Mivel hazánkat mind az ellenzéki, mind pedig a nemzetközi politikai elit és sajtó folyamatosan diktatúra kialakításával vádolja és Orbán Viktort diktátornak kiáltja ki, így elérkezettnek láttuk az időt, hogy elmondjuk, mi is pontosan a demokrácia és demokrácia közötti különbség és nálunk 2010 óta, milyen politikai berendezkedés épült ki. Ugyanis elég nagy hiányosságnak tartjuk értelmiségi rétegünk részéről, hogy teljesen elfeledkeznek arról az aprócska tényről, hogy demokrácia nem csak egyféle lehet. Jelen írásunkban egy nagyon leegyszerűsített képet szeretnénk megmutatni, ami segítség lehet a demokráciafelfogások értelmezésében és egy jóval árnyaltabb kép kialakításában.
Kezdjük a bevezetést azzal, hogy mi is az a politikai rendszer? A szakirodalom szerint a politikai rendszer kifejezés az összekapcsolódó, egymásra ható intézményeknek és szervezeteknek az együttesére épül. Egyszerre része a hazai és a tágabb, nemzetközi környezetnek, amelyekre hatással van és amelyekhez alkalmazkodnia kell. Ám maga a rendszer felépítése és kialakítása nagy mértékben függ az adott nemzet politikai kultúrájától és történelmétől. Ezektől ugyanis nem tudja függetleníteni magát egy ország sem és igenis hatással van a politikai vezetők gondolkodásmódjára és irányultságára. Joggal merül fel a kérdés, hogyan lehetne egy fajta demokrácia felfogás, ha többféle ideológiai keret alapján rendezkednek be a pártok és az emberek?
Ugyanis demokráciamodell nem egy fajta van a világon. Beszélhetünk konszenzusos és többségi modellről. A két modell megnevezése és definiálása Arend Lijphart nevéhez köthető és a mai napig e szerint a tézis szerint hasonlítják össze a különböző országok demokratikus rendszereit. Lijphart szerint a két fajta között két nagy különbség van. A legitim döntés szempontjából az első modellben a lehető legszélesebb közönség bevonásával jön létre, míg a második demokráciamodellben a többség akarata a döntő. Ha intézményi megoldások szempontjából a többségi demokrácia a döntéshozatalra képes többség létrejöttét és akadálytalan hatalomgyakorlását szolgálja, míg a konszenzusos modellben a többség úgy hozza meg a döntéseket, hogy bevonja a vesztes kisebbséget is. Természetesen bőven lehetne még beszélni a két modellről, de nekünk most annyi volt a célunk, hogy megmutassuk a demokráciák összehasonlításának tudományában ez alapján a két modell alapján dolgoznak, mert igenis létezik több fajta demokrácia. Mint ahogyan több kormányforma és pártforma is megtalálható a világon. Egy kormányforma például lehet elnöki, félelnöki, parlamentáris, kancellári vagy direktoriális. Pártrendszer szempontjából pedig beszélhetünk kétpárti és sokpárti alternatíváról. Vagyis Sartori modellje alapján létezik predomináns pártrendszer, kétpártrendszer, mérsékelt pluralizmus, extrém pluralizmus, polarizált pluralizmus és atomizált pártrendszer.
Ha ebből a sokszínűségből indulunk ki, akkor olyan elképzelhetetlen, hogy Magyarországon 2010 óta egy többségi demokráciamodell épült ki, mely vezérelvű és arra törekszik, hogy a megválasztott többség akarata legyen a döntő? A szakirodalom és több mint 60 év politikatudománya tévedne és ez nem is demokrácia, hanem diktatúra? A lényegében ugyanis nem térünk el a többi, esetlegesen más modell mellett döntött demokráciamodelltől. Mivel a demokratikus államok nem egyformák, mint ahogyan a nemzetek és az országok sem egyformák, kellenek minimális alapfeltételek, melyek mindenhol ugyanazok. Ilyen a szabad választások rendszeres, időközönkénti megrendezése, a pártok közötti verseny megléte, a barát ellenség dichotómia, illetve a szabadságjogok védelme. Ezek közül bármelyik hiányzik nálunk? Tudom, hogy harsogják a különböző szabadságjogaink korlátozását vagy éppen megszüntetését, de valóban így van ez a gyakorlatban? Valóban nem mondhatjuk el a véleményünket, valóban nem vagyunk szabadok és valóban korlátoznak minket úton útfélen?
