Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a lakiteleki népfőiskola alapítója elmondta: a kollégiumban résztvevők válaszokat keresnek majd arra, hogy a művészetek és a különféle tudományterületek, technikai újítások, hogyan tudják együttesen jobbá tenni környezetünket, életkörülményeinket.
A kollégiumba 18 és 35 év közötti felsőoktatási intézményben tanuló hallgatók, valamint fiatal képző-, és iparművészek, fotográfusok, írók, építészek, kulturális és média szakemberek, pedagógusok, közösségszervezők és a technikai újítások iránt érdeklődők jelentkezését várják. Kiemelte: az egyes témaköröket a jelentkezők szeptembertől negyedévente, összesen nyolc alkalommal egy-egy bentlakásos hétvégén előadások, szemináriumok, tanulmányutak, műhelylátogatások és szabadegyetemek keretében dolgozzák fel. Az első szakmai képzés a Lakitelek Népfőiskolán a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) közreműködésével szeptember 24. és 26. között zajlik majd. A támogatóknak köszönhetően a szállás, az étkezés és az egyes előadások, foglalkozások térítésmentesek, a részvételhez alkalmanként mindössze ötezer forint összegű regisztrációs díj megfizetése szükséges. További részletek olvashatóak, és a jelentkezési lap letölthető a Lakitelek Népfőiskola honlapjáról, a nepfolakitelek.hu oldalról. Magyar Hírlap Comments are closed.
|
Archívum
September 2024
|