Én próbálok roppant befogadó lenni ezekkel a meg nem értett művészekkel kapcsolatban, csak az a baj, hogy tele velük a padlás. Kezdjük ott, hogy egyiket se tartom valódi zenésznek. Nem, nem amiatt, amit produkálnak, vagy a műfaj miatt, amiben nyomulnak. Hozzám persze egyik sem áll közel, de ettől még el szoktam ismerni azokat az előadókat műfajtól függetlenül, akik vagy show-t csinálnak a színpadon, vagy tényleg értéket képviselnek a zenéjükkel, jobb esetben pedig ez a kettő találkozik is egymással. A gondom velük az az, hogy mindenről szól, amit csinálnak, csak a zenéről nem. Tehát már itt bukott el az állítás, miszerint nekik a zene számít. Ezek a rendszer által „megnyomorított” művészek mást se csinálnak, mint hol burkoltan, hol erőszakosan, de ideológiai kinyilatkoztatásokat tesznek a koncertek közben. Engem speciel ez se nagyon izgat, mivel valódi koncertekre szoktam járni, ahol a zenészek azt teszik, amire születtek: zenélnek. Ami viszont zavar, az az, hogy miért adunk ennek teret újra és újra és újra?!
Mielőtt a sok liberálbolsi hópihécske a szívéhez kapna, eszembe se jutott elvenni tőlük a fellépés lehetőségét. Engem inkább az foglalkoztat, hogy ha van egy olyan, deklaráltan jobboldali fesztivál, mint mondjuk Tusványos, akkor mi a búbánatnak hívják meg ezeket a libsevikeket fellépni? Már bocsánat, de ha valaki megnézi a nyári fesztiválok fellépőinek listáját, akkor azt veheti észre, hogy ugyanaz a tíz előadó/zenekar kap lehetőséget mindegyikre. Nyilván vannak mellettük mások is, de nagy többségében ugyanazokkal a felfuttatott, patikamérlegen kimért és megcsinált „művészekkel” találkozhatnak az átlagos nyári fesztiválok látogatói. Mondhatjuk persze, hogy ez a tömegigény, nyilván így is van, bár ezzel is tudok vitatkozni. Lefeküdni a tömegnek, vagy netán alakítani az igényszintjüket és tágítani a horizontjukat, az nem ugyanaz. Tudom az előbbi egyszerű, az utóbbi melós, miközben a pénz a lényeg. Értem én, csak nem fogadom el. Azt viszont elfogadhatjuk, hogy Tusványos nem egy átlagos fesztivál. Ez egy jobboldali feltöltődési pont, ahol nem mellesleg Orbán Viktor minden évben igen súlyos gondolatokat fogalmaz meg többszáz, néha ezeréves távlatokat lefedve, különböző jövőképeket és irányokat felvázolva. Na mármost, ha ez nem egy mezei fesztivál, akkor joggal várható el, hogy ne kiszolgálják a szervezők a tömegigényeket, hanem alakítsák már valamennyire a kultúrát! Azt a szegmenst, amiben csak elvétve jelenik meg a nemzeti gondolat és hiába vonyítja a „libernyák éttermiség” a magáét, meg adja elő magát, bizony a kommunista rendszer kiépülésekor elfoglalták, majd a rendszerváltás után leuralták ezt a terepet. Mi meg hagytuk és most is hagyjuk, amikor Péterfy Borit, Quimbyt meg Punnany Massifot hívnak meg fellépni Tusványosra. Persze, ilyenkor jön a maszlag, hogy békejobbot kell nyújtani és mi legalább nyitunk feléjük, blabla. Oké, de minek? Változott bármi is ettől? Nem. Röhögnek rajtunk, miközben tömik a zsebüket, majd telesírják az objektíven független sajtót, hogy el vannak nyomva és nem bírnak már ilyen légkörben élni. Ezt nyomják minden egyes felületen és ezt harsogják ilyen-olyan módon minden egyes koncertjükön. A művészi szabadságról vertyognak és a zene fontosságát, összekötő erejét emlegetik, miközben véglényeznek, meg „mocskos fideszeseznek” a koncerteken, vagy szivárványos propagandát terjesztenek. Ismétlem: minderre az a válasz, hogy Tusványosra hívják el őket fellépni. Megértem, hogy kellenek a jól bejáratott nevek, de nincs elég olyan előadó, aki tényleg azt teszi, amire született? Aki tényleg a zenéjével akar hatni az emberekre? Nem sorolok neveket, szerintem mindenki tudja, hogy az ismertebb zenészek közül, kiknek lehet és van helye Tusványoson. Rajtuk kívül viszont ott vannak azok az előadók, zenekarok, akik szinte esélyt se kapnak. Akik valóban garázsokból indulnak és nem valamelyik kereskedelmi csatorna keltetőjéből. Vannak olyan zenekarok, akiknek a tagjai örömből, szenvedélyből csinálják a muzsikát munka és család mellett. Ha Tusványos egy gondolatiságot képvisel, akkor elvárható, hogy ezeknek az alkotóknak adjon helyet a színpadon. Mert van zene a rádiók, televíziók, meg a különböző fizetett platformok világán túl is. Vannak zenészek, akik zenélni akarnak és nem valami elvadult ideológia mentén „jóemberkedni” a színpadon. Vannak olyanok, akik maguk írják a számaikat és nem a mesterséges intelligencia „alkot” helyettük. Persze, aki keresi, meg is találja őket, de halkan kérdezem, mi lenne, ha segítenének ebben? Mi lenne, ha végre formálnánk az igényeket azzal, hogy lehetőséget adunk ezeknek az előadóknak a bemutatkozásra? Mi lenne, ha végre esélyt adnának ezeknek a zenészeknek, ezzel kinyitva a kultúra libsevikek által, szivárványos lakattal lezárt kapuit? Mondjuk ki nyíltan: az udvarias gesztusok ideje régen lejárt. Nyújtottuk már eleget a karunkat, amit aztán nem pusztán letéptek, hanem azzal vertek minket pofon. Ezek után joggal kérdezzük, hogy ha Tusványos tényleg egy valódi, jobboldali, szellemi erő, akkor miért nem viselkednek ennek megfelelően?! Legalább itt ne hódoljanak be a liberálbolsi mainstream divatjának. Nagyon itt lenne az ideje, ha legalább ezen a helyen nem lefeküdnének a libsevik kultúranyomásnak, hanem elkezdenék ezen a területen is alakítani a teret. Mert van mit. senkialfonzjelentkezik.hu Comments are closed.
|
Kattints a képre és
olvasd el Senki Alfonz gondolatait a világról! Archívum
October 2025
|