Vannak olyan történelmi események, olyan múltbéli cselekedetek, amiket nagyon nehéz, szinte lehetetlen megértenie az utókornak. Ezek kihatnak egy nemzet jövőjére és befolyásolják az adott ország identitástudatát. Sok esetben elválasztó tényező, vagyis törésvonal lehet. Ezeket a történéseket elfogadhatóvá, érthetővé kell tenni az ott élő embereknek, hogy tovább tudjanak lépni, tanulni tudjanak belőlük és fejlődni tudjanak általuk.
Olyan események ezek, amik a mai ember számára, annyira emészthetetlenek és elfogadhatatlanok, hogy negatív érzelmeket váltanak ki belőlük. Sokan sérelmeket őriznek és általánosítanak, de sajnos olyan is akad, aki pedig csak a jót látja az adott korszakban és nem képes belátni azt, hogy nem egyformán éltek akkor az emberek és nem egyformán bánt velük a rendszer. Ez az állapot pedig egy nagyon torz történelemképet és nemzettudatot okozhat. Megrekeszti a társadalmat, hiszen nem képes feldolgozni és ezáltal konszenzusra jutni egy sötét korszak felett. Nem tudják, hogyan viszonyuljanak hozzá, nem tudják mit kezdjenek ezzel az egésszel. A történelemoktatás, az irodalmi alkotások mellett természetesen szükséges és fontos ezeknek a témáknak a feldolgozása és ezáltal a múlttal való szembenézés és leszámolás elindítása.
A németek történelmében (de minden más nemzet múltjában is) sok olyan esemény volt, amit meg kellett értetniük a saját és más nemzetek állampolgáraival. A németek mestereivé váltak ezeknek az eseményeknek a filmes feldolgozásában. Kezdhetnénk itt a sort az 1930-ban Erich Maria Remarque regénye alapján filmre vitt Nyugaton a helyzet változatlan című filmmel. (Mely véleményem szerint a legszebb és legmegdöbbentőbb I. világháborús film, amit eddig elkészítettek.) De folytathatnánk a sort a Sztálingráddal, a Tengeralattjáróval vagy A bukás - Hitler utolsó napjaival. Mind, mind egytől egyig olyan alkotás, amely szembenéz a németek háborúban játszott szerepével és ami a legszebb és legkövetendőbb mindegyikben az az, hogy nem akarják felmenteni magukat. Teljesen objektíven és racionálisan mutatják be az adott eseményeket, ezzel is elindítva az identitásuk megtisztulási folyamatát.
A mások élete ugyan nem a háborús szerepvállalást vagy a náci Németországot mutatja be, mégis a német nemzettudat egyik nagy törésvonalára kíván meg választ adni. A történet 1984-ben játszódik Kelet-Németországban, ahol a kommunista rezsim volt hatalmon. A film egy író és párja kapcsolatán, valamint megvilágosodásán keresztül mutatja be az akkori társadalom és hatalom kapcsolatát. Megismertetnek minket a hatalom kiszolgálóival, ellenzőivel, hithű, majd pedig kiábrándult ügynökeivel. Bemutatják a lehallgatás rendszerét, a kommunizmus ellenzőinek harcát és rettegését. Elmondják nekünk azt, hogy az ember még a saját párjában sem bízhatott meg akkoriban és hiába volt a rendszer egyik kitüntetettje, akkor sem mentesült a megfigyelés alól és bármikor átminősíthették ellenséggé.
Nagy szerepet kapnak azok az emberek, akik tényleg hittek ebben az eszmében, akik képesek lettek volna az életüket áldozni érte (átvitt értelemben meg is tették) és akik a legnagyobbat csalódtak benne, hiszen leginkább őket árulták el. Végül pedig láthatjuk, hogy Németországban bárki bemehetett egy erre kialakított épületbe és elolvashatta, meghallgathatta a róla készült felvételeket. Gyakorlatilag átélhette az addigi élete minden pillanatát. Ami pedig a legmegdöbbentőbb, főleg mivel mi is posztkommunista ország vagyunk, hogy odamehetett és megkérdezhette, hogy az őt lehallgató ügynök ki volt.
Miért annyira fontos ez a film? Egy besúgó rendszerre épült országban igen mély és fájdalmas törésvonalak, áthidalhatatlannak tűnő szakadékok alakulnak ki és - a rendszer megbukása után – maradnak fenn a társadalomban. Az emberek bizalmatlanokká válnak mind a kormányzatuk, mind pedig embertársaik iránt. Nem tudják, hogyan viszonyuljanak az előző rendszerhez, nem tudják mit tegyenek, ha róluk is kiderül, hogy besúgók voltak és azok sem tudják, akik később születtek vagy nem voltak a rendszer kiszolgálói, hogyan vélekedjenek azokról, akik ügynökök voltak. Az egész rendszer kihatással van a jövőre és addig, amíg nem kerül feldolgozásra, amíg nem beszélnek róla egymással az emberek és nem gondolkoznak el erről a korszakról, addig nem is képesek felépíteni egy új rendszert, hiszen a múltjuk még mindig hatással van rájuk.
Természetesen nem múlik el egyből a bizalmatlanság és a zavar, de az ilyen alkotások nagy segítségére vannak az állampolgároknak, az utókornak és a többi nemzetnek. Segítenek megértetni velünk, hogy nem lehet ezt a korszakot fekete és fehér színekben értelmezni. A társadalomnak szüksége van rá, hogy megismerje és elfogadja a múltját és önmagát, ebben pedig, az informális társadalom kiépülésének következtében, nagyon nagy szerep jut a filmvilágnak.
