Konrad Adenauer, Robert Schuman vagy Alcide De Gasperi azért dolgozott, hogy megteremtse az egységes Európát. El akarták kerülni azt, hogy ismét belesodródjanak az országok egy világégésbe. Jól tudták, hogy a vállalásuk, a víziójuk nagyon nehéz feladat elé állítja őket, hiszen Európa országainak megvan a maga kultúrája, a hagyományai, elképzelései. Az egymáshoz való viszonyuk is hol baráti, hol ellenséges volt a történelem folyamán. Ám azt is tudták, hogy a kontinens megmaradásának kulcsa abban áll, ha ezek a nemzetek összefognak és megtalálják a közös nevezőket. Az erejük abban állhat, hogy nem azt nézik, ami elválasztja őket, hanem éppen ellenkezőleg: azt erősítik, ami összeköti ezeket a nemzeteket egymással. Ez pedig több, mint egy gazdasig érdekközösség. A keresztény gyökereinkben van a kulcs, melyből kifejlődött, majd kivirágzott az európai kontinens. A vízió szerint Európa országai egy egységes közösséget alkotnak, segítik és védik egymást. Őrzik és ápolják az európai, keresztény identitást és hagyományokat, miközben gazdasági érdekközösséget alkotnak. Az egységet azonban sosem úgy képzelték el, hogy majd feloldódnak ebben a nemzetállamok.
A nemzetállamok adják Európa sokszínűségét, a motorját, miközben biztosítják azt, hogy a közös hajót a megfelelő irányba kormányozzák. Az egység alapja a párbeszéd, a közös érdekek szem előtt tartása és a mindenki számára egyenértékű alapelvek megtartása. Európa van nemzetekért, ezért aztán a nemzeteket is Európáért. A kettő nem egymást kizáró, hanem egymás mellett létező és egymást erősítő gondolat. Az alapítóatyák elképzelése legalábbis ez volt. Ebből is látszik, hogy nem csak Amerikának, hanem Európának is megvolt a maga álma. Az álom, melyben minden nemzet megfér egymás mellett, segítik és tisztelik egymást, megőrzik a kontinens békéjét, félreteszik az ellentéteket és együtt dolgoznak annak érdekében, hogy ne csak a nemzetek, hanem általuk Európa is gazdagodjon. Nem alá- fölérendeltség, hanem partnerségi szemlélet mentén munkálkodnak együtt, a nemzetek szuverenitását megőrizve. Ám az azóta eltelt évtizedek alatt egészen más irányt vettek az Európai Unió vezetői, mint ahogyan azt az őket létrehozók megálmodták. Egy gyarmatosító vízfejjé nőtték ki magukat, mely pontosan az ellen dolgozik, ami mentén valaha létrehozták. Az európai egység gondolata előtt a háborúk és az egymással folyamatosan konfliktusban lévő, a másikat csak elnyomni akaró hatalmak pusztítottak a kontinensen. Még a szövetségeiket is valaki ellenében kötötték meg, miközben évszázados, sokszor évezredes ellentéteket görgettek maguk előtt. Ezt kellett megtörni és úgy nézett ki, hogy a közös alapokra való építkezés és odafigyelés magával hozza azt, hogy kialakuljon egy egységes európai szemlélet. Egy idő után azonban letértek erről az útról és egy egészen más irányba mozdultak el. Egy olyan irányba, ami nem az egységet, hanem a széttagoltságot, ami nem a békét, hanem az ellentéteket hozza magával, sőt most már a háborút is. Nem azt nézik már, hogy mi az, ami összeköt minket, hanem ismét arra helyezik a hangsúlyt, ami elválaszt. Elfelejtették, melyek azok az értékek, alapok és közös gondolatok, amik egykoron életet adtak az európai közösségnek. Az alázat helyébe az önhittség lépett. Az egymás segítése helyébe pedig megint csak a gyarmati mentalitás. Nem egységesen gondolkodunk, hanem egyes nemzetek, különböző háttérhatalmakat kiszolgálva inkább rá akarják erőszakolni a saját elképzeléseiket a többi országra, miközben szolgasorban tartják és kifosszák őket. Nemhogy a nemzeti, de még az európai szuverenitást se tartják tiszteletben. Olyan ideológiáról beszélünk, melynek semmilyen nemzeti minimuma nincsen, kiveszett belőle a partnerségi szemlélet, helyébe pedig a gyarmatosítók gőgje lépett. A saját haszonszerzés és -maximalizálás céljából leosztják a szerepeket, ha pedig valaki ettől eltér, akkor fenyegetik, zsarolják, majd megpróbálják kivéreztetni. A keresztény hagyományrendszert nem összekötő kapocsnak látja, hanem egy gátnak, amit le kell rombolni és feloldani valami szivárványos masszában. Mint ahogyan a nemzetállami gondolatot is szét akarja zúzni, hogy minél gyengébb, identitását vesztett szereplők felett tudják gyakorolni a hatalmukat. Ha pedig valaki ennek ellenáll, akkor nagyon alattomos eszközöket felhasználva jöhet a démonizálás, ellehetetlenítés és hiteltelenítés, mint európai érték... Ködös jogállamisági mechanizmusokról papolnak, sopánkodnak, hogy nem tudnak belenyúlni a választásokba, jelentéseket hazudnak össze, majd általuk kiválasztott és kitartott szereplőket pénzelnek, hogy majd azok helytartóként, a gazdik érdekeit kiszolgálva "kormányozzák" az adott nemzetet. Joggal merül fel bennünk ezeket látva és tapasztalva a kérdés, mi történt veled európai álom és merre tovább Európa? Ahogyan annak idején Adenauerék az élre álltak, úgy szükség van megint olyan államférfiakra, vezetőkre és nemzetekre, akik képesek arra, hogy megadják a megfelelő irányokat. Azokat az irányokat, amelyek ennek a kontinensnek és az itt élőknek a gyökerét adják. Sok nemzet már elfelejtette, milyen az, amikor meg akarják fosztani a szabadságától. Azt hiszik, hogy a mostani világuk örökké tart majd, holott a történelem már rengetegszer megmutatta, hogy egyetlen dolog van, ami örök és az a változás. Azok a nemzetek tudnak fennmaradni a történelem vad hullámokkal tarkított tengerén, akik vigyáznak a gyökereikre és sosem tévesztik szem elől azt, hogy a sorsunk összefonódik a mellettünk élő nemzetek sorsával. Igen, a világháborúkat követően a nyugati országoknak kellett megtalálniuk azt az utat, ami elvezette a nemzeteket egymáshoz. Ám, ahogyan haladtunk előre az időben, úgy vált egyre bizonyosabbá, hogy a Nyugat elveszítette az identitását és vele együtt az erejét is. Kelet-Közép-Európa viszont egyre inkább rátalál ezekre. Ezek a nemzetek pontosan tudják, milyen elnyomásban és ellenséges környezetben élni. Tudják, mennyire fontos őrizni a nemzeti és európai minimumot. Tudják, hogy szükséges a jószomszédi kapcsolat és sokkal inkább a közös érdekpontokra kell koncentrálni, melyek mentén, közösen elfogadott engedményeket kell tenni. A magyarok ebben az élen járnak, hiszen az egész történelmünk folyamán számtalanszor bizonyítottuk, hogy nem csak akarjuk, hanem meg is tudjuk védeni a közös értékeinket. Nem félünk harcolni és áldozni azért, hogy Európát és vele együtt a magyar nemzetet megtartsuk a világnak, hiszen ezt jópárszor megtettük ezeréves fennállásunk óta. Nem mások ellenében küzdünk, hanem másokért, egymásért. A bennünk lakó erő legékesebb bizonyítéka az a tény, hogy miután élve felboncoltak minket (azok a nyugatiak, akik most is alávetettként gondolkodnak rólunk, ahogy azt egyébként mindig is tették), mi nem csak talpra tudtunk állni, hanem egyre jobban kapaszkodunk össze, lábunkat megvetve tartjuk egyben a határok ellenére is ezt a nemzetet. És megint egész Európát. Teleki Pál mondta azt, hogy „Európa sok nép hazája, de egymásra utalt népeké. Különböző életalakok és szokások, de egyetlen történelmi folyamat földje.” Ennél pontosabban nem lehet kifejezni azt, hogy mit is jelent e kontinens szülöttének lenni. Ideje belátni, hogy Európa a nemzeteknek köszönheti a létezését, így nem nehéz belátni, hogy csak a nemzetállamok képesek arra, hogy megőrizzék Európát, annak keresztény gyökereit és hagyományait a világnak. Itt az ideje, hogy Európa nemzetei felálljanak és együttesen kiáltsák: vissza az alapokhoz! https://www.senkialfonzjelentkezik.hu/ Comments are closed.
|
Kattints a képre és
olvasd el Senki Alfonz gondolatait a világról! Archívum
October 2025
|
