A visszaszámlálás elkezdődött

Komolyan elgondolkodom azon, hova is jutott már az emberiség?! Fiatal anyukaként nagyon aggódom amiatt, hogy a gyermekem milyen világban is fog felnőni. Már nem lehet elég, hogy szilárd erkölcsökkel, szeretetben és tisztességben felneveljük a következő nemzedéket. Ennél sokkal többet kell tennünk, hogy életképes, normális felnőttekké váljanak, ne pedig valami embernek nevezett förmedvénnyé. Azonban van olyan dolog, amire már tényleg nem lehet felkészülni és még kevésbé lehet megmagyarázni. 

Mondjuk ki kereken, jelenleg agymosás folyik. Támadnak mindent, ami érték, ami tisztesség, ami alap. Mindent, ami egy kicsit is emberi. Teszik ezt a szabadság zászlaja alatt. Ennek következtében fordulhat elő olya, hogy a gyerekek egyáltalán nem hallgatnak a szüleikre, azt gondolják, hogy mindent sokkal jobban tudnak. Azt gondolják, hogy az önigazolásukat az interneten begyűjtött lájkokból kell meríteni. Azt hiszik, csak a külsőség a fontos, csak akkor számítanak, ha több ezer, értelmetlen, nyelvtanilag helytelen kérdésre válaszolnak egy oldalon. Úgy vélik, mindent lehet, hiszen a törvények, szabályok csak korlátozzák őket, tehát a szüleik vagy az állam is béklyóba akarja zárni az ő szabad, szárnyaló lelküket. Nem veszik észre, hogy a család nélkül egyszerűen semmik. Nem értik meg, hogy a barátok nem a családjuk és azt sem látják be, mennyire szomorú, ha valakinek rossz körülmények között kell eltöltenie a gyerekkorát és felnőttkorában egy teljesen új alapot kell magának teremtenie.

​Felfoghatatlan számomra, hogyan képesek emberek úgy létezni, hogy mindent megosztanak a világgal. Nem veszik észre, hogy nemcsak az identitásukat veszik el tőlük, hanem a gyerekkori, bensőséges emlékeiket is. Csak azt tudják, hogyha nincsenek fenn a közösségi oldalakon, ha nincsen több ezer ismeretlen ismerősük, ha nem kapnak több ezer lájkot, akkor egyszerűen nem léteznek. A legszomorúbb pedig az, hogy nem is akarnak már létezni, mert nem tudják, hogyan kell.

​Olyan szélsőségekbe csapunk már át, ahol azon akadnak fenn, hogy az apa nem veheti el a saját fiát, vagy egy nő nem mehet férjhez a kutyájához. Komolyan felteszik a kérdést, hogy miért is korlátozzuk az egyént abban, hogy kiélje minden vágyát! Komolyan arra ösztönzik a gyerekeket, hogy taszítsák el maguktól a szüleiket, a családot és éljenek világháló közösségben, melynek alapja egy fikció, vagyis az, hogy itt mindenki azt tehet és az lehet, amit és aki akar.  Nincsenek szabályok, nincsenek elkorcsosult erkölcsök, nincsen igaz szeretet. Csak élv- és lájkhajhászás van. Itt már a net határozza meg a tudatot.

Komolyan ilyen jövőt, ilyen életet szánunk a gyerekeinknek? Nyilván teljesen mindegy, hiszen csak az számít, ami most és ami velünk történik, illetve lassan már nem nagyon kell aggódni, hogy gyerekek születnek. Már a kormányzatok nem is erőlködnek, hogy családalapításra ösztönözzék a fiatalokat, hiszen itt vannak a migránsok, majd ők megoldják ezt a problémát. Ők szaporodnak és szépen átveszik a hatalmat, mi meg szabadon hozzámehetünk a saját apánkhoz, békánkhoz vagy akár saját magunkhoz is. Hiszen ki ne szeretné saját magát, nem igaz?!

A végén a nagy civilizált, liberális, szabadfelfogású világháló polgárokból és nemzetekből nem marad más, mint egy nagy egybeolvadt massza, aki egy 40X40-es dobozban ül kezében okoskütyükkel és a szükségleteinek kielégítésén kívül semmi másra nem lesz jó, de a nagyobb baj, hogy nem is lesz rá igénye. Ez pedig nem egy Phillipe K. Dick vagy George Orwell regény, hanem ez a nem is olyan távoli jövő, ami felé nem sétálunk, hanem egymást löködve és értékeinken átgázolva fénysebességgel rohanunk.

A világtörténelem folyamán nem ez lenne az első eset, hogy egy civilizáció a nagy szabadosságában öngyilkosságot követett el. A legszomorúbb az egész történetben az, hogy nem tudni, hol és mikor állunk meg. Mert lehet, amikor fékezni akarunk, már nem mi fogjuk vezetni a kocsit. Sebaj, hiszen a szellemünk szabad lehet és addig is kiharcolhatjuk, hogy hozzámehessünk a kutyánkhoz. Elődeink is hatalmasok voltak, szabadok és civilizáltak és ők sem gondolták, hogy el fognak tűnni a történelem süllyesztőjében. Miért gondoljuk, hogy mi leszünk majd a kivételek? 

​Írta: Nagy Dóra