Tényleg vicces volt, bár azt nem értettem, hol volt ebben az oknyomozás, és némi stílus is hiányzott belőle. Én inkább valahogy így ragadtam volna meg a témát: Budapest, belváros, ismeretlen helyszín, nem sokkal éjfél előtt. Egyelőre üresen áll a terem, de hamarosan megérkeznek az ellenzék neves képviselői, akik a titkos kopogást követően bebocsátást nyernek, hogy aztán majd kitalálják, mit is fognak csinálni a kampányban, és hogyan tudják megoldani az előválasztáson bekövetkezett váratlan eseményekből fakadó ismeretlen helyzetet. Össze is gyűltek egy alagsori, pegazus- és egyéb egyszarvúaktól mentes szobában, ahol egy idő után egymást se látták az idegességükben elszívott cigik füstjétől. Harapni lehetett a feszültséget, amit még a háttérből beszűrődő halk szaxofonszóló sem tudott feloldani.
Gyurcsány Ferenc ekkor két dupla whiskey között, Converse csukájának fűzőjével szórakozva nekilátott megérteni a vele szemben helyet foglaló Márki-Zay Pétert, akinek ekkor már az őrület ott csillogott a szemében. A feszült csendet Jakab Péter kitörése törte meg, aki ültéből, idegesen rángva és kiabálva úgy felugrott, hogy feldőlt a széke az újonnan vásárolt parizert, pirosaranyat és krumplit tartalmazó műanyag szatyorral együtt. Fekete-Győr András a hirtelen támadt zajtól úgy megijedt, hogy csak annyit tudott hajtogatni, hogy nem érti, mi történt. Karácsony Gergely eközben bárgyú vigyorral az arcán igyekezett megmagyarázni, miért hozta ezt az embert a nyakukra, elvégre ő mindvégig az összefogásért dolgozott. Ezért tartott már nem egy megbeszélést a DK-s vezér és oldalbordája háta mögött a többi ellenzéki vezetővel karöltve. A füst mindeközben egyre sűrűbb lett, a hangzavar egyre nagyobb, amelyből néha ki lehetett venni Ungár Péter ideges dadogását és Szabó Tímea fülsüketítő rikácsolását. Tóth Bertalan jellemzően oly semmilyen volt, hogy többen megesküdtek rá, hogy ott sem volt a megbeszélésen. Mindenesetre a megbékélés és a kampány tényleges megvitatása még váratott magára… Vagy valami ilyesmi. Mindig szerettem a jó krimiket és a noirfilmeket, így kifejezetten lelkesen olvastam a függetlenül objektív sajtóban megjelent, nagy leleplező, oknyomozó cikket az ellenzéki kampány összeomlásáról. Azért, ha már sztorit írnak, akkor nem ártana, ha figyelnének a hangulatteremtésre, hogy az olvasó még inkább bele tudja magát képzelni abba a feszült, kreténségektől hemzsegő időszakba, ami 2021 októbere és 2022 áprilisa között zajlott az ellenzéki térfélen. Mondjuk, az kifejezetten tetszett, amikor arról volt szó, hogy Márki-Zaynak nincs ideje tovább beszélgetni, és még pisilnie is kell. Mint ahogyan a véres leszámolásként beállított elnöki csoportból való eltávolítás is üde színfoltja volt a beszámolónak. Ez már-már burleszkvonal volt, kár, hogy nem vitték tovább. Persze igyekeztek roppant fordulatos sztorit összerakni a füstbe ment tervről, és belsős informátorokra is hivatkoztak dögivel, de az az igazság, hogy aki kicsit is konyít a politikához, és ismeri a libernyák oldal szereplőit, annak ebben az ég világon semmi újdonság nem volt. Gyurcsányt mosdatják, és mindent Márki-Zay nyakába varrnak, ahogy előre megmondtuk. Nem kellett ehhez asztal alá ragasztott hangfelvevőkhöz folyamodni, a fülünket se kellett az ajtóhoz tapasztani, hogy tudjuk, mi zajlott a másik oldalon, és majd ezt hogyan akarják helyrehozni független objektívék. Értem, hogy most nagyon meg akarják fejteni a hatalmas bukta okát, de azért egy nyolcvanezer karakteres cikk mégis túlzásnak tűnik arról, mennyire utálták egymást a szereplők, és mennyire nem tudtak közös nevezőre jutni, miközben azt figyelték, hogy Márki-Zay Péter úgy rombol le mindent maga körül, mint egy elszabadult hajóágyú. Egyébként, ha elolvasták volna a jobboldali publicisták kampányban írt cikkeit, akkor is rájöhettek volna minderre. Viszont akkor nem születhetett volna erről egy ilyen mélyenszántó oknyomozói írás. Egy tanulsága azért volt: láthatóvá tették végre azon az oldalon is, mire számíthattak volna a magyarok akkor, ha valamilyen véletlen vagy a gazdik által kikényszerített úton ez az alakulat kerül hatalomra. Elvégre abban sem tudtak megegyezni, hogyan menjen a kampány, és csak az érdekelte őket, hogy egymást a víz alá nyomva, a saját alakulataikat tartsák a felszín felett. Az O1G-koalíció a hataloméhségen és a nemzeti oldal eszeveszett gyűlöletén kívül semmi másról nem szólt, hiába akarják most professzionális módon megmagyarázni, miért hullott szét az egész. Az igazság végig az volt, hogy egyben sem volt soha, tehát nem volt minek szétesnie. Csak az országnak, ha ezek kerültek volna kormányzati szerepbe. Ha pedig megnézzük, mit csinálnak most a parlamentben, akkor ismét megbizonyosodhatunk arról, amit az objektíven független, a nagy tudásuk miatt „lehallgatott” újságírók „kiderítettek”. Ott ülnek bent sértődötten, zavartan ezek a szereplők, kényszeredett vigyorral a szájuk sarkában, és igyekeznek bebizonyítani, hogy valamirevaló politikusok. Van, aki még egyelőre nyalogatja a sebeit, van, aki csak mogorván ül és néz maga elé, és persze vannak olyanok, akik a vonulás művészetének élnek, és ki-besétálnak a teremben, miközben Gyurcsány „ugye én megmondtam” tekintettel, negédesen szemléli a szektáját. Na meg ott van még Hadházy is, mint magányos sziget. A mantrát is megtalálták már: itt minden is törvénytelen. Mondja ezt Gyurcsány Ferenc és alakulata, akiknek ugye, elég sajátos fogalmaik vannak az alkotmányos rendről, de ezen már fenn se tudunk akadni. Egyelőre tehát keresik az utat, és próbálják kitalálni, hogyan hitessék el, hogy ők valóban képviselni akarják a választóikat. Pedig akarva-akaratlanul még a fent idézett cikkből is kiderült: nem képviselnek ezek semmit, csak saját magukat. Mindenesetre az jól látszik, hogy ezek a „titkos tárgyalószobák” egyelőre zárva tartanak, de ne legyenek illúzióink, meg fogják nyitni őket, amint az érdekük úgy kívánja. Mondjuk, ezzel az a baj, hogy mivel a szereplők ugyanazok, így az eredmény is ugyanaz lesz: csak füst, semmi láng. Magyar Hírlap Comments are closed.
|
