Előadása igen tartalmas volt, a köztudatban „mindössze” Vámbéry Ármin és esetleg még Stein Aurél él Közép Ázsia kutatójaként, de amint kiderült számunkra is, kettejükön kívül még számtalan hazánkfia folytatott tudományos kutatásokat az egykori Selyemút ezen szakaszán, mindamellett sok egykori hadifogoly szellemi örökségét is ismerjük ebből a térségből. A kezdő napot a Boldog Ceferinóról, a cigány szentről elnevezett Kollégium tagjaival zárta a Vámbéry Kollégium egyre inkább családiassá váló munkaközössége, egy közös lecsó-vacsorával. Mint az eddigi összes alkalommal, a szervezők most is különös figyelmet fordítottak a különböző tematikájú kollégiumok tagjainak közös programjaira, ezáltal lehetővé téve az informális, interdiszciplináris fejlődést is.
Szombati napon reggel kilenctől Sárközy Miklós tanár úr, a Károli Gáspár Református Egyetem docense, történész, iranista nyitotta a napot, előadásának a címe: A Fergána völgytől Bukharán át Khorezmig - a mai Üzbegisztán identitása és kulturális centrumai. Üzbegisztán a maga körülbelül 37 milliós lakosságával a legnépesebb közép-ázsiai ország, és a népesség növekedése nagyon intenzív. Emellett etnikailag igen tagolt, hiszen önmagában már az üzbég nyelv is – a mostani formában beszélt türk nyelvek jó részéhez hasonlatosan – igazából a 19. században született meg, a rengeteg különböző nyelvjárás közül egy központit, ez esetben a taskentit nevezték ki hivatalosnak, és államilag szervezve utána ezt terjesztették országszerte. Így az ország lakosságának 85%-át kitevő üzbég etnikum országszerte erős lokális identitással rendelkezik, főleg a nagyvárosok, Szamarkand, Taskent, Bokhara, Ürgencs stb. környékén. A második legnagyobb közösség a tádzsik, ami valójában a perzsa nép és nyelv sztyeppei változata, ők inkább az ország keleti részein élnek, sok esetben kétnyelvűek, mindkét nyelvet anyanyelvi módon, készségszinten használják. A harmadik legnagyobb etnikai csoport a karakalpak, ők az ország nyugati felében autonóm státust élvező tartományban élnek, erős kazak és üzbég kisebbséggel. Az etnikumok mellett szó esett a beszélt nyelv írott formáját meghatározó ábécékről, amely egészen a szovjet korszak megerősödéséig arab betűket használt (az iszlám imahelyeken továbbra is), aztán 1938-ig latin ábécé volt a hivatalos, utána 1992-ig cirill, jelenleg mindkettőt egymás kiegészítéseként használják. Sárközy tanár úr előadásának harmadik vonala a 19. századtól napjainkig tekintette át dióhéjban az üzbég politikai változásokat. 1865-ben orosz hódoltság alá került a Khívai Kánság és a Bokharai Emirátus egyaránt, mely vazallusi lét az orosz polgárháborúig tartott. A cári oldal vereségével a rövid ideig függetlenséget élvező türk államalakulatok betagozódtak az 1924-ig regnáló Szovjetunióba, amelyből 1991-ben szabadultak ki. 2016-ig Iszlám Karimov elnök vezette az országot, utána egészen napjainkig reformkorszakot élhet meg az ország. Ezen előadás kiváló alapot teremtett a következő, angol nyelven tartott előadásnak, amit Sardor Rakhmonov és Touronbek Kodirov üzbég egyetemisták tartottak, akik Magyarországon végzik mesteri szakos tanulmányaikat a Stipendium Hungaricum programban, nemzetközi kapcsolatok szakirányon. Uzbek youth, marriage and family, tehát Üzbég ifjúság, házasság és család címet viselő előadásukban bemutatták otthoni szociális viszonyaikat. A