![]() A Székely himnusz a magyarság egyik legidősebb összetartozás éneke. Önmagában is szimbólum, melyet minden patrióta ismer és szeret. De vajon mit tudunk erről a műről? Ki a szerző, mikor íródott, egyáltalán mi is az a Székely himnusz? Rövid írásunkban felelevenítjük a Székely himnusz rövid történetét. Maga a mű 1921-ben született. A szöveget Csanády György írta, míg a zenéjét Mihalik Kálmán szerezte. Mindketten erdélyi származásúak voltak, Trianon után elmenekültek Erdélyből. Csanády a Székely Egyetemista és Főiskolai Hallgatók Egyesületének egyik alapítója volt. A szerző komoly irodalmi munkássággal bír, költeményei fókuszában Erdély megéneklése áll, az ősi rögről elűzött ember szerelmes hazavágyódása fogalmazta meg. Mihalik Kálmán a Kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemmel együtt került Budapestre, később pedig Szegedre. Orvostudományi tanulmányokat folytatott, majd kutatóorvos és tanársegéd lett Reinbold Béla mellett. Reinbold egyébként a hemoglobin biokémiai tulajdonságainak vizsgálatával foglalkozott, a korszak elismert tudósa volt. Mihalik tragikusan fiatalon hunyt el tífuszban, 1922-ben.
Érdekes, hogy eredetileg nem himnusznak szánták a művet, hanem a SZEFHE májusi nagyáldozat nevű találkozójára készült Bujdosó ének címmel. Először 1922-ben énekelték el nyilvánosan. Mihalik alapvetően női karra komponálta, de később több változata is elterjedt. A két világháború között rohamosan terjedt és egyre többen ismerték meg. 1940-től a magyar iskolákban kötelező tanagyag lett. A kommunizmus éveiben mind Magyarországon, mind Romániában tiltólistára került a mű. Ennek ellenére, habár csak titokban és óvatosan, de a mű iránti lelkesedés töretlen maradt. Az összetartozás, a megmaradás a nemzeti öntudat és a remény himnusza lett. Szimbóluma lett az elnyomás elleni tiltakozásnak, a szétszakított ország lelki egységének. A mű olyan sikeres és népszerű maradt, hogy 2009-ben Székelyföld hivatalos himnusza lett. Ma is sokan szeretjük és énekeljük. Ezzel emlékeztetjük a világot az igazságtalanságra, és hirdetjük, hogy a nemzeti érzés nem egy avítt, múlt századi dolog, hanem velünk élő valóság. Én Kiripolszky Péter előadásában ismertem meg, itt meghallgathatod: https://www.youtube.com/watch?v=JRkKTsMPn2A Ha további olvasni valóra vágy ajánlom a következő linket: http://epa.oszk.hu/01300/01336/00021/pdf/00021.pdf Comments are closed.
|
Archívum
February 2025
|