Megemlékezés Zalabán

2017. március 18-án Hágen Ádám, az IKoN országos szervezője részt vett Zalaba Község 1848/49-es forradalom és szabadságharc tiszteletére tartott ünnepségén. A megemlékezésen elmondott beszédét az alábbiakban lehet elolvasni. Ezúton is szeretnénk megköszönni Zalaba Község vezetésének, hogy részt vehettünk a megemlékezésükön!

Tisztelt Megemlékezők!
1848. március 15-e sorsfordító pillanat volt a történelmi Magyarország és Európa számára. Az európai forradalmi hullám ekkor érkezett el hazánkba. Február végén Párizsban, majd München és Bécs után Pest-Budán is üzent a nemzet a hatalom addigi birtokosainak. A cél Európa-szerte a nemzetállamok rendszerének létrehozása volt, hazánkban pedig ekkortól datáljuk polgári Magyarország létrejöttét. De hogyan érkeztünk idáig, hogyan jöhetett létre Európában egyedülálló módon itthon a vér nélküli forradalom?

1830 után, mikor Széchenyi István megjelentette a Hitel című kötetét, kezdetét vette hazánk legfelemelőbb korszaka, a reformkor. A polgári átalakulás olyan alapköveit tették ekkor le, mely nagyban hozzájárult a magyar nyelv és kultúra gyökeres elterjedéséhez. Elindult egy olyan folyamat, mely céljául tűzte ki a magyar nép és a nemzetiségek egy nemzetté kovácsolását. Az 1848-ig tartó időszak két ikonikus alakja Széchenyi István gróf és Kossuth Lajos voltak. Előbbi a fontolva haladás jelszavát tűzte zászlajára, míg utóbbi gyorsabb, gyökeresebb átalakulást kívánt. Széchenyi inkább a felvilágosult nemesek és arisztokraták kezében tartotta volna a hatalmat, míg Kossuth rendületlenül kitartott a népképviseleti országgyűlés eszménye mellett. A feszültségnek végül az 1848-as forradalom vetett véget.
A márciusi ifjak tevékenysége elengedhetetlen volt a forradalom és a gyökeres változások végig vitele céljából. A március 13-i bécsi forradalmat követően felgyorsultak az események. Kossuth és Batthyány indítványait a forradalmak előtt még az ellenzékiek sem támogatták. A helyzet azonban egy csapásra megváltozott, lehetőség nyílt a további reformok törvényes kiterjesztésére. Bár a többek között Kossuth Lajos, Deák Ferenc és Eötvös József nevével fémjelzett Ellenzéki Kör országosan szervezett megmozdulásokat akart végrehajtani, az ifjak saját akcióba kezdtek. Mi sem bizonyítja jobban, mennyire nagy reményekkel és hittel rendelkeztek ezek a fiatal forradalmárok, mint Petőfi Sándor naplóbejegyzésében található, a forradalmat köszöntő szavai: „Üdvöz légy születésed napján, magyar szabadság!”
E szabadság deklarálása és megmásíthatatlanná tétele miatt Landerer nyomdájában sokszorosították a Tizenkét pontot és a Nemzeti dalt. Ezzel párhuzamosan a magyar törvényhozás rendkívül alaposan felkészült képviselete háttérben a tömegmozgalmakkal, sikerrel vitte véghez a Batthyány-kormány április 10-én való kinevezését, majd április 11-én az áprilisi törvények V. Ferdinánd uralkodó általi ellenjegyzését. A dicsőséges eseményt követő szabadságharc több mint egy évig tartott és annak az osztrák császári seregek csak az orosz cár katonai segítségével tudtak véget vetni.
Tisztelnünk kell azokat a bátrakat, akik szemben az árral, az idegen elnyomással mertek a szabadságért harcolni. Ők voltak azok, akik kiálltak a nemzet érdekképviseletéért, a magyarok ügyéért, mert nem kételkedtek abban, hogy a magyaroknak lehet saját ügye, saját érdeke.


Tisztelt Ünneplők!
Mikor történelmi eseményeinkre emlékezünk, mindig megpróbálunk tanulságokat, a jelen problémáira alkalmazható megoldási javaslatokat létrehozni és levonni a történtekből. A ’48-as események mutatják meg igazán, hogyan tud valódi változásokat elérni a fiatalság együttműködve az idősebb nemzedékkel. Nem csupán a pillanatnyi hevület vezette őket, hanem a megfontoltság és a hazáért való tenni akarás. Többek között a pozsonyi országgyűléssel, ahol a végső döntések születtek, Felvidék is tevékenyen kivette részét a forradalomból. Léván már március végén megalakult a Nemzeti Őrsereg és már négyszáz főt számlált. A zászlajának kalandos történetét itt nyilván sokan ismerik, az 2003 óta, a restaurációt követően a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában, jelképesen éppen Pozsonyban képzi az állandó kiállítás egyik legnemesebb darabját. De meg kell említeni a zalabai temetőben nyugvó Lányi János főhadnagyot is, aki hősiesen harcolt az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban. Ők azok a hősök, akik képesek e jeles napon, e jeles napra emlékezve összekovácsolni a nemzetünket. Minden magyar egy szívvel, egy lélekkel és egy akarattal ünnepel ezen a napon az egész Kárpát-medencében, Beregszásztól Szabadkáig, Rimaszombattól Kézdivásárhelyig. Mert március 15-e nemcsak a márciusi ifjak, hanem a mostani magyarság napja is.



