saját vezetőik vezették meg őket, de rendesen. Itt lenne az ideje, hogy végre a sarkukra álljanak, és eltakarítsák őket, felépítve egy nemzeti alapokon álló, normális ellenzéket, mert amíg ezt nem lépik meg, csak a pofon jut nekik, miközben a megbukott liberálbolsi elit a saját boldogulását előtérbe helyezi, és fogadkozik, hogy majd legközelebb sikerül. Lássa már be mindenki: nem kormányváltó, hanem ellenzékváltó hangulat uralkodik Magyarországon, egészen addig, amíg végleg el nem zavarják őket. Magyar Hírlap Comments are closed.
|
