1990. március 25. Jelentőségteljes és forradalmian új fordulópontja ez a dátum a magyar történelemnek. 25 éve ezen a napon tartották meg Magyarországon az első demokratikus választásokat, mely egy jobb világba vezette el a magyarokat. Legalábbis ekkor még így gondolták. Manapság azonban már nagyon kritikusan és negatívan értékeljük ezt az időszakát a magyar történelemnek. A 25. évforduló alkalmából most egy másik perspektívából szeretnénk értékelni ezt az eseményt.
Úgy gondolom, egy nemzet történelmének eseményeit sohasem lehet fekete vagy fehér szempontrendszer szerint értékelni, valamint nem a most tudásával kell szemlélni ezeket az eseményeket. Ugyanis lássuk be, mi sem tudhatjuk, hogy jelenbeli cselekedeteink milyen hatással lesznek jövőbeni életünkre, így igazságtalan ebből a szempontból vizsgálódnunk. Lássuk be, megtörtént 1989-1990-ben a rendszerváltás, még ha vannak olyanok, akik ezt erősen vitatják. Azt is el kell, hogy fogadjuk, hogy demokratikus rendszert sikerült kiépíteniük az akkori vezetőknek és pártoknak. Valamint az is nagyon fontos, hogy egyszerűen nem történhetett meg számunkra kedvezőbben ez a változás.
Egy államnak teljesen új és stabil rendszert kiépíteni szinte lehetetlen küldetés. Ez fokozottan igaz akkor, ha diktatórikus rendszerből próbálunk meg átállni demokratikus berendezkedésű országra. Mindezt úgy kell végrehajtani, hogy gyakorlati tapasztalattal egyáltalán nem rendelkeznek a vezető szerepbe kényszerült értelmiségiek és a politikai rendszernek nincsen jogfolytonossága, hiszen az újkori magyar történelem folyamatos rendszerek váltakozását hozta magával. Tette ezt úgy, hogy egyszerűen képtelenség volt visszanyúlni egy megfelelő elfogadottsággal és megítéléssel rendelkező alaphoz. Alapok nélkül pedig elég nehéz építkezni, hiszen egy ország felépítésének létfontosságú eleme a folytonosság megléte. Ha ez nincsen, akkor ki kell alakítani egy teljesen új szerkezetet és mentalitást.
A szerkezeti felépítéssel még nincsen akkora baj, hiszen ezeket könnyedén meg lehet tanulni és meg lehet ismerni más országok példáján keresztül. A demokratikus rendszerek alapjaikban nem különböznek, így igazán nem nehéz feladat átültetni az elméletet a gyakorlatba. Ám ehhez rendelkezni kell kellő ismereti anyaggal és kellő bátorsággal. Az utóbbi hiányát róják fel rendszerváltóinknak a legtöbbször. Tény és való, hogy a rendszerváltásunk uralkodó jelzője az óvatosság volt. Vigyázni kellett, hogy még a látszatát is elkerüljék annak, hogy itt egy másfajta diktatúra van kiépülőben. Éppen ezért sok esetben sikerült túlbonyolítani a dolgokat, vagy éppen sikerült a szőnyeg alá söpörni a kényesebb kérdéseket. Természetesen emiatt lehet és kell is kritikával élnünk rendszerváltóink felé, de nagyon fontos, hogy ne ítélkezzünk felettük. Én ezt hiányolom a mai politikai közbeszédből. Lássuk be a világon a legkönnyebb ítélkezni mások cselekedetei felett úgy, hogy mi már tudjuk, mi lett az egész folyamat végeredménye és milyen hibák maradtak meg a rendszerben.
Véleményem szerint igenis kiemelt fontosságúként kell tekintenünk 1990. március 25-re, valamint az ide vezető eseményekre. Lehetett volna itt vérengzeni és akasztani, de értelme nem lett volna sok. Akkoriban ugyanis az építkezés és nem pedig a rombolás volt a szemléletük középpontjában. Számomra ez a legnagyobb és legkövetendőbb tanulsága ennek az időszaknak. Azokban az időkben képesek voltak arra a szembenálló felek, hogy leüljenek és egyeztessenek egymással. Képesek voltak meghallgatni a másik felet és nem zárkóztak el a közös munka elől. Mindannyian tudták, hogy változásra szükség van és elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a szovjet állam bukása. Az időpontot nem tudták csupán. Ha vétettek is hibákat, legalább együtt tették ezt, végig Magyarországot szem előtt tartva és arra figyelve, mit is akarnak a magyarok, majd pedig megadták nekik azt, amire akkor a legjobban vágytak: egy szabad és demokratikus Magyarországot. A negatívumok mellett nem ártana, ha ezeket a szempontokat is kiemelnénk és képesek lennénk arra, hogy egy nagy, közös érdek alapján végezzük a munkánkat. A módszerek lehetnek mások, de a végső célnak ugyanannak kellene lennie. Engem erre emlékeztet ez a dátum és igenis megerősít abban a hitemben, hogy mi, magyarok képesek vagyunk összefogni és félretenni a sérelmeinket, ha Magyarország érdeke így kívánja. Remélem, előbb-utóbb politikusaink és pártjaink is eljutnak idáig ahelyett, hogy egymásra mutogatva, a múlt hibáit felhánytorgatva munkálkodnak az ország teljes szétszakításán és végre elkezdik végezni a munkájukat, mely nem lehet más, mint Magyarország és a magyar emberek érdekeinek és akaratának képviselete.
