Közel két évtizede Angliából indult el ez a kezdeményezés, amely Valentin-nap környékén minden évben egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. A házasság hetét mára 4 kontinens 21 országában ünneplik. Hazánkban az országos eseménysorozatot 2008 óta rendezik meg a keresztény egyházak és civil szervezetek széles körű összefogásával, számtalan nagyváros, település, közösség részvételével. A kezdeményezéshez ezúton csatlakozik az IKoN is, mégpedig úgy, hogy három cikkből álló sorozatot közlünk arról, mit is jelent nekünk a házasság. Tagjaink között hárman vannak ugyanis, akik vagy éppen házasodni készülnek, vagy már házasok. Így ezen a héten az olvasók az ő történeteikkel ismerkedhetnek meg.
„- Pont jókor jössz, mert ez a nap legjobb része.
- Melyik az a rész?
- Az, amikor te meg én mi leszünk.”
(Micimackó)
Általában szeretem valamilyen idézettel nyitni az írásaimat, mert ezek sokszor segítenek elindítani a gondolatmenetet, összefűzni a darabos részeket. Most nehezen találom a megfelelőt, mert mi is a házasság? Mindenkinek más és más… attól függően, hogy hogyan állunk a párunkhoz (szerelemmel, érdekből, megszokásból, vagy csak mert ez a következő logikus lépés). Hiszen mikor ott állunk az anyakönyvezető/pap előtt, rajtunk kívül senki sem tudja, hogy valójában milyen kérdésre mondjuk ki az IGEN-t. Sokan birtoklásukat fejezik ki, mások a bebiztosított anyagiakra gondolnak, vannak, akik rá sem néznek a másikra, és úgy felelnek és természetesen sokan a boldogságtól fulladozva meg sem hallják a kérdést, hanem a várakozó csöndre felfigyelve felelnek. Én csak remélni tudom, hogy ők vannak a legtöbben.
Még nem tudom milyen érzés felelni erre a kérdésre, de hamarosan kiderül (és akkor arról is írok majd). Most arról tudok beszámolni, hogy milyen érzés meghozni a döntést, előkészíteni a nagy napot, és hogy milyen gondolatok fogalmazódnak meg ezenközben bennem.
Először is, elgondolkodtál már azon, hogy tulajdonképpen a Nagy Nap előtt egyszer már kimondjuk az igent? Hiszen a szerelmünk teszi fel a kérdést leges-legelőször. Sosem fogom elfelejteni, pedig a mi jegyességünk már évek óta tart. Amikor kinyitotta a dobozt rengeteg gondolat futott át egyszerre az agyamban: „Még túl fiatalok vagyunk! Jaj de szép! Istenem, de édes! Szólalj már meg! Mondj valamit! IGEN!!!” Elárulom: egy hang se jött ki a torkomon, mert 20 évesen tényleg, őszintén megijedtem. Csak bólintottam. Emlékszem este (a lila nagylányszobám falai közt, az összes plüss állatom füle hallatára) beszélgettünk, és tulajdonképpen értelmeztük a jegyesség fogalmát. Arra jutottunk, hogy felrúgjuk a szabályt, és nem erőltetjük az 1 éves határidőt (leginkább a korunkra, az anyagi helyzetünkre tekintettel), így köztünk ez egyfajta egyességet/ ígéretet jelentett arra, hogy amit érzünk erős dolog és mind a ketten komolyan gondoljuk. Már akkor tudtuk, hogy amikor készen állunk rá össze fogunk házasodni.
