|
Nagymihály Zoltán búcsúzó gondolatai
Nem csak a katolikus egyetem csodálatos piliscsabai campusán – bár az én nemzedékem jórésze kétségtelenül ott ismerhette meg. Kihelyezett tanszéket teremtett ő hellyel-közzel bárhol maga körül, akárhol is volt éppen – a Teleki téri házban éppúgy, mint valamely sörözőben, ahol éppen összegyűltünk valami okból, netán a RETÖRKI-ben, ahol az utóbbi évtizedben dolgozott. (Apropó, Teleki tér és „tanszék”: ahogy most visszaolvasom a Szembesülés című kötetét záró, Riba András által készített interjút, a kérdező szintén „tanteremnek” nevezi a helyszínt, amelyre a Tanár Úr így reagál: „igen, tanterem, elég sokan jártak ide, elég sokan ültek kinn az erkélyen, amikor olyan témákat vitattunk meg, ami az egyetemi előadásokon vagy szemináriumokon nem kerülhetett szóba”. Hiába, az ember sose tudhatja, hogy az okosnak szánt gondolatát már mások, előbb kigondolták – jellegzetes gondolat ez is M. Kiss Sándortól. Emlékszem, hányszor „újságolta” nekünk, hogy hiába jött rá nagy örömmel valamire, nem sokkal később konstatálta, hogy mindezt néhány évtizeddel korábban már megírta.)
A tanszékhez persze manapság kurzuskínálat, kreditek meg szigorúan mért tanórák dukálnak. M. Kiss Sándor virtuális tanszékén eszmékről, történelmi személyiségekről (akiknek egy részét ő személyesen ismerte, mi még tankönyvből se nagyon), a mára leszűrt tanulságokról beszélgettünk. A második világháború alatti, nagyon is létező polgári ellenállásról, eszméi legfontosabb forrásvidékéről, a népi mozgalomról (Illyésről, Veres Péterről, de leginkább Németh Lászlóról), a rendszerváltó folyamat általa megtapasztalt és átélt jelenségeiről (arról, hogy ő Lakitelek helyett miért volt „Lake Hope”-nál az Itt-Ott találkozón, hogy hogyan tudott jó kapcsolatban lenni a változások idején végleg szétvált utakon járókkal, vagy éppen hogy élte meg a kivégzett miniszterelnök és mártírtársainak újratemetését, akkor még kislányával a nyakában). Leginkább persze 1956-ról, amelyet először Győrben, gyermekként (amikor jelen volt a három ember halálát okozó sortűz színhelyén), majd évtizedekkel később iratanyagok és a tanúk elbeszélésein keresztül élhetett át. Talán e személyes ihletettség is közrejátszhatott abban, hogy csendesen, de kellő határozottsággal igyekezett részt venni a lehetővé váló történelmi igazságtételben – akár a nem-létezőnek hazudott ellenállás nagyon is létező résztvevőiről („Variációk egy fogalom értelmezésére” illetve „Magyar Diákok Szabadságfrontja”, Vitányi Ivánnal), a recski rabokról (szakértőként, Gyarmathy Lívia és Böszörményi Géza filmjében), a „hatodik koporsó” elfelejtett hőseiről és a forradalom értelmezéseiről („Kinek a forradalma?”, Kahler Frigyessel), akár Tóth Ilonáról („A csalogány elszállt”, lányával, Földváryné Kiss Rékával). E munkák megkérdőjelezhetetlen tudományossága mellett azt hiszem, igaza van Szekér Nórának, aki szerint „akik hallgatták a Tanár Úr előadásait, vagy hosszabban társalogtak vele, azok tudják, hogy létezik egyfajta jellegzetes »M. Kiss-szerű« gondolkodásmód. Ez jellegéből adódóan a személyes beszélgetésekben átélhetőbb, mint írott formában.” Ahogy egy fiatal kollégánk halálhírének hallatán megjegyezte, szerencsések vagyunk, hogy ismerhettük. Leginkább talán azért vagyunk szerencsések, hogy a fent idézett gondolkodásmódot egy kissé közelebbről megismerhettük. „Nyolcvanéves korában az ember már nem tervez újabb kötetet, tehát a Szembesülés tulajdonképpen végrendelés is. Készülhetett volna másik és másfajta válogatás is, de egy a lényeg: ez is visszaadja azt az utat, amit megjártam” – mondta a fent idézett interjúban. E kizárólagosságot nyomokban sem tartalmazó, a különböző lehetőségeket józanul mérlegelő mondat tulajdonképpen a más véleményét meghallgató, de közben a magáét határozottan vállaló személyiséget és annak varázsát is visszaidézik számunkra. Sokan vagyunk hálásak, hogy az általa megjárt út bizonyos részében társául szegődhettünk. Isten Önnel, Tanár Úr! retorki.hu Comments are closed.
|
Kattints a képre és
olvasd el Senki Alfonz gondolatait a világról! Archívum
November 2025
|