közép-ázsiai országban erős patriarchizmus uralkodik, a közéletben jogi egyenjogúság van a nemek között, családi életen belül a férfié a döntő szó, az apáé és/vagy a nagytatáé, a család belső életét a nők rendezik. Általában 21-23 éves korukban házasodnak a fiatalok, házasság után első vagy legkésőbb második évben társadalmi elvárás a gyermekvállalás. A párválasztás gyakran a szülők feladata, a leendő házastársak beleegyezésével. A családi élet igen harmonikus olyan szempontból, hogy több generáció él egy háztartásban, házasság előtt sosem alapíthatnak a felek saját háztartást. Törvények nem tiltják a nők munkavállalását, azonban a nők 40%-a dolgozik hivatalos munkahelyen, a családfő feladata a család anyagi szükségleteinek a biztosítása. A válás társadalmilag nem elfogadott, nagyon jól meg kell indokolni és jogilag igen hosszú eljárás engedélyeztetni. A gyermekvállalások száma 1991-ig folyamatosan nőtt, aztán egy hanyatlás következett be – mely összefüggésbe vonható az addig szovjet rendszerben fennálló szociális struktúrák, létbiztonság megszűnésével – majd a 2016-ban kezdődő reformokkal ismét nőni kezdett a gyermekvállalási kedv, mely népességnövekedés a mai napig szakadatlanul tart. Az állam erőteljesen támogatja a családalapításokat, lehetővé teszi, hogy a kisgyermekes családanyák a gyermekeik közelében tudjanak dolgozni, valamint jelentős juttatásokkal bátorítja a gyermekvállalásokat. A két előadó, huszonnégy éves egyetemista mindketten házasok, egyiküknek már egy kislánya is született. Sardor és Touronbek előadását egy harmadik üzbég tanuló, a PhD tanulmányait Hazánkban végző Gavkhar Turaeva követte, The social role and recognition of older people and women in Uzbekistan, tehát Az idős férfiak és nők társadalmi szerepe és elismertsége Üzbegisztánban című előadásával. A fiatal, háromgyermekes családanya szavai nyomán a résztvevők megtudhatták, hogy Üzbegisztánban az öregek igen mély tiszteletben részesülnek minden fiatalabb ember részéről. A nyugdíjrendszer és az öregotthonok hálózata teljesen kiépült országszerte, azonban társadalmilag nem elfogadott az idős szülőket öregotthonba küldeni. A koros emberek komoly szerepet töltenek be a családban, elsősorban is ők a hagyományok továbbadói, éltetői, a gyermekek nevelésében és háztartásban is segédkeznek, valamint jelentős élettapasztalatuknál fogva mindig értékes tanácsokkal látják el a fiatalabb nemzedékeket. Ebéd után következett Alisher Navoi 15. századi üzbég (amit korabeli néven Európában csagatájként ismertek, a mongol utódállam neve nyomán) költő és gondolkodó mellszobrának leleplezése. A műalkotás Lantos Györgyi szobrászművész keze munkáját dicséri. Az esemény házigazdája Lezsák Sándor volt, a Hungarikum Liget alapítója, a Magyar Országgyűlés alelnöke. Külön meghívottként tiszteletét tette az Üzbegisztánból érkezett Avazkhan Tadjikhanov, a Kulturális Minisztérium első miniszterhelyettese, egy népes üzbég delegáció élén, valamint Aybek Shakhavdinov, az Üzbég Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete Magyarországon. Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős államtitkár úr pedig Külgazdasági és Külügyminisztériumot képviselte. A szoboravató után az összegyűltek átmentek a Gálfalvi terembe, ahol a Vámbéry Ármin Kollégium tagjának, Ujvári Sándornak a fotókiállítási megnyitója következett. Street view along the Silk Road, magyarul az Utcakép a Selyemúton című kiállításon Üzbegisztánban készült művészfotókat csodálhattak meg az ünneplők. Gülar Fedai, a TURKSOY Kulturális és Művészeti Osztályának szakértője köszöntötte az embereket. A hivatalos rendezvények után Agócs Gergely, immáron nemzetközi szinten is elismert etnográfus, népzenekutató lépett színre Dunának, Amu-darjának egy a hangja nevű előadásával. Művész úr bemutatta összehasonlító tanulmányait, minek során a Kárpát-medencében gyűjtött népdalok és a Közép-Ázsiában, az Amu-darja és a Szir-darja közén fellelt népdalok között keresett és talált párhuzamokat. A magyar népzenekincset a téma máig egyik legnagyobb kutatója, Bartók Béla, három fő csoportba osztályozta: az A csoportba tette az ereszkedő dallamú népdalokat, a B csoportba az emelkedő dallamúakat, a C csoport pedig összefoglalóként szolgált azon népdalok számára, amelyeket előző két csoportba már nem tudott beilleszteni. A kuruc szabadságharcig az ereszkedő dallamú népdalok dominálták a magyar népművészetet, utána történt váltás az emelkedő dallamúakra. Agócs Gergely mindkét csoportba illeszkedő népdalokra talált párhuzamokat Közép-Ázsiában, sok esetben szinte egy az egyben megegyező dallamokkal. Mindezek alapján valószínűsíthető, hogy a magyar és az üzbég népzene, ha nem is azonos, de azonos, vagy legalábbis nagyon hasonló zenei alapból táplálkozott az idők folyamán. Előadása igen látványosnak és szó szerint hangzatosnak bizonyult, révén a felhozott párhuzamokat vetített videókkal és hangfelvételekkel prezentálta. A zenei fővonal mellett szélesebb összefüggéseket is bemutatott, néprajzi, etnikai területekre kiterjesztve előadása tárgyát. A szombati nap lezárásaként a Kollégium tagjai szűkebb körben az 1987-es, A sánta dervis című történelmi kalandfilmet tekinthették meg. A Vámbéry Ármin életén alapuló magyar-üzbég koprodukciós alkotás a neves orientológusnak a Khívából Bokharába vezető útját és annak magyarországi fogadtatását dolgozza fel. A közép-ázsiai életkörülményeket, viseleteket, fegyverzetet, útviszonyokat alapvetően hitelességre törekvően mutatja be, ellenben a konkrét történelmi események bemutatása terén engedményt tesz az élvezhetőség rovására, ugyanis a valóságban Vámbéryt nem leplezték le Bokharában, és igazából Iszhak mollah sem volt könyvtáros. Vasárnapi nap az eddig megszokottakhoz hasonlóan ökumenikus istentisztelettel és szentmisével kezdődött. A hétvége második napján két előadó nyitotta a sort, a Vámbéry Ármin Kollégiumban már korábban is ismert Somfai Kara Dávid, etnográfus, orientológus, valamint vele együttműködésben, őt kiegészítve Sántha István szociálantropológus. Iszhak mollah nyomában című, YouTube videómegosztó portálon is közzétett kisfilmjük nyomán beszéltek Vámbéry Ármin hűséges társáról, valamint a megemlékezésére tett lépések üzbegisztáni fogadtatásáról. A muzulmán hittudós Khívától Isztambulig kísérte hűséges munkatársként a Kollégium névadóját, aztán innen már eljött Magyarországra. Az 1860-as években érthető módon hatalmas közéleti és tudományos szenzációt jelentett egy akkor csagatájnak, Vámbéry által meg egyszerűen tatárnak nevezett üzbég tudósember jelenléte Budapesten. Később nem is tért haza, hanem az országban maradt, és itt folytatta tanulmányait, kutatásait. Ő fordította le korabeli üzbégre Arany János: Rege a csodaszarvasról