Most itt állok: 4 és fél hónap múlva hivatalosan is összekötjük az életünket, egyre sűrűsödnek a szerveznivaló feladatok, de a legfurcsább az, hogy ebben az időszakban gondolkodom el a házasság lényegén (noha csaknem 5 évem lett volna rá). Elmélkedem, felelevenednek a kapcsolatunk részletei, igyekszem megtervezni a Nagy Napot, és ábrándozom az utána következő életünkről. Miért érezzük fontosnak, hogy nem kevés pénzt áldozzunk (mert elárulhatom, az esküvő igenis drága dolog) egyetlen napra? Mit is akarunk tulajdonképpen elérni? Mit fejezünk ki ezzel? Miért is olyan fontos ez (főleg akkor jutok el ehhez a kérdéshez, amikor a fizetnivalók listájához még egy tétel felkerül). Mégsem fújjuk le az egészet, nem gondoljuk meg magunkat. Hajtunk, kuporgatunk, és alig várjuk a Nagy Napot!
Arra, hogy a házasságkötés nem csupán rólunk, kettőnkről szól tulajdonképpen a párom ébresztett rá azzal, hogy azt mondta: „Akkor végre a nevemre veszlek!”. És igaza van, ez nem csupán egy olyan nap, mint a szülinapok, nem csak az ünnepeltről szól. Ez az a nap, amikor két család (úgy, mint a két fiatal) egy lesz (megjegyzem a fenti idézet most jutott az eszembe). És ezért tartom fontosnak, hogy áldozzak rá, hogy (úgy, ahogy 7 éven keresztül a kapcsolatunkért) ezért az egy napért is megdolgozzak. Nem csak rólunk fog szólni!
Igen, végső soron a mi szerelmünket ünnepeljük majd, de az én IGEN-em azt jelenti majd, hogy most már nem csak 2 szülőm van, hanem 4, nem 4 nagyszülőm, hanem 8, egy helyett 2 nővérem lesz, rengeteg unokatestvérem és még sorolhatnám. Igent fogok mondani arra, hogy részese leszek az életüknek, osztozni fogok nem csak a párom, de mindannyijuk örömében, bánatában, ott leszek velük életük fontosabb eseményein, úgy, ahogy ezen a napon ők is mind ott lesznek a mi Nagy Napunkon.
Azért fontos a házasság kötés, a Nagy Nap megünneplése, mert ez tényleg egy különleges nap lesz nem csak a mi, de minden résztvevő családtag, közeli barát életében. Minden évben megemlékezhetünk róla (ahogy az együtt-járásnak nevezett időszakunkba a találkozásunk évfordulójáról), visszaemlékezhetünk arra, hogy mit éreztünk ezen a napon. Őszintén hiszem, hogy ez is segít majd a nehéz időszakokban kitartani. Nem állítom természetesen, hogy minden házasság örökké tart és hogy nélküle nem lehet normális családi életet élni; de úgy gondolom, hogy ezzel különlegessé teszünk egy napot a naptárban, ami majd 20-50-60 év múlva is ugyanazt fogja jelenteni számunkra. Azzal, hogy minden évben elővehetjük az esküvői képeket, és emlékezhetünk, újra átélhetjük magunkban azt a napot, hozzátesz a házassághoz. Hiszen gondoljunk csak bele: minden évben a születésnapunk az az egy nap, amikor különlegesnek érezzük magunkat, az a nap csak rólunk szól; ezen gondolatmenet alapján pedig a házassági évforduló az a nagyon különleges nap lesz, amikor az eggyé válásunkat, a szerelmünk betetőzését ünnepeljük majd. És ahogyan édesanyánk a születésnapunkon visszaemlékezik arra a csodálatos érzésre, hogy milyen volt először a karjában tartani, így mi ketten a házassági évfordulónkon elevenítjük fel, hogy milyen volt az első már házasként elcsattant csók, az első tánclépések, hogy milyen zene szólt…
Ne értsetek félre, tisztában vagyok vele, hogy a házasság nem csupán ennyi, hogy kemény munka, kitartás, rengeteg energia megtartani azt a szeretet, ami a megkötésekor még javában működött. De én tényleg hiszek abban, hogyha megvan az akarat, akkor nem csak az évforduló, de az egész házasság különleges lesz. És ehhez egy ilyen nap nagyban hozzájárulhat, mert amikor már ősz hajjal, szódásüveg szemüveg mögül, de még mindig egymás kezét szorongatva ezen a napon újra elővesszük a képeket, újra fiatalok, újra szerelmesek leszünk úgy, mint ezen a csodálatosan különleges napon sok-sok évvel ezelőtt. Hát ezért olyan fontos számomra a házasság.
