IKON
  • Hírek
  • Rólunk
    • Mi az IKON?
    • Tisztségviselők
    • Nemzeti Fórum
  • Sinkovits Imre Kollégium
  • Galéria
  • Kiadványaink
  • Pályázatok
    • A Rongyos Gárda története
    • Wass Albert 115/25
    • A "visztulai csoda"
    • Az arany markában
    • Fiatal Tehetségek Program
    • XI. FiPoliT
    • Magyar Szemmel
  • Dokumentumok
  • Kapcsolat
  • Linkek, partnereink

Andrásfalvy Bertalan: A népművészet nem luxus, hanem szükséglet

6/21/2023

 
Picture
Andrásfalvy Bertalannal, a 92. életévében járó Széchenyi-díjas néprajzkutatóval beszélgettünk az újonnan megjelent kötetéről, a Tyukodi népmesékről.
– Két év alatt ez a harmadik vaskos mesekötet, amely megjelenik az egykori gyűjtéseiből. Kevesen tudhatják, hogy népmeséket is gyűjtött. Hogyan kezdődött mindez?
– Ez valóban nem ismert, még a néprajzos munkatársaim előtt sem. Nem tartom magam mesekutatónak, ugyanakkor fiatalon több településen is rögzítettem meséket. Tizenhétéves gimnazista voltam az első mesegyűjtésem idején, akkor Perkátán írtam le egy idős férfi meséit. Az 1950-es évek közepén, amikor az egyetemet elvégeztem, többször is lehetőségem volt meséket gyűjteni, habár ez sosem szerepelt az eredeti terveim között. Mindig valami másik téma kutatása során bukkantam mesélőkre. Életem egyik legmeghatározóbb ilyen élménye a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Tyukodon történt. A most megjelent kötet, a Tyukodi népmesék ennek a munkának az eredményét mutatja be.

– Miért is olyan különleges Tyukod? 
– Akkor Észak-Kelet Magyarország és Tyukod nagyon gazdag folklórhagyományokkal rendelkezett, mind a néptáncban, mint pedig a népdalokban. Elsősorban az ottani néptáncok miatt kerestük fel a településen élőket. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy az egyetemen együtt jártam Martin Györggyel és Pesovár Ferenccel, akik később a szakma meghatározó tánckutatóivá váltak. Az ő segítségükkel kerültem be a Népművészeti Intézet által tervezett néptánckutatásba. Nagy lehetőség volt ez, hiszen ekkor bejárhattuk az országot, lefilmezhettük a helyi táncosokat sőt harmincegy forintos napidíjat is kaptunk, ami akkor nem számított lebecsülendő összegnek. Már az első alkalommal kiderült, hogy Tyukodon a népköltészet sokkal elevenebben élt, mint az ország más területein. Ehhez hasonló gazdagságot csak a moldvai csángóknál és Erdély különböző részein tapasztaltam.

– Hogyan történt a mesék gyűjtése?
– Ahogy említettem, mi elsősorban a táncfilmezés miatt mentünk Tyukodra. Ez pedig akkoriban úgy történt, hogy külön eszközzel vettük fel a mozgóképet és a hangot. Amikor sötétedni kezdett, és a filmfelvevőt már nem tudtuk használni, azt eltettük, a magnetofont azonban vittük magunkkal, és elkezdtünk mesék iránt érdeklődni. Tyukodon nemcsak kiváló mesemondókat találtunk, hanem olyan közösséget is, ahol a mesemondás a valódi szerepében volt jelen. 1955-ben így kezdődött meg a kutatómunka.

– Az 1950-es évek nem a legboldogabb időszaka a magyar társadalomnak. Hogyan lehetett az embereket mesélésre bírni? 
– Nem volt könnyű megszólaltatni őket, mert akkor mindenhol téeszagitátorok járták a vidéket, túl voltunk már a kitelepítéseken, a beszolgáltatásokon, így mindenütt megfélemlített embereket találtunk. Nehéz volt rábeszélni őket arra, hogy táncoljanak, daloljanak, meséljenek. Máig nagy hálával gondolok mindazokra, akik túltették magukat ezeken a nehézségeken, és belátták, hogy csak az maradhat fenn, amit elmondanak. Ehhez akkor nem kis bátorság kellett, mert a hatalom tűzzel-vassal irtotta mindazt, ami a paraszti kultúra hagyományos emléke volt. A megkezdett munkába, kérésemre, Kovács Ágnes mesekutató kapcsolódott be, aki a későbbi gyűjtéseket is szorgalmazta és a lejegyzett meseanyagot rendszerezte. Az ő munkája és szakértelme megkerülhetetlen volt, sajnos, minden igyekezete ellenére a kötetet évtizedekig nem adhattuk ki. Személy szerint én már nem tudtam volna ezeket a gyűjtéseket könyvvé formálni. A most megjelent dupla kötet összeszerkesztése két fiatal néprajzkutató, Tompos Kriszta és Tóth Gábor érdeme. Benedek Katalin mesekutató pedig gazdag mesejegyzet-apparátussal látta el a művet.

