Mit jelent konzervatívnak lenni ma Magyarországon?

Sajnos a jelenlegi és múltbeli magyar politika és társadalom nem tudja helyesen értelmezni a konzervativizmus fogalmát. Negatív töltettel, magyarázattal ruházza fel és folyamatos támadásnak teszi ki. Pedig konzervatívnak lenni egyet jelent az időtállás képességével.

Hazánkban e fogalom sokak számára egyet jelent a maradisággal, a bigott vallásossággal, a nagy liberális eszmék megtagadásával, a nácizmussal, fasizmussal és egyáltalán minden olyan izmussal, ami negatív felhanggal társul. Valószínűleg ez az érzet és társítás a saját történelmünk és társadalmunk helytelen, törésvonalakkal teli értelmezésével hozható kapcsolatba. Mi is a probléma?

Konzervatívnak lenni annyit tesz, mint a hagyományainkból, történelmünkből merítve építeni a hazát. Az Isten!Haza!Család! hármasának fogalma köré épül fel az ideológia, ami azonban nem ad semmilyen dogmatikus töltetet. Tehát nem lehet egy mondattal meghatározni, hogy mit is jelent konzervatívnak lenni, mert minden országban más és más fajtája lehet. A lényeges vonások megvannak: a fenti hármas, az időtállás művészete, a tisztelet és a közösségi lét iránti elköteleződés. Na mármost, azoknak az országoknak, ahol nincsenek éles törésvonalak, ahol nem félnek a múlt árnyékaitól és hallottainak újbóli feltámadásától, ott teljesen természetesen tud működni ez az ideológia. Elvégre csak arról van szó, hogy ugyanazt a dolgot tekintik alapnak, de más módszerekkel, más szemszögből közelítik meg és ebből adódnak a viták. Ha azonban már az alapokban nincsen megegyezés, nincsenek közös kiindulópontok, akkor maga a konzervativizmus a fent említett negatív fogalmakkal fog kéz a kézben járni. Ezt láthatjuk Magyarország esetében is. Ha nincsenek gyökerek, nincs miből kinőnie a fának, hát még az erdőnek! Nézzük meg egy kicsit közelebbről, hogy miről is van szó. 

Kritika megfogalmazása mindig kell, de a kritika nem lehet feltétlen és ítélkező. Egy adott korszakot az adott időszakban kell megítélni és nem pedig a mai tudás birtokában. Elvégre az egy dolog, hogy most mi van és az megint egy másik dolog, hogy akkor mi volt. Ez az, ami ma nálunk nem működik. Ma csupán csak ítélkezés és elutasítás van megfontolás nélkül. Bontsuk ezt tovább kevésbé filozofikus területen. Az egyén, az „én" nem létezhet önmagában, hiszen ahhoz hogy létrejöjjön, már két emberre van szükség. Nem abból kell állnia az életnek, hogy senkivel és semmivel nem törődve, törtetve, könyökölve haladunk előre. A saját előrehaladásunk mindig hatással van a közösség életére is. Tehát ha én a saját fontosságom és önzőségem tudatában különböző eszmékkel takarózva és dobálózva nem vállalok gyereket, akkor az bizony hatással van a társadalmamra is, akár tetszik, akár nem. Nem folyamatosan a kivételekkel kell jönni, hanem a szabállyal kell végre tisztába kerülni. Ha nem születnek gyerekek, akkor nem lesznek felnőttek, vagyis nem lesz, aki fenntartsa a nemzetet, ami előbb-utóbb megszűnik létezni. Ez ugyan kicsit erős meghatározás, de azt látni kell, hogy ez csak egy példa a sok közül, ami egyértelműen a rendszerváltás és az előző korszaktól való félelem hozadéka. 

Azoknak az országoknak mindig kényesebb a helyzete, akik egy erős diktatúrát hátrahagyva építenek fel egy ismeretlen rendszert, melynek alapértékeinek értelmezése helytelen volt már a kezdetektől. Ez azonban nem csupán a rendszerváltóink hibája. Ugyanis időközben az egész értelmezés félrecsúszott és a liberalizmus kiindulópontját, valamint célkitűzéseit teljesen elfelejtették. A helyébe valami megveszekedett, ítélkezéssel vegyes pánik lépett, ami egy olyan rendszerrel társult, ahol a polgárok szinte mindent az államtól várnak el, de ugyanakkor ők maguk nem akarnak semmit sem adni, csak kapni. Jogaik vannak, kötelezettségeik nincsenek. Ebből pedig rengeteg félreértelmezés, felesleges hajtépés és parttalan viták következnek. Így alakulhatott ki a negatív nézet a konzervativizmusról és éppen ezért van rá szükség. Furcsa módon ugyanis a kifordult megítélés hívta életre ezt az ideológiát és adott neki olyan töltetet, ami igenis megkerülhetetlen a jövőt illetően. Így lehet az, hogy egy alapvetően múltra visszatekintőnek megítélt irányzat a jövő kulcsává nőtte ki magát. A konzervativizmus legfőbb lényege ugyanis az egyensúly. Az egyensúly fenntartása öreg és fiatal, gazdag és szegény, múlt és jövő között. A felnövekvő nemzedékek feladata pedig az egyensúly kiépítése és megtartása. Meg kell mutatni, hogy nincs olyan, hogy valamit kritika nélkül fogadjunk el, de olyan sincsen, hogy csak ítélkezünk megértés és átélés nélkül. Nincsen olyan, hogy csak „én” és a „mi” sem lehet korlátja az énnek. Nincsen olyan, hogy kitépünk mindent és a semmiből építkezünk, mert alapok nélkül nincsen ház, vagy ahogy már fentebb írtam, gyökerek nélkül nincsen fa. Ha pedig ezt tovább visszük, akkor házak nélkül nincsenek falvak és városok, fák nélkül pedig nincsenek erdők…  

Nekünk, fiatal konzervatívoknak a feladatunk az egyensúly és a mértékletesség felépítése, az irányok helyes mederbe terelése. Ugye, hogy milyen érdekes ez? Az ósdinak, maradinak, öregek filozófiájának beállított eszme lesz a segítsége a jövőnek, a haladásnak és a gyökeres fordulat megalapozójának. Ez lesz a fiatalok ideológiája és ez a bizonyítéka annak, hogy ez nem egy dogma, nem egy állandó fogalmi meghatározással rendelkező eszme. Konzervatívnak lenni annyit tesz, mint rendületlenül hinni a fenti eszmékben úgy, hogy közben sikeresen vegyük jelenünk kihívásait. Ez a magyar, fiatal konzervatívok és minden konzervatív feladata.