Isten nélkül nem megy

A minap egy igen szenvedélyes hangvételű szentbeszédet hallgattam, melynek témája a hit kérdése a XXI. században volt. Az atya roppant érzékletesen beszélt arról, milyen nehéz megélni a hitünket ebben a korban és megtalálni Jézus tanításait, szívét, a Szentlelket a mindennapokban. Nem azért, mert ne lenne meg bennünk a hit és a szeretet, hanem sokkal inkább azért, mert a „hang” nem mellettünk van. A romboló, istenkáromló, gúnyos, az egyént éltető rigmusok vannak felhangosítva, melyek egyből nekiesnek mindenkinek, aki fel meri vállalni a hitét és esetleg egy másik utat mer mutatni. 

Sokáig elkerültem a templomot pedig megkereszteltek, elsőáldoztam, sőt katolikus iskolába jártam, de aztán máshová sodródtam. Ennek egyéni okai voltak: önző és rátarti voltam. Magam is abba a hibába estem, hogy „majd én jobban tudom, mi kell nekem.” Azt vallottam, hogy nem kell ahhoz templomba járnom, hogy közöm legyen Istenhez. Ebben persze van igazság, hiszen kint van a falon a feszület, karácsonykor, húsvétkor mindig együtt imádkozunk, sokat beszélgetek a gyerekekkel Jézusról, segítek másoknak, tehát a felszínen tényleg velem van a hit. A felszínen. Sokan úgy tekintenek a kereszténységre, mint egy kulturális jelenségre. Ez is igaz, de ez megint csak a felszín. Az igazi hit az ennél sokkal személyesebb, mélyebb kapcsolatot követel meg Istennel és ehhez igenis szükségünk van az atyákra, a templomra. Ezt pedig én is bő egy éve értettem meg, amikor a gyermekem miatt újra elkezdtem rendszeresen misére járni.
 
Akár hisznek benne, akár nem, de akkor is tény, hogy a gyerekeknek sokkal közelebbi kapcsolatuk van Istennel, mint a felnőtteknek. Egészen egyszerűen azért, mert ők nyitottak, romlatlanok, maníroktól mentesek, tiszta lelkek. Az egyetlen ok, amiért elvesztik a hitüket, vagy letérnek az útról az a környezetük. Azok a behatások, melyek megkérdőjelezik, rontják és elbagatellizáljak Isten jelenlétét.
 
Mint ahogyan fentebb mondtam, nálunk jelen volt a hit, az iskolában is hittanra járnak a gyerekek, így eljött az a pillanat, amikor a nagyobbik kapott egy jelet. Félénken elém állt és megkérdezte, elvinném-e vasárnap a misére. Természetesen igen volt a válasz, majd egyszer csak azt vettük észre, hogy már úgy szervezzük a hétvégéket, hogy vasárnap ott tudjunk lenni a templomban. Sokat beszélgettünk a hitről, miséről, atyáról, Istenről és azt mondtam a gyermekemnek, hogy lehet elsőáldozó, de abban akkor egyezzünk meg, hogy ha ő eldöntötte, hogy erre az útra lép, akkor végig is megy rajta. Tehát nem opcionális az, hogy vasárnap misére megyünk, hanem ez akkor az életünk része lesz. A gyermekem rám nézett és csak annyit mondott, hogy tudom. Pontosan azzal a roppant komoly elszántsággal, ami a gyerekek sajátja. Azóta is ott vagyunk a misén, vele tartok és igyekszünk részt venni a közösség életében is. Én pedig azt vettem észre magamon, hogy ami egy kötelező feladat volt, abból egy belső késztetés lett. Már én sem a gyerek miatt ülök a templomban, hanem megtaláltam azt, amiről azt hittem eddig, hogy megvan, pedig az az igazság, hogy elvesztettem. Az igaz hitemre találtam rá, ha úgy tetszik, én voltam az elveszett bárány, a gyermekem pedig az, aki megtalált és visszavitt nyájhoz. Mert van, amikor a gyerekek mutatnak utat vagy mentik meg a szülőket.
 
Hogy miért fontos ez? Azért, mert ez nem csak nekem számít és nem csak ránk van hatással. Az egész világunk szétesőben van és ennek az az egyetlen oka, hogy az emberek elvesztették Istent. Nem Isten halt meg, nem ő hagyott el minket, hanem az emberek lettek annyira önhittek, hogy azt hiszik Istenek lehetnek. Kitalálnak mindenféle alternatív formát, amiben hihetnek, de ezek pusztán csak helyettesítő eszközök, melyek egy hamisságból születtek meg, tehát nem is lehetnek igazak. Közben figyelmen kívül hagyták azt a tételt is, miszerint Isten a saját képére teremtette az embert. Tehát teremtő erőt adott neki, ez azonban nem azt jelenti, hogy amit mi alkotunk az minden esetben jó. Ott van ugyanis a sötétség, a rombolás és pusztítás hajlama. Az ember pedig e kettő között van és a szabad akarata szerint dönti el, mit kezd a kapott erejével. Áldás lesz vagy átok.
 
Nézzük, mi történik, ha Istent kihagyjuk a képletből. Olyan ideológiák, eszmék kapnak szárnyra, melyek nem rejtenek mást magukban csak a pusztítást. Eljutottunk egy olyan korba, ahol az egyén csak saját magáért, saját igényeiért, saját élvezetéért létezik. A családot folyamatosan támadják és úgy állítják be, mintha úgy cserélgethetnéd a párodat, mint egy telefont. A hitből gúnyt csinálnak és összemossák mindenféle undorító mocsokkal. A közösségben való létezés, gondolkodás, a másik emberért való cselekvés maximum a szavak szintjén van jelen, de álságosságát jól mutatja, hogy olyan „közösségeket” emelnek piedesztálra, melyek életellenesek, természetellenesek, nemzetellenesek, családellenesek. Az egyén jogát hirdetik egy látszatközösséget alkotva, az elfogadást hangoztatva, de az egész hamisságát jól mutatja, hogy ezeknél kirekesztőbb, közösségellenesebb nincs a világon. Nem is működhetnek ezek, hiszen nincsen bennük érték, mely mentén építkezni lehetne. Szavak szintjén léteznek és szavakat adnak a szánkba. Gondoljunk bele, hogy manapság „hagyományos értékrendről” beszélnek. Rossz a kiindulópont, mert ezzel azt jelezzük, hogy van másmilyen is, holott ez nem igaz. Csak érték van, ami pedig ebbe nem fér bele, az egészen egyszerűen azért van, mert nem az. Ami családellenes, életellenes, közösségellenes, természetellenes az nem lehet érték. Amiben nem jelenik meg az Istentől kapott teremtő erő, mely épít és előrevisz, az nem érték.
 
A misére járással való analógia itt kap értelmet. Ugyanis ezért tenni kell. Nem elég mondani, nem elég a felszínen vagy külsőségekben megmutatni ezeket, hanem tényleg meg kell élni a hitedet. Nem szóban kell vállalni, hanem tettekben megmutatni. Egy mélyebb, tudatosabb szintre kell mindezt vinni, hogy ne egy begyakorolt formula legyen, ne egy mechanikus működés, hanem teremtő erővel bíró létezés.
 
Az első lépés ebben az, hogy őszintén szembenézünk a ténnyel és végre beismerjük: Isten nélkül nem megy.

senkialfonzjelentkezik.hu