– Mi lehet ennek a mesekötetnek az igazi értéke?
– Az önmagában érték, hogy ezek a mesék megmaradtak, hogy a kötet DVD-mellékleteként akár meg is hallgathatók az eredeti hangfelvételek. A mesemondás ugyanakkor nem egyszerűen azt jelentette, hogy valaki elmondott egy szöveget, a másik meg csak hallgatta. A hagyományos paraszti társadalomban a mesemondás közösségteremtő művészet volt. Azaz a mesélés a mesemondó és a hallgatóság kölcsönös teljesítményeként jelent meg. Ebben nagy különbségek voltak tájakként, voltak olyan mesék is, amelyeket cigányok mondtak el olyan kézjelekkel, arckifejezéssel, hanghordozással, amelyet a magyarok nem használtak. 

– A mesemondásnál tehát a hallgatóság szerepe ugyanolyan fontos, mint a mesélőé?
– Pontosan, hiszen nincsen mesemondó közösség nélkül. A népművészet az eszköze volt annak, hogy társas kapcsolatot építsen ki. Ez az életszükséglet hiányzik a mai életünkből, a művészet egy elszigetelt foglalkozási ág lett, amely bizonyos emberek megélhetését biztosítja, holott ez régen a hétköznapok része volt. A népművészet nem luxus, hanem szükséglet. A mesemondás is átjárta a közösségek életét, mindez szorosan hozzátartozott a magyar nép igazi, hagyományos értékeihez. Nemcsak a népköltészet területén volt ez meg, hanem a földművelés technikájában, sokszínűségében, a természettel való együttműködésben, amely már a középkorban kivívta egész Európa csodálatát. A technikai és a szellemi műveltség volt az, ami a leggazdagabb országok közé sorolta Magyarországot. Ehhez kell visszatérnünk, a természetközeli gazdálkodáshoz. Ha nem így teszünk, akkor nemcsak Európa legértékesebb része pusztul el, hanem vele együtt tűnik el annak népessége, a magyarság is.

A Tyukodi népesék I–II. című kötetet az Antológia Kiadó adta ki.

Magyar Nemzet

Comments are closed.

    Archívum

    September 2023
    July 2023
    June 2023
    May 2023
    April 2023
    March 2023
    February 2023
    January 2023
    December 2022
    November 2022
    October 2022
    September 2022
    July 2022
    June 2022
    May 2022
    April 2022
    March 2022
    February 2022
    January 2022
    December 2021
    November 2021
    October 2021
    September 2021
    August 2021
    July 2021
    June 2021
    May 2021
    April 2021
    March 2021
    February 2021
    January 2021
    December 2020
    November 2020
    October 2020
    September 2020
    August 2020
    July 2020
    June 2020
    May 2020
    April 2020
    March 2020
    February 2020
    January 2020
    December 2019
    November 2019
    October 2019
    September 2019
    August 2019
    July 2019
    June 2019
    May 2019
    April 2019
    March 2019
    February 2019
    January 2019
    December 2018
    November 2018
    October 2018
    September 2018
    August 2018
    July 2018
    June 2018
    May 2018
    April 2018
    March 2018
    February 2018
    January 2018
    December 2017
    November 2017
    October 2017
    September 2017
    August 2017
    June 2017
    May 2017
    April 2017
    March 2017
    February 2017
    January 2017
    November 2016
    October 2016
    September 2016
    August 2016
    July 2016
    June 2016
    May 2016
    April 2016
    March 2016
    February 2016
    January 2016
    December 2015
    November 2015
    October 2015
    September 2015
    August 2015
    July 2015
    June 2015
    May 2015
    April 2015
    March 2015
    February 2015

Egyesületünk működését támogatják:
Picture
  • Hírek
  • Rólunk
    • Mi az IKON?
    • Tisztségviselők
    • Nemzeti Fórum
  • Sinkovits Imre Kollégium
  • Galéria
  • Kiadványaink
  • Pályázatok
    • A Rongyos Gárda története
    • Wass Albert 115/25
    • A "visztulai csoda"
    • Az arany markában
    • Fiatal Tehetségek Program
    • XI. FiPoliT
    • Magyar Szemmel
  • Dokumentumok
  • Kapcsolat
  • Linkek, partnereink