- Melyik az a rész?
- Az, amikor te meg én mi leszünk.”
(Micimackó)
Általában szeretem valamilyen idézettel nyitni az írásaimat, mert ezek sokszor segítenek elindítani a gondolatmenetet, összefűzni a darabos részeket. Most nehezen találom a megfelelőt, mert mi is a házasság? Mindenkinek más és más… attól függően, hogy hogyan állunk a párunkhoz (szerelemmel, érdekből, megszokásból, vagy csak mert ez a következő logikus lépés). Hiszen mikor ott állunk az anyakönyvezető/pap előtt, rajtunk kívül senki sem tudja, hogy valójában milyen kérdésre mondjuk ki az IGEN-t. Sokan birtoklásukat fejezik ki, mások a bebiztosított anyagiakra gondolnak, vannak, akik rá sem néznek a másikra, és úgy felelnek és természetesen sokan a boldogságtól fulladozva meg sem hallják a kérdést, hanem a várakozó csöndre felfigyelve felelnek. Én csak remélni tudom, hogy ők vannak a legtöbben.
Még nem tudom milyen érzés felelni erre a kérdésre, de hamarosan kiderül (és akkor arról is írok majd). Most arról tudok beszámolni, hogy milyen érzés meghozni a döntést, előkészíteni a nagy napot, és hogy milyen gondolatok fogalmazódnak meg ezenközben bennem.
Először is, elgondolkodtál már azon, hogy tulajdonképpen a Nagy Nap előtt egyszer már kimondjuk az igent? Hiszen a szerelmünk teszi fel a kérdést leges-legelőször. Sosem fogom elfelejteni, pedig a mi jegyességünk már évek óta tart. Amikor kinyitotta a dobozt rengeteg gondolat futott át egyszerre az agyamban: „Még túl fiatalok vagyunk! Jaj de szép! Istenem, de édes! Szólalj már meg! Mondj valamit! IGEN!!!” Elárulom: egy hang se jött ki a torkomon, mert 20 évesen tényleg, őszintén megijedtem. Csak bólintottam. Emlékszem este (a lila nagylányszobám falai közt, az összes plüss állatom füle hallatára) beszélgettünk, és tulajdonképpen értelmeztük a jegyesség fogalmát. Arra jutottunk, hogy felrúgjuk a szabályt, és nem erőltetjük az 1 éves határidőt (leginkább a korunkra, az anyagi helyzetünkre tekintettel), így köztünk ez egyfajta egyességet/ ígéretet jelentett arra, hogy amit érzünk erős dolog és mind a ketten komolyan gondoljuk. Már akkor tudtuk, hogy amikor készen állunk rá össze fogunk házasodni.
Most itt állok: 4 és fél hónap múlva hivatalosan is összekötjük az életünket, egyre sűrűsödnek a szerveznivaló feladatok, de a legfurcsább az, hogy ebben az időszakban gondolkodom el a házasság lényegén (noha csaknem 5 évem lett volna rá). Elmélkedem, felelevenednek a kapcsolatunk részletei, igyekszem megtervezni a Nagy Napot, és ábrándozom az utána következő életünkről. Miért érezzük fontosnak, hogy nem kevés pénzt áldozzunk (mert elárulhatom, az esküvő igenis drága dolog) egyetlen napra? Mit is akarunk tulajdonképpen elérni? Mit fejezünk ki ezzel? Miért is olyan fontos ez (főleg akkor jutok el ehhez a kérdéshez, amikor a fizetnivalók listájához még egy tétel felkerül). Mégsem fújjuk le az egészet, nem gondoljuk meg magunkat. Hajtunk, kuporgatunk, és alig várjuk a Nagy Napot!