Tisztelt Emlékezők!
Probléma nincsen, csak feladat van. Így amikor a jelenkor feladatait említjük éppen itt, a jelenlegi Magyarország határain túl élőknek, úgy gondolom, nem kell magyarázni, hogy mi a dolgunk. Az utóbbi években hatalmas lépések történtek a magyarság, a magyar nemzet megtartásának ügyében jelenlegi határainkon belül és kívül egyaránt. Mert ne higgyük, hogy a jelenlegi Magyarország határain belül mindenkinek egyértelmű az, amit mi, közösen véghez viszünk és amiért dolgozunk. Sok csatát kell még megvívnunk mindazért, amiben hiszünk. Hiszen ha visszaemlékezünk, akkor láthatjuk, hogy a szabadságharc leverése után sem maradt tétlen a magyarság. A passzív ellenállást a kompromisszumkeresés követte, míg végül bekövetkezett az éppen 150 éve, 1867-ben történt kiegyezés. Ha valamit igazán érdemes megtanulnunk forradalmárainktól az az, hogy rendíthetetlen hittel, kitartással és munkával, együtt, mi magyarok bármit képesek vagyunk elérni.

A magyar ember olyan fajta, hogy kiáll az igazáért, ha kell, de azt is tudja, mikor vegye át a forradalmi hevület érzését a megfontolt, kompromisszumra kész cselekvés. Mi sem bizonyítja ezt a tényt jobban, hogy 170 év alatt csupán kétszer fordult elő, hogy a magyarok fegyvert ragadtak érdekeik érvényesítése céljából. A magyarok mindig is a fontolva haladás eszméjéhez álltak közelebb. Ám, ha már forradalmi útra léptünk, akkor azok olyan szabadságharcok voltak, amikre méltán lehet büszke a magyar. Hiszen a mi forradalmainkat tisztes polgárok, katonatisztek, jogászok, írók, költők, orvosok, mérnökök, becsületes iparosok, földművesek és nemzeti érzelmű munkások vezették, a nemzet legszebb vonásait mutató magyarok, a haza színe-java. Belőlük kell erőt merítenünk, hogy a hazánkat ért méltatlan és példa nélküli csapásokat át tudjuk vészelni és tenni tudjunk ellene határokon innen és túl. Az örökséget, amit ezektől a nagyszerű, bátor és vitéz fiataloktól kaptunk nem szabad elherdálnunk, hanem a javunkra kell fordítanunk. Az örökségünk pedig az, hogy a nemzetünkért mindig kötelességünk tenni. A régi magyarok törvénye szerint, amit teszünk, nemcsak a hasznosság mércéjével kell megmérnünk, hanem a mindenség mérőszalagjával is, mert tetteinknek nemcsak itt, de az örökkévalóságban is meg kell állniuk.
Egry József, festő szavaival élve: „Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.” Egy nemzet akkor él igazán, ha hőseivel együtt, az ő tetteikből tanulva létezik. Úgy érzem, bizton állíthatom, hogy mi magyarok ilyenek vagyunk, mindegy hol és kikkel élünk. Amíg ez a nép összetart, amíg képes együtt, egymásért dolgozni, addig biztosak lehetünk benne, hogy határainkon túl is magyar szóra magyar szó fog felelni.

A történelem viharos századai, az országokat ért csapások össze is törhetik a nemzetet, minket is összetörhettek volna, de mégsem így történt. Legyen szó 1920-ról, 1848-ról, 1956-ról, az idegen hatalmak elnyomásáról, a tényről, hogy a magyarnak már régen össze kellett volna roppannia, nekünk nem a negatívumokat kell ezekben látnunk, hanem az erőt, ami ezt a nemzetet jelenti. Mert a magyar nép nem megint, hanem mindig szép lesz, méltó régi nagy híréhez. Tisztelet a bátraknak és tisztelet a határon túli magyaroknak, akik továbbra is töretlen magyarsággal állják az évszázadok viharos időszakait. Éljen a magyar szabadság, éljen a haza.