Párbeszéd, vagy behódolás

A Behódolás című könyv - melyet már sokan méltattak és kárhoztattak januári francia, illetve április végi magyar nyelvű megjelenése óta - az én érdeklődésem is felkeltette és miután sikerült hozzájutnom, két nap alatt a mű végére értem.

Az alaptörténet szerint 2022-ben járunk Párizsban, ahol adott Francois, egy negyvenes, nőtlen, életcélját vesztett egyetemi oktató, aki legnagyobb örömét abban leli, hogy fiatal diáklányokat visz ágyba. Az ő lelki vívódásai és gyötrelmei mellett adott a választásokra készülő Franciaország, ahol a Nemzeti Front, radikális jobboldali párt támogatottsága meghaladja a 30 százalékot, a francia szocialisták fej-fej mellett állnak a Muzulmán Testvériséggel 20-25 százalékon, a jobbközép pedig 14-15 százalékon stagnál. A recept meglehetősen egyszerű, a radikális jobboldal előretörését meggátolandó, a szocialisták és a jobbközép szövetséget köt a Muzulmán Testvériség, mérsékelten iszlamista párttal, így megakadályozzák, hogy Marine Le Pen legyen az államelnök. (Ilyen már történt 2002-ben Jean-Marie Le Pen esetében is az elnökválasztáson, szóval nem egy légből kapott ötletet vázolt fel az író.) Ehhez csupán néhány “apróbb” oktatási és kulturális “reformot” kell eltűrnie a francia népnek és pártoknak, úgymint a nők számára előírt kötelező nikáb-viselet, valamint a poligámia rendszere. Emellett az egyetemi oktatóknak át kell térniük az iszlám hitre. A konklúzió pedig - ahogyan a cím is sejteti -, hogy főhősünk és vele együtt Franciaország behódol az iszlámnak, pusztán anyagi (havi tízezer eurós fizetés) és egyéb materiális, individualista indíttatásból.

A művet érdemes két síkon vizsgálni. Az egyik Francois élete, ami - ahogyan több kritikában is olvashatjuk - megtestesíti az elveszett nyugati ember képét. Olyan felsőpolgári rétegről van szó, aki nem tud mit kezdeni magával, hiszen nyolcszázoldalas doktorijával megalkotta élete főművét, amit a bíráló bizottságon kívül nyilván alig olvastak el, azóta pedig csak lézeng. Érzelmi élete kimerül az élvhajhászatban, csupán egyszer van igazán esélye a valódi boldogságra egy zsidó származású egyetemista lány képében, ő azonban látva a franciaországi eseményeket, Izraelbe költözik családjával együtt. Így főhősünknek egyetlen útja marad arra, hogy értelmet találjon keserves életének: az iszlámbarát Rediger, aki a Sorbonne új rektora lett, állást ajánl neki, ennek feltétele, hogy áttérjen az iszlámra. Végső soron ez nem okoz neki gondot, behódol.

A másik sík, amiről sajnos a szerző nem tesz túl sok említést, a közember szintje. A francia nép alapvetően erős nemzettudattal rendelkezik, így számomra nehezen hihető, hogy könnyedén behódolnának egy idegen kultúrának. Valamint az az abszurd koalíció, amit a szerző láttat - miszerint a hagyományos jobboldali UMP, a szocialisták (PS) és a Muzulmán Testvériség pártja összefog azért, hogy a Nemzeti Front ne kerülhessen hatalomra - egyszerűen elképzelhetetlen. Már maga a gondolat is idegen a nemzeti felfogástól, hiszen a 2002-es példa alapján még éppen elképzelhető, hogy a két hagyományos, azonos kulturális alapokon fekvő párt összefogjon egymással, de az, hogy harmadik szereplőnek egy kívülálló, az európai kultúrával abszolút szembemenő formációval is összeálljanak, ez nem járható út. Persze a szerző vélhetően ezzel akart fricskát mutatni a francia - és úgy általában bármelyik - politikai elitnek, szembesítve őket azzal, hogy a győzelemért sokuk már bármire képes.

Összegezve, ez a könyv egy remek látlelet korunk materialista, értékvesztett Európájáról, ahol a főként balliberális politikai oldalak “programja” a szélsőségektől való rettegésben és hisztériában merül ki. Akik hamarabb összeállnak az “idegennel”, minthogy egy szót is váltanának a radikális oldallal. Hazánkban a romokban heverő baloldal már rájött, hogy szóba kell állni a hazai radikális párttal, a Jobbikkal (a kormánypártok ezt a párbeszédet egyelőre csak mérsékelten űzik). Hiszen párbeszéd nélkül nem lehet rávilágítani a másik fél esetleges tévedéseire.

A könyv azért is erősen ajánlott olvasmány, mert - bár már az elején tudjuk, hogy behódolás lesz a vége - kiválóan bemutatja azt a folyamatot, ahogyan ez végbemegy a francia felsőpolgári rétegben.

Ha elbeszélünk egymás mellett, akkor bekövetkezik - ahogyan Houellebecq regényében is - a visszacsapás, amikor arra eszmélnek a hagyományos pártok, hogy a radikalizmus a fejükre nő, és nincs más választás, mint behódoljanak egymásnak és egy idegen kultúrának, amiből - ne legyen kétségünk - semmi jó nem következhet.