Szőke András: Van, akiben a vidék megemlítése is értetlenséget szül

Szőke András csatlakozott a Gyopáros Alpár által vezetett Vidéki Digitális Polgári Körhöz, amiért aztán a Balázs Béla-díjas, Karinthy-gyűrűs filmrendező, színész és humorista rengeteg támadást kapott. Hegyi Zoltán erről is kérdezte a rendezőt.

Beléptél egy digitális polgári körbe. Melyikbe?

Gyopáros Alpár hívott meg, hogy a Vidéki Digitális Polgári Kör munkáját segítsem.

Miért érezted szükségét, hogy jelen legyél a Vidéki Digitális Polgári Körben?

Kis településen élek. Munkáim városokba és természetesen jórészt kis településekre is szólítanak. Előfordul, hogy az egész ország területén egy hónap leforgása alatt háromezer kilométert is megteszek. Ebből úgy sejtem, hogy rálátásom van a különböző tájegységekre, fontos ezeket a csodálatos helyeket, történeteket megismertetni másokkal. Felsorolni sem tudom, hogy mennyi érték, nagy előd van körülöttünk. Nekem nagy előd a gazdaasszony is, a kádár mester is, a cipész és a bognár, Szalai esperes úr Halimbán, Zelenyák János, a „szegények gyógyítója”, a lekéri plébános, Bródy csodálatos találmánya: a „kripton” Csingerben, Szalvai tanár úr, a paprika nemesítője a Kurca partján, Szegedy Róza Badacsonyból, akinek köszönhetjük Kisfaludy Sándort, Deák Ferenc Söjtörről, Nagyváthy János Keszthely mellől, Lippay János Pozsonyból, Pápay Páriz Ferenc Debrecen mellől, Szabó Lajos atya Adonyból.

Gondoltad, hogy ekkora paláver lesz belőle?

Nem gondoltam. A vidék kérdésköre egy nagyon szerteágazó, aktuális feladat. Van, akiben ennek a kimondása vagy a megemlítése is értetlenséget szül.

A digitális teret hogyan használod fel?

A személyes találkozásokban hiszek, abban, hogy bele tudjunk egymás szemébe nézni. Abban, hogy egymás felé fordulva tudjunk beszélni, vitatkozni, kérdéseket feltenni.

Ez mitől lesz digitális kommunikáció?

A digitális közösségi térben sokszor pontatlanok és zavarosak az információk. Ahol valós, megélt helyzetekkel találkozom, azt én a mozgóképi tudásommal „kis talicskával” beszállítom a digitális térbe.

Talán te vagy az egyetlen olyan, az undergroundból indult arc, aki nem fordult át a mainstreambe, még sincs olyan picike falu, ahol ne ismernék a nevedet. Ezt minek köszönheted?

Ha visszatekintek, akár a nyolcvanas és kilencvenes évekre, akkor rendszeresen jelen voltak a társadalmi munkák az életemben, ma önkéntességnek hívják. Volt, hogy itt a faluban, koncertekkel emlékeztünk a nyolcvanas évek alternatív zenei kultúrájára: Balaton, Sexepil, Ági és a fiúk, Trabant, Müller Péter vagy a Mediawave -fesztivál nyári filmes alkotótáboraiban tanítottunk, nevelő intézeti programokat hoztunk létre, temetőfelújításokat végeztünk vagy éppen a helytörténeti gyűjtések zajlottak, sok évig készítettem műsorokat a Mária Rádióban, párhuzamosan a Tilos Rádióval. Sőt a vidéki környezetből, a falunkból rendszeresen segítettük főzéssel a Tilos maratont a Dürer Kertben. Az önkéntességnek voltak más formái is. 1991 környékén létezett Budapesten, a körúton a Hunnia Mozi. Magyarországon először stand-up előadások ott valósultak meg. Ez a műfaj olyan, mint a jazz, a blues, improvizációra épül. Mi ezt kaptuk Szentesről, a Horváth Mihály Gimnáziumból, Bácskai Mihálytól. Örülök, hogy a műfaj itthoni elindulásánál ott lehettem és másoknak tovább adhattuk. Az országot járjuk a Féltestvérek című színházi előadással, Badár Sándor és Szőke András ugyanúgy mesél, mint régen. Beszélünk, zenélünk, táncolunk. Járjuk a vidéket. Egyetlen előadásunk sem egyfoma. Ma talpon vagyok a munkáimból, ugyanakkor továbbra is fontosnak tartom, hogyha van szabadidőm és egészségem, tevékenyen részt vegyek a közösségek fejlődésében, az értékek mentésében. Ennek a sokrétűségnek köszönhetem valószínűleg azt, amit kérdeztél.

Miért tartod fontosnak az amatőrség fogalmát az életedben?