Ha ezeket végiggondoljuk, akkor is azt mondjuk, hogy diktatúrában élünk? Biztosak vagyunk ebben? Nem inkább arról van szó jelenleg, hogy egy olyan országban, ahol több évtizedig elnyomás, félelem és megfélemlítés uralkodott, ott kiváló eszköz lehet farkast kiáltani és ijesztgetni az állampolgárokat egy új diktatúra kiépülésének rémképével, ahelyett hogy szembenéznének baloldali ellenfeleink a ténnyel, hogy egyszerűen nem képesek jelenleg egy életképes és választható alternatíva felmutatására. Nem arról van szó a Nyugat szempontjából, hogy jobb, ha bizonyos hűbéri rendszer uralkodik, ahol minden tagállamnak megvan a jó előre leosztott szerepe és nem örülnek neki, ha ez a szerep megváltozik?
Természetesen szakmai szempontból korántsem teljes az általunk fentebb leírtak, még bőven lehetne írni az egyes demokratikus államok különbözőségeiről, a demokráciát ért kihívásokról és így tovább. Nem is az volt a célunk a cikk megírásával, hogy egy erős tudományos írás legyen, hiszen ez nem egy szakmai portál. Ám nem felejtkezhetünk el arról, hogy mi ezeket a dolgokat megtanultuk és azért tanultuk meg, hogy a későbbiekben segítsünk azoknak, akik nem értik a politikát. Szerintünk egy politológusnak ez az egyik legfőbb feladata. Legalábbis ez kéne, hogy legyen. Az egyáltalán nem segít, ha elferdítjük az igazságot, vagy hallgatunk olyan tényekről, amelyek segítenének abban, hogy árnyaltabb képet lássanak az emberek. Ez ugyanis a politikusok dolga, ők élnek a leegyszerűsítés eszközével, mi pedig a nagyobb kép vázolásának felmutatói vagyunk. A nagyobb kép pedig igenis az, hogy ez nem egy olyan rendszer, amit csupán egy szemszögből lehet nézni és kialakítani. Az is biztos, hogy korántsem tökéletes, sok kihívással kell szembenéznie és igenis alkalmazkodnia kell a jelen és a jövő kihívásaihoz, hiszen más különben nem is tudna fennmaradni.
Ebből kiindulva pedig lássuk be, Magyarországon nincsen diktatúra, Orbán Viktor nem diktátor, csupán annyiról van szó, hogy egy másik demokráciamodellt vezettek be hazánkban, ha pedig ez a modell nem tetszik, akkor szabad választások útján lehetőség van a megváltoztatására. Mert a demokrácia a választás, a lehetőségek és az alkalmazkodás szabadságának rendszere, amit nem csak liberális szemszögből lehet nézni, vizsgálni, felfogni és felépíteni.
Ugyanis demokráciamodell nem egy fajta van a világon. Beszélhetünk konszenzusos és többségi modellről. A két modell megnevezése és definiálása Arend Lijphart nevéhez köthető és a mai napig e szerint a tézis szerint hasonlítják össze a különböző országok demokratikus rendszereit. Lijphart szerint a két fajta között két nagy különbség van. A legitim döntés szempontjából az első modellben a lehető legszélesebb közönség bevonásával jön létre, míg a második demokráciamodellben a többség akarata a döntő. Ha intézményi megoldások szempontjából a többségi demokrácia a döntéshozatalra képes többség létrejöttét és akadálytalan hatalomgyakorlását szolgálja, míg a konszenzusos modellben a többség úgy hozza meg a döntéseket, hogy bevonja a vesztes kisebbséget is. Természetesen bőven lehetne még beszélni a két modellről, de nekünk most annyi volt a célunk, hogy megmutassuk a demokráciák összehasonlításának tudományában ez alapján a két modell alapján dolgoznak, mert igenis létezik több fajta demokrácia. Mint ahogyan több kormányforma és pártforma is megtalálható a világon. Egy kormányforma például lehet elnöki, félelnöki, parlamentáris, kancellári vagy direktoriális. Pártrendszer szempontjából pedig beszélhetünk kétpárti és sokpárti alternatíváról. Vagyis Sartori modellje alapján létezik predomináns pártrendszer, kétpártrendszer, mérsékelt pluralizmus, extrém pluralizmus, polarizált pluralizmus és atomizált pártrendszer.