című költeményét (ezen fordítást Somfai Kara Dávid írta át mai üzbég irodalmi nyelvre, és László Gyula régészprofesszor rajzaival illusztrálva a három verziót együttesen a lakiteleki Antológia Kiadó adta ki) valamint magyarra fordított üzbég népmeséket. A Dunántúlon, Velence község református temetőjében áll a sírja, ami felújítása után valóságos zarándokhellyé nemesedett. Sántha István és Somfai Kara Dávid Üzbegisztánban, azon belül is Karakalpaksztán tartományban jártak Iszhak mollah ottani kultuszának az erősítése érdekében, sikerült is elérniük, hogy egy mecsetet róla neveztek el, ezt magyarázó táblával kiegészítve. Előadásuk során kiemelték, hogy sok más keleti néphez hasonlatosan az üzbégekkel is zökkenőmentesebben ment az egyeztetés, együttműködés, hogy egy üzbég elődre hivatkoztak, könnyebb volt a helyiekkel személyes kötődést kialakítaniuk. A második, és egyben utolsó előadást a Lakiteleki Népfőiskola egy korábbi, keleti tematikájú kollégiumának, a Mándoky Kongur István kun származású orientológusról, néprajzosról elnevezett Mándoky Kollégium korábbi tagja, Lancendorfer Antal gyógyszerész tartotta. Előadásának az Aral-tó katasztrófája címet választotta. Lépésről-lépésre bemutatta, milyen kisebb részt éghajlati, döntő részt emberi folyamatok járultak hozzá, hogy Közép-Ázsia legnagyobb tava eredeti területének kevesebb mint 8%-ra zsugorodott össze. Az előzmények az ötvenes években kezdődtek, mikor a szovjet pártvezetés úgy döntött, hogy Üzbegisztán a Szovjetunión belül a gyapottermesztésért lesz felelős, mely célt sikerült is elérni, az ország hosszú ideig a világ első számú gyapotexportőrévé nőtte ki magát. Ennek ára viszont az volt, hogy az addig az Aral-tó két fő ellátásának számító folyót, az Amu-darját és a Szir-darját annyira ellátták öntözőcsatornákkal, hogy eredeti vízhozamuknak töredékét tudták a tóba juttatni. A vízfogyás viszont csak a jéghegy csúcsát jelentette, jelenti az Aral-tó elfogyásával beálló ökológiai katasztrófának. A szikesedés ellen rengeteg tartósítószerrel, vegyi alapú anyagokkal próbálták a rendkívüli vízigényű gyapotot ellenállóvá tenni a szárazságnak és a sónak, amely anyagok a talajba jutva bekerültek az ökológiai körforgásba. További súlyos probléma, hogy az Aral-tó egyik szigetén a Szovjetunió biofegyver-fejlesztő üzemet épített, ahol különböző betegségek, pestis, lépfene és hasonló halálos járványok katonai célú felhasználásával kísérleteztek. A SZU felbomlása után bezárt üzemben maradt halálos mérgek a vízfogyás és ezáltal páratartalom csökkenése, hőmérséklet növekedése révén egyre nagyobb és gyakoribb homokviharok miatt pedig szétszóródtak. Jelenleg legalább ezen viharokat próbálják megakadályozni az üzbég és türkmén kormányok faültetési programmal, de a tó megmaradt nyugati része így is kiszáradásra van ítélve, esetleg az északi oldal maradhat meg ideig-óráig. Lancendorfer Antal előadása részletesen leírta ezt a szomorú folyamatot. Összegzésképp megállapítható, hogy a Vámbéry Ármin Kollégium negyedik alkalma során a résztvevők sokoldalú betekintést nyerhettek az üzbég kultúrába, történelembe, tanulságos, tudományos és mégis könnyed módokon egyaránt, ezzel is segítvén kiterjeszteni a magyar stratégiai célként kitűzött keleti nyitás politikai, gazdasági, kulturális céljait. Írta: Konnát Árpád Comments are closed.
|
Archívum
October 2024
|