Komoly fordulat: az Aba-nemzetség genetikája újraírja a magyar őstörténetet – kutatók a Mandinernek!

Az Abák és Árpád-házi királyaink közös őshazából származnak, Aba Sámuel felesége pedig Szent István testvére lehetett, így a történeti kép gyökeresen átalakul. Az Abák nem a pogánysághoz húzó, „megtévedt” nagyurak voltak, hanem a keresztény államépítés és a hun–magyar hagyomány közötti híd – állítják egy fontos tanulmány szerzői.

Nagy jelentőségű tanulmány jelent meg magyar kutatók tollából a neves ScienceDirect szakportálon 2024 októberében, amelynek eredményei nem kaptak mind ez idáig megfelelő publicitást. Cikkünk ezt a hiányt pótolja a tanulmány két szerzőjét megszólaltatva. Interjúalanyaink Neparáczki Endre,  az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum genetikusa, és Makoldi Miklós, az MNMKK Magyar Természettudományi Múzeum régésze.

Melyek a tavaly megjelent, fontos tanulmány legfontosabb tudományos állításai?

Makoldi Miklós: Az utóbbi évek egyik legfontosabb tudományos eredménye az Abasáron végzett régészeti és genetikai kutatásokhoz kapcsolódik. Itt sikerült feltárni az Aba Sámuel által 1042-ben alapított bencés kolostortemplom és kolostor részletét, amely a középkori források szerint harmadik királyunk temetkezési helye volt. Bár a feltételezett királysírban magát a királyt nem sikerült megtalálni – vélhetően a tatárjárás idején pusztították el maradványait –, a templom szentélyében olyan további temetkezések kerültek elő, amelyek tudományos szenzációnak számítanak.

A szentély középvonalában, az oltár közelében több sírt találtunk, melyekben eltemetett személyek genetikai vizsgálata kimutatta, hogy közeli rokonságban álltak egymással, egy család tagjai voltak. Ez önmagában is kizárja, hogy ezek egyházi személyek – például bencés szerzetesek – lettek volna, hiszen egyikük nő volt. Sokkal valószínűbb, hogy az Aba nemzetség leszármazottairól van szó, akiket a tatárjárás utáni évszázadokban, a 13–15. században temettek el az apátsági templom legszentebb terében. Ez a helyválasztás is kiemeli a temetkezések rangját és különleges jelentőségét, hiszen a tatár pusztítás előtt valószínűleg egymagában itt nyugvó király, Aba Sámuel sírja mellett találhatóak.

Neparáczki Endre: A genetikai elemzések ennél is tovább mentek. A sírokban nyugvó személyek férfiági haplocsoportja – az N1a1a1a1a4~ – rendkívül ritka Európában. Régészeti és történeti minták alapján ma ez a haplocsoport gyakorlatilag kizárólag a belső-ázsiai hun (Hsziongnu) eredetű populációk körében fordul elő, leginkább Mongólia és Dél-Szibéria térségében.

Ugyanebbe a genetikai örökségbe illeszkednek bele az Árpád-házi királyaink is, bár az ő haplocsoportjuk eltér az Abákétól – tehát közvetlen férfiági rokonság nem áll fenn, ám közös őshazából, az ázsiai hun birodalom területéről származnak, tehát őseik már ezer évvel a honfoglalás előtt is ismerhették egymást.

Úgy tudom, egyéb érdekesség is kiderült a genetikai kutatások során.

N.E: Így van! További meglepetés volt, hogy az Abasáron eltemetett, Aba nembeliként azonosított személyek genetikai kapcsolatban állnak a Szilágyperecsen mellett feltárt Báthory család tagjaival, valamint Corvin János feleségével, Frangepán Beatrixszal is. 

Ez alapján kijelenthető, hogy az Aba nemzetség nemcsak fennmaradt a tatárjárás utáni időkben, hanem a középkor legelőkelőbb családjaival állt rokonságban. A génvizsgálatok egyúttal azt is alátámasztják, hogy a Borsod-megyei Gagyból származó, Aba nembeli Báthory-család nem különül el a fejedelmi Báthoryaktól, ahogyan azt eddig a történeti kutatás állította.

Történelmi szempontból különösen figyelemreméltó, hogy az anyai ágon is sikerült kimutatni rokonságot Szent László királlyal, ami alátámasztja a középkori krónikák azon állítását, miszerint Aba Sámuel felesége Szent István testvére volt.

Ez a dinasztikus kapcsolat megmagyarázza, hogyan válhatott Aba Sámuel az államalapító király után az ország harmadik uralkodójává: Szent István legközelebbi bizalmasa, palotaispánja és egyben sógora is volt, akit a nemesség és a köznép közös elhatározással választott királlyá. Nem utolsó sorban pedig mindkét család ősei Belső-Ázsiából, a Hsziongnu birodalom területéről származtak, amit akkoriban valószínűleg minden magyar nemes és nemtelen tudhatott.

Milyen következtetéseket vonhatunk le mindezekből az adatokból a korai magyar történelem egészére nézve, különös tekintettel a honfoglaló elit eredetére, az őshaza fogalmának bonyolultságára és magára a honfoglalásra?