Arra, hogy a házasságkötés nem csupán rólunk, kettőnkről szól tulajdonképpen a párom ébresztett rá azzal, hogy azt mondta: „Akkor végre a nevemre veszlek!”. És igaza van, ez nem csupán egy olyan nap, mint a szülinapok, nem csak az ünnepeltről szól. Ez az a nap, amikor két család (úgy, mint a két fiatal) egy lesz (megjegyzem a fenti idézet most jutott az eszembe). És ezért tartom fontosnak, hogy áldozzak rá, hogy (úgy, ahogy 7 éven keresztül a kapcsolatunkért) ezért az egy napért is megdolgozzak. Nem csak rólunk fog szólni!
Igen, végső soron a mi szerelmünket ünnepeljük majd, de az én IGEN-em azt jelenti majd, hogy most már nem csak 2 szülőm van, hanem 4, nem 4 nagyszülőm, hanem 8, egy helyett 2 nővérem lesz, rengeteg unokatestvérem és még sorolhatnám. Igent fogok mondani arra, hogy részese leszek az életüknek, osztozni fogok nem csak a párom, de mindannyijuk örömében, bánatában, ott leszek velük életük fontosabb eseményein, úgy, ahogy ezen a napon ők is mind ott lesznek a mi Nagy Napunkon.
Azért fontos a házasság kötés, a Nagy Nap megünneplése, mert ez tényleg egy különleges nap lesz nem csak a mi, de minden résztvevő családtag, közeli barát életében. Minden évben megemlékezhetünk róla (ahogy az együtt-járásnak nevezett időszakunkba a találkozásunk évfordulójáról), visszaemlékezhetünk arra, hogy mit éreztünk ezen a napon. Őszintén hiszem, hogy ez is segít majd a nehéz időszakokban kitartani. Nem állítom természetesen, hogy minden házasság örökké tart és hogy nélküle nem lehet normális családi életet élni; de úgy gondolom, hogy ezzel különlegessé teszünk egy napot a naptárban, ami majd 20-50-60 év múlva is ugyanazt fogja jelenteni számunkra. Azzal, hogy minden évben elővehetjük az esküvői képeket, és emlékezhetünk, újra átélhetjük magunkban azt a napot, hozzátesz a házassághoz. Hiszen gondoljunk csak bele: minden évben a születésnapunk az az egy nap, amikor különlegesnek érezzük magunkat, az a nap csak rólunk szól; ezen gondolatmenet alapján pedig a házassági évforduló az a nagyon különleges nap lesz, amikor az eggyé válásunkat, a szerelmünk betetőzését ünnepeljük majd. És ahogyan édesanyánk a születésnapunkon visszaemlékezik arra a csodálatos érzésre, hogy milyen volt először a karjában tartani, így mi ketten a házassági évfordulónkon elevenítjük fel, hogy milyen volt az első már házasként elcsattant csók, az első tánclépések, hogy milyen zene szólt…
Ne értsetek félre, tisztában vagyok vele, hogy a házasság nem csupán ennyi, hogy kemény munka, kitartás, rengeteg energia megtartani azt a szeretet, ami a megkötésekor még javában működött. De én tényleg hiszek abban, hogyha megvan az akarat, akkor nem csak az évforduló, de az egész házasság különleges lesz. És ehhez egy ilyen nap nagyban hozzájárulhat, mert amikor már ősz hajjal, szódásüveg szemüveg mögül, de még mindig egymás kezét szorongatva ezen a napon újra elővesszük a képeket, újra fiatalok, újra szerelmesek leszünk úgy, mint ezen a csodálatosan különleges napon sok-sok évvel ezelőtt. Hát ezért olyan fontos számomra a házasság.