15 éves koromtól kezdtem amatőrként keskeny filmekkel dolgozni, szerencsére nem tudtam, hogy bonyolult és felsőfokú oktatáshoz kötött felelősségteljes szakmáról van szó. Több mint kétezer grafikát és festményt készítettem. Nyolc évig felvételiztem festő szakra sikertelenül. Restauráltam barokk freskót, de nem vagyok restaurátor. Nem vettek fel animációs tervezőnek, de készítettem grafikai animációs filmeket. Nem vettek fel színész szakra, de játszottam Nastassja Kinskivel. Nem végeztem rendező szakot az akkori Színház- és Filmművészeti Főiskolán, de tanítottam ugyanott Xantus János tanársegédjeként Antal Nimródékat. Nem vagyok író, de írtam másoknak is forgatókönyveket. Nem vagyok szinkron színész, de szinkronizáltam párat. Nem vagyok zenész, de készítettem zenéket színházaknak és filmekhez. Nem vagyok szakács, de főztem már hatszáz főre, üstben. Munkáim jó része empirikus, tapasztalati alapon jött létre, ebben azonosnak érzem a tanyasi, paraszti közösségben létezett feladatokat, technikákat. A tanyán nem volt asztalos, de készített a családfő asztalt, széket, nem volt mesterszakács ott, de főzött és sütött, aszalt a gazdaasszony. Életben kellett maradniuk! Az amatőr fogalma ma negatív. A latin eredetű „amare” ige azt jelenti, hogy szeret. A latin „amator” azt jelenti, hogy kedvelő, szerető. Ezzel a szeretettel festek szobákat, keltek életre halott falakat most is. Gondozok temetőket. Javítok szecskavágókat, kézi őrlőmalmokat, vagy tejszeparátort. Teljességgel vagyok itt jelen, békességet kapok a falusi környezetben. Ha úgy tűnne, hogy falun nem történik semmi, akkor mindazok mellett, amit eddig felsoroltam, 2025 kora tavaszán elkészítettünk egy nagyjátékfilmet, ezt megelőzően 2024-ben bemutattuk a Brigádnapló című nagyjátékfilmet. A Brigádnapló a vidéki közösség túléléséről szól, az öngondoskodásról, a kreativitásról. Ezt megelőzően, 2022-ben született meg „A delelő obsitos és a fekete bárány” című nagyjátékfilm, amely tisztelettel adózik Petőfi Sándor János vitézének, Komor Marcellnak és Bácskai Mihály emlékének. Mindeközben létrehoztunk egy négyrészes sorozatot, amely A belső tanya címet viseli és a tanya, és a mikrokozmosz szerepét mutatja be. Amikor falusi lakos lettem, és a mindennapjaim a nap 24 órájában itt zajlottak, fontossá vált nekem, hogy annak a közösségnek, amelynek részese lettem, a fellelhető múltját megőrizzem és hozzáférhetővé tegyem.

Ez lett az Ősök Háza. De miért fontos ez?

A helytörténet rendszere egy olyan tér, ahol a katolikus, az ágostai evangélikus, a református, az izraelita felekezet múltja és a valláson kívüli, szocialista történelem is megfér együtt. Van itt téglaműzeum, falusi pékség, mezőgazdasági- és konyhatechnikai gyűjtemény, híradástechnikai múzeum. A múlt összegez, tanít, új utakat nyit.

Miként telnek a hétköznapjaid?

Szőke András őstermelő, kistermelő vagyok. Ebben a minőségemben fűszer- és gyógynövények termesztésével foglalkozom. Fél ötkor a „kiskonyhámban” összeszedelőzködöm és elindulok nyáron a kertbe locsolni, terményt ellenőrizni. A nap következő szakaszában folytatódik a feldolgozás, szűrés, darálás, szárítás, palackozás (például a földi eper tekintetében). A nap hátralévő idejében vagy Badár Sándor „Mackó jelmezét”, „vasutas ruháját” javítom, vagy a kolostori gyógyászat levéltári anyagait kutatom. Lefekvésig a megszámolhatatlan mennyiségű, a külvilágból érkező különböző kérdésre és levelekre válaszolok. Hetente egyszer a taliándörögdi római katolikus plébánián az analóg rádióstúdiómban zenés rádióműsorokat készítek.

Milyen terveid vannak a közeljövőre?

A magyar alföldi piktúra egyik kiemelkedő alakja, Koszta József – aki leghíresebb alkotásait egy Szentes melletti tanyán hozta létre – filozófiája, szemlélete, abszolút vászonra kívánkozik. Mivel Brassóban született, az alkotói munkánkba a nagy magyar Alföld mellett Erdélyt és a Partiumot is szeretnénk segítségül hívni. Koszta József üzenete ma nagyon is aktuális!

Magyar Nemzet