Magyarországon addig nem lesz konszenzus, addig nem fog enyhülni a jobb-bal törésvonal, addig nem fogunk elindulni a jövőnk felé, amíg történelmünk kétes időszakait, a kormányzat, az ellenzék és az állampolgárok abban játszott szerepét fel nem dolgozzuk. Jelenleg azonban lássuk be 25 éves elmaradásunk van e téren és nem úgy néz ki, mintha bárki ki szeretné nyitni kommunista időszakunk lelakatolt kapuit. Addig amíg ez nem fog megtörténni, újra és újra falakba fogunk ütközni. Elvégre egy nemzethez tartozunk, így a mások élete, a mi életünk.
Írta: Nagy Dóra
A németek történelmében (de minden más nemzet múltjában is) sok olyan esemény volt, amit meg kellett értetniük a saját és más nemzetek állampolgáraival. A németek mestereivé váltak ezeknek az eseményeknek a filmes feldolgozásában. Kezdhetnénk itt a sort az 1930-ban Erich Maria Remarque regénye alapján filmre vitt Nyugaton a helyzet változatlan című filmmel. (Mely véleményem szerint a legszebb és legmegdöbbentőbb I. világháborús film, amit eddig elkészítettek.) De folytathatnánk a sort a Sztálingráddal, a Tengeralattjáróval vagy A bukás - Hitler utolsó napjaival. Mind, mind egytől egyig olyan alkotás, amely szembenéz a németek háborúban játszott szerepével és ami a legszebb és legkövetendőbb mindegyikben az az, hogy nem akarják felmenteni magukat. Teljesen objektíven és racionálisan mutatják be az adott eseményeket, ezzel is elindítva az identitásuk megtisztulási folyamatát.
A mások élete ugyan nem a háborús szerepvállalást vagy a náci Németországot mutatja be, mégis a német nemzettudat egyik nagy törésvonalára kíván meg választ adni. A történet 1984-ben játszódik Kelet-Németországban, ahol a kommunista rezsim volt hatalmon. A film egy író és párja kapcsolatán, valamint megvilágosodásán keresztül mutatja be az akkori társadalom és hatalom kapcsolatát. Megismertetnek minket a hatalom kiszolgálóival, ellenzőivel, hithű, majd pedig kiábrándult ügynökeivel. Bemutatják a lehallgatás rendszerét, a kommunizmus ellenzőinek harcát és rettegését. Elmondják nekünk azt, hogy az ember még a saját párjában sem bízhatott meg akkoriban és hiába volt a rendszer egyik kitüntetettje, akkor sem mentesült a megfigyelés alól és bármikor átminősíthették ellenséggé.
Nagy szerepet kapnak azok az emberek, akik tényleg hittek ebben az eszmében, akik képesek lettek volna az életüket áldozni érte (átvitt értelemben meg is tették) és akik a legnagyobbat csalódtak benne, hiszen leginkább őket árulták el. Végül pedig láthatjuk, hogy Németországban bárki bemehetett egy erre kialakított épületbe és elolvashatta, meghallgathatta a róla készült felvételeket. Gyakorlatilag átélhette az addigi élete minden pillanatát. Ami pedig a legmegdöbbentőbb, főleg mivel mi is posztkommunista ország vagyunk, hogy odamehetett és megkérdezhette, hogy az őt lehallgató ügynök ki volt.
Miért annyira fontos ez a film? Egy besúgó rendszerre épült országban igen mély és fájdalmas törésvonalak, áthidalhatatlannak tűnő szakadékok alakulnak ki és - a rendszer megbukása után – maradnak fenn a társadalomban. Az emberek bizalmatlanokká válnak mind a kormányzatuk, mind pedig embertársaik iránt. Nem tudják, hogyan viszonyuljanak az előző rendszerhez, nem tudják mit tegyenek, ha róluk is kiderül, hogy besúgók voltak és azok sem tudják, akik később születtek vagy nem voltak a rendszer kiszolgálói, hogyan vélekedjenek azokról, akik ügynökök voltak. Az egész rendszer kihatással van a jövőre és addig, amíg nem kerül feldolgozásra, amíg nem beszélnek róla egymással az emberek és nem gondolkoznak el erről a korszakról, addig nem is képesek felépíteni egy új rendszert, hiszen a múltjuk még mindig hatással van rájuk.
Természetesen nem múlik el egyből a bizalmatlanság és a zavar, de az ilyen alkotások nagy segítségére vannak az állampolgároknak, az utókornak és a többi nemzetnek. Segítenek megértetni velünk, hogy nem lehet ezt a korszakot fekete és fehér színekben értelmezni. A társadalomnak szüksége van rá, hogy megismerje és elfogadja a múltját és önmagát, ebben pedig, az informális társadalom kiépülésének következtében, nagyon nagy szerep jut a filmvilágnak.
Magyarországon addig nem lesz konszenzus, addig nem fog enyhülni a jobb-bal törésvonal, addig nem fogunk elindulni a jövőnk felé, amíg történelmünk kétes időszakait, a kormányzat, az ellenzék és az állampolgárok abban játszott szerepét fel nem dolgozzuk. Jelenleg azonban lássuk be 25 éves elmaradásunk van e téren és nem úgy néz ki, mintha bárki ki szeretné nyitni kommunista időszakunk lelakatolt kapuit. Addig amíg ez nem fog megtörténni, újra és újra falakba fogunk ütközni. Elvégre egy nemzethez tartozunk, így a mások élete, a mi életünk.
Írta: Nagy Dóra