Ha ebből a sokszínűségből indulunk ki, akkor olyan elképzelhetetlen, hogy Magyarországon 2010 óta egy többségi demokráciamodell épült ki, mely vezérelvű és arra törekszik, hogy a megválasztott többség akarata legyen a döntő? A szakirodalom és több mint 60 év politikatudománya tévedne és ez nem is demokrácia, hanem diktatúra? A lényegében ugyanis nem térünk el a többi, esetlegesen más modell mellett döntött demokráciamodelltől. Mivel a demokratikus államok nem egyformák, mint ahogyan a nemzetek és az országok sem egyformák, kellenek minimális alapfeltételek, melyek mindenhol ugyanazok. Ilyen a szabad választások rendszeres, időközönkénti megrendezése, a pártok közötti verseny megléte, a barát ellenség dichotómia, illetve a szabadságjogok védelme. Ezek közül bármelyik hiányzik nálunk? Tudom, hogy harsogják a különböző szabadságjogaink korlátozását vagy éppen megszüntetését, de valóban így van ez a gyakorlatban? Valóban nem mondhatjuk el a véleményünket, valóban nem vagyunk szabadok és valóban korlátoznak minket úton útfélen?
Ha ezeket végiggondoljuk, akkor is azt mondjuk, hogy diktatúrában élünk? Biztosak vagyunk ebben? Nem inkább arról van szó jelenleg, hogy egy olyan országban, ahol több évtizedig elnyomás, félelem és megfélemlítés uralkodott, ott kiváló eszköz lehet farkast kiáltani és ijesztgetni az állampolgárokat egy új diktatúra kiépülésének rémképével, ahelyett hogy szembenéznének baloldali ellenfeleink a ténnyel, hogy egyszerűen nem képesek jelenleg egy életképes és választható alternatíva felmutatására. Nem arról van szó a Nyugat szempontjából, hogy jobb, ha bizonyos hűbéri rendszer uralkodik, ahol minden tagállamnak megvan a jó előre leosztott szerepe és nem örülnek neki, ha ez a szerep megváltozik?
Természetesen szakmai szempontból korántsem teljes az általunk fentebb leírtak, még bőven lehetne írni az egyes demokratikus államok különbözőségeiről, a demokráciát ért kihívásokról és így tovább. Nem is az volt a célunk a cikk megírásával, hogy egy erős tudományos írás legyen, hiszen ez nem egy szakmai portál. Ám nem felejtkezhetünk el arról, hogy mi ezeket a dolgokat megtanultuk és azért tanultuk meg, hogy a későbbiekben segítsünk azoknak, akik nem értik a politikát. Szerintünk egy politológusnak ez az egyik legfőbb feladata. Legalábbis ez kéne, hogy legyen. Az egyáltalán nem segít, ha elferdítjük az igazságot, vagy hallgatunk olyan tényekről, amelyek segítenének abban, hogy árnyaltabb képet lássanak az emberek. Ez ugyanis a politikusok dolga, ők élnek a leegyszerűsítés eszközével, mi pedig a nagyobb kép vázolásának felmutatói vagyunk. A nagyobb kép pedig igenis az, hogy ez nem egy olyan rendszer, amit csupán egy szemszögből lehet nézni és kialakítani. Az is biztos, hogy korántsem tökéletes, sok kihívással kell szembenéznie és igenis alkalmazkodnia kell a jelen és a jövő kihívásaihoz, hiszen más különben nem is tudna fennmaradni.
Ebből kiindulva pedig lássuk be, Magyarországon nincsen diktatúra, Orbán Viktor nem diktátor, csupán annyiról van szó, hogy egy másik demokráciamodellt vezettek be hazánkban, ha pedig ez a modell nem tetszik, akkor szabad választások útján lehetőség van a megváltoztatására. Mert a demokrácia a választás, a lehetőségek és az alkalmazkodás szabadságának rendszere, amit nem csak liberális szemszögből lehet nézni, vizsgálni, felfogni és felépíteni.