M.M: A honfoglalás történetére vonatkozóan is új megvilágításba kerülnek a dolgok. A kutatás alátámasztja Anonymus azon állítását, hogy az Aba nemzetség ősei a honfoglalás során csatlakoztak Árpád magyarjaihoz. 

Azt írja, hogy Ed és Edömén, az Aba család ősei „kun” származásúak voltak. A genetikai eredmények viszont arra utalnak, hogy itt valójában nem a 13. századi kunokról van szó, hanem egy sokkal korábbi, közép-ázsiai eredetű népcsoportról – akár az ázsiai hunokról –, akiket a korabeli források „Qun”-ként, azaz „kunként” is említettek egy korai szogd írott forrás tanulsága szerint. A fonetikai hasonlóság és a történeti környezet alapján felmerülhet, hogy Anonymus „kunjai” valójában hun eredetűek voltak – ez a kérdés természetesen további nyelvészeti és történeti kutatásokat kíván.

A honfoglalás egyik legkorábbi szakaszában Ed és Edömén vezetésével az Aba nemzetség jelentős területet kapott a Tisza menti Alföldtől a Mátráig terjedően, sőt, Tokajtól Gyöngyöspatáig olyan birtokokat szereztek, amelyek királyi központként is funkcionálhattak. Ez a térség – Abaújvár, Gyöngyöspata, Abasár – az egész középkoron át az Aba nemzetség hatalmi központja maradt. A legkorábbi ismert várukat Gyöngyöspatán, Ed unokája Pata alapította Anonymus szerint, új váruk pedig Abaújváron található – de az „új” vár is 11. századi. 

Aba Sámuel Abasárt emelte királyi rangú rezidenciává, itt alapította A Kárpát-medence egyik legkorábban alapított Bencés-monostorát és ide is temetkezett. Talán az sem véletlen, hogy a Mátra-Borsod-Gömör vidéke ma is őrzi egykori lakóinak különös kulturális identitását: a palóc népesség régóta lakja ezt a területet, sajátos nyelvjárással, hagyományokkal és népművészettel, amely szorosan kötődik az Aba nemzetség örökségéhez.

Milyen előzményekkel bírnak az Aba-családdal kapcsolatos kutatások?

M.M.: Kutatásaink fényt vetnek a középkori magyar történelem egyik-másik nagy torzítására is.

A 20. század történeti irodalma jórészt negatívan értékelte Aba Sámuelt, és háttérbe szorította az Aba nemzetség jelentőségét.

A mostani feltárások viszont azt mutatják, hogy az Abák nemcsak keresztények voltak – templomokat, kolostorokat alapítottak, mint az abasári apátság –, hanem fontos közéleti szereplők is. 

Az abasári bencés apátság jelentőségét mutatja, hogy a középkorban közvetlen pápai levelezésben állt Rómával: az apátságot rangban az egri püspökség és az esztergomi érsekség is megelőzte, mégis a sári apáttal levelezett a Szentszék. Például IX. Bonifác, VII. Ince és XII. Gergely pápák uralkodása alatt (1389-1415) 26 év alatt 14 pápai bullát állítottak ki az Abasári apátság részére – ilyen kiváltságos helyzetet kevés magyar monostort ért el. 

És egy ilyen eredeti ólombulla a feltárások során is előkerült 2022-ben.

Ebből is látszik, hogy az Abák mélyen vallásosak voltak és már Sámuel korában számos templom és kolostor alapítása kötődik nevükhöz. Sámuel utolsó nagy csatájában, az árulás miatt elbukott ménfői csatában is több püspök esik el a király oldalán. 

Aba Sámuel és maga a keleti eredetű Aba nemzetség tehát igen is Szent István szövetségesei voltak – csakúgy, mint ősei egykoron Árpád vezér hű társai – és mindent megtettek azért, hogy István király nagy műve fennmaradjon és ne vesszen el a növekvő nyugati, német-római befolyás által – amit pontosan Sámuel ellenfele, Orseolo Péter képviselt.

Kik voltak hát az Abák? Mennyire tisztult a kép?

M.M: A történeti kép így gyökeresen átalakul. Az Abák nem a pogánysághoz húzó, „megtévedt” nagyurak voltak, hanem a keresztény államépítés és a hun–magyar hagyomány közötti híd, akik Árpád vezér és Szent István szövetségeseiként a Turul-dinasztiához hasonló belső-ázsiai eredettel bírtak. 

A genetikai és régészeti eredmények alapján az ő történetük új fényt vet a magyar honfoglalás egészére, megerősítve azt az elméletet, hogy a honfoglaló elit nem egyetlen úton érkezett a Kárpát-medencébe, hanem több, egymással rokon, de eltérő csoportból állt, akik tudatosan újraszervezték a hun örökségű keleti népek nyugati hatalmi centrumát – Magyarországot – és egészen az Árpád-kor végéig megtartották uralkodói, illetve „tartományúri” hatalmukat. Belőlük a középkor folyamán még számos nemesi család származott, kiknek leszármazottai még ma is élnek Kárpát-medence szerte.

Mandiner