Egy államnak teljesen új és stabil rendszert kiépíteni szinte lehetetlen küldetés. Ez fokozottan igaz akkor, ha diktatórikus rendszerből próbálunk meg átállni demokratikus berendezkedésű országra. Mindezt úgy kell végrehajtani, hogy gyakorlati tapasztalattal egyáltalán nem rendelkeznek a vezető szerepbe kényszerült értelmiségiek és a politikai rendszernek nincsen jogfolytonossága, hiszen az újkori magyar történelem folyamatos rendszerek váltakozását hozta magával. Tette ezt úgy, hogy egyszerűen képtelenség volt visszanyúlni egy megfelelő elfogadottsággal és megítéléssel rendelkező alaphoz. Alapok nélkül pedig elég nehéz építkezni, hiszen egy ország felépítésének létfontosságú eleme a folytonosság megléte. Ha ez nincsen, akkor ki kell alakítani egy teljesen új szerkezetet és mentalitást.
A szerkezeti felépítéssel még nincsen akkora baj, hiszen ezeket könnyedén meg lehet tanulni és meg lehet ismerni más országok példáján keresztül. A demokratikus rendszerek alapjaikban nem különböznek, így igazán nem nehéz feladat átültetni az elméletet a gyakorlatba. Ám ehhez rendelkezni kell kellő ismereti anyaggal és kellő bátorsággal. Az utóbbi hiányát róják fel rendszerváltóinknak a legtöbbször. Tény és való, hogy a rendszerváltásunk uralkodó jelzője az óvatosság volt. Vigyázni kellett, hogy még a látszatát is elkerüljék annak, hogy itt egy másfajta diktatúra van kiépülőben. Éppen ezért sok esetben sikerült túlbonyolítani a dolgokat, vagy éppen sikerült a szőnyeg alá söpörni a kényesebb kérdéseket. Természetesen emiatt lehet és kell is kritikával élnünk rendszerváltóink felé, de nagyon fontos, hogy ne ítélkezzünk felettük. Én ezt hiányolom a mai politikai közbeszédből. Lássuk be a világon a legkönnyebb ítélkezni mások cselekedetei felett úgy, hogy mi már tudjuk, mi lett az egész folyamat végeredménye és milyen hibák maradtak meg a rendszerben.
Véleményem szerint igenis kiemelt fontosságúként kell tekintenünk 1990. március 25-re, valamint az ide vezető eseményekre. Lehetett volna itt vérengzeni és akasztani, de értelme nem lett volna sok. Akkoriban ugyanis az építkezés és nem pedig a rombolás volt a szemléletük középpontjában. Számomra ez a legnagyobb és legkövetendőbb tanulsága ennek az időszaknak. Azokban az időkben képesek voltak arra a szembenálló felek, hogy leüljenek és egyeztessenek egymással. Képesek voltak meghallgatni a másik felet és nem zárkóztak el a közös munka elől. Mindannyian tudták, hogy változásra szükség van és elkerülhetetlen, hogy előbb-utóbb bekövetkezik a szovjet állam bukása. Az időpontot nem tudták csupán. Ha vétettek is hibákat, legalább együtt tették ezt, végig Magyarországot szem előtt tartva és arra figyelve, mit is akarnak a magyarok, majd pedig megadták nekik azt, amire akkor a legjobban vágytak: egy szabad és demokratikus Magyarországot. A negatívumok mellett nem ártana, ha ezeket a szempontokat is kiemelnénk és képesek lennénk arra, hogy egy nagy, közös érdek alapján végezzük a munkánkat. A módszerek lehetnek mások, de a végső célnak ugyanannak kellene lennie. Engem erre emlékeztet ez a dátum és igenis megerősít abban a hitemben, hogy mi, magyarok képesek vagyunk összefogni és félretenni a sérelmeinket, ha Magyarország érdeke így kívánja. Remélem, előbb-utóbb politikusaink és pártjaink is eljutnak idáig ahelyett, hogy egymásra mutogatva, a múlt hibáit felhánytorgatva munkálkodnak az ország teljes szétszakításán és végre elkezdik végezni a munkájukat, mely nem lehet más, mint Magyarország és a magyar emberek érdekeinek és akaratának képviselete.