Biztosan mindenki látta a Ben Hur, a Gladiátor, a Spartacus, a 12 év rabszolgaság, vagy a Django elszabadul című filmeket. Ezek segítségével különböző szemszögekből és korokból széleskörű betekintést nyerhettünk arról, hogyan is zajlottak le azok a bizonyos rabszolgavásárok. Azt hihettük, hogy ezek csupán filmek, amik arra hivatottak, hogy egy régmúlt, barbár és embertelen dolgot bemutassanak nekünk. Elérkezett azonban az idő, amikor visszahozták a rabszolga-kereskedelmet, méghozzá Európába és a XXI. századba. Modern kori rabszolgatartóink pedig nem mások, mint az Európai Unió szolidaritásról és emberségről papoló vezetői.
Ugyanis adott egy olyan elgondolás, amiért kényszerítő és retorziós fenyegetésektől sem riadnak vissza, és köteleznék a tagállamokat arra, hogy bizonyos számú migránst befogadjanak. Kicsit játszunk el a gondolattal, hogy ez valóban így lesz. Jönnek a nehéz sorsú menekültek, akik egy drága asszony ígéretében bízva döntöttek amellett, hogy Európába utaznak minden áron. Igen ám, de ők Európa bizonyos részeibe szeretnének eljutni, tehát konkrét úticéljuk van. Ők abban a hitben éltek, hogy szívesen fogadják őket, hiszen arról volt szó, hogy német nagyasszonyunk, meghatottságtól és színtiszta anyai szeretettől vezérelt, pihegő keblére szorítja őket, mindenkit befogad és megsegít a bajban. A gond csak az, hogy migránsaink nem olvasták el az apróbetűs részt. Ez igen nagy hiba volt, mert akkor tudhatták volna, hogy csak bizonyos kvalitásokkal rendelkező emberekre van igénye rabszolgatartóinknak. Ugyanis az elöregedő és munkaerőhiánnyal küzdő Európának nincs mindenkire szüksége, csak azokra, akik rövidtávon, kívülről meg tudják oldani és meg tudják szépíteni a statisztikákat egy olyan problémában, amit belülről kellene megoldani.
Nosza, migránsaink felkerekedtek, jó nagy káoszt, bombatámadásokat és fejetlenséget hozva magukkal. Közben európai vezetőink átválogatták, kikre is van szükségük és szabadulnának a selejttől. El tudom képzelni, ahogyan egymást túlkiabálva és letaposva megtették az ajánlataikat és egymásra licitálva kiválasztották a fennmaradásukhoz szükséges, megfelelő egyedeket...A kereskedés további módja azonban megváltozott. Ugyanis pénzt most akkor kérnek „az áruért”, ha nem akarjuk befogadni őket, egyébként a modern kori rabszolga-kereskedelemben az ár az, hogy saját nemzetüket pozícióba, míg a többit ellehetetlenítik, és kényszerhelyzetbe hozzák. A módszer pedig nagyon egyszerű.
Emberi jogokra, emberségre, szolidaritásra és szeretetre hivatkozva elhurcoltatják a nekik nem tetsző egyedeket, akik nyilván nem akarnak menni, hiszen nem erről szólt a „Mindent fizetünk a Paradicsomba” hirdetés, ők nem erre szerződtek. Ez azonban mindegy, igenis mennetek kell, ha kell, erőszakot alkalmazunk, na persze nem mi, hanem majd azok az országok, akikhez beosztunk titeket. Értelemszerűen ezek az emberek nagyon nem akarnak majd a kijelölt országokba menni, nem akarnak ezekhez a nemzetekhez tartozni és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák átszállításukat. Ha mégis sikeresen megoldottuk, és repülővel, vonattal, busszal vagy teleportáló géppel átkényszerítettük őket a kijelölt területre, persze az emberség és a szeretet jegyében, akkor azt hogyan fogjuk majd megoldani, hogy itt is maradjanak? Egyáltalán, hogy lesznek regisztrálva ezek az emberek? Lesz rajtuk egy billog, vagy beültetünk nekik egy vonalkódot, amit majd megnézünk, hogy a mi menekültünk-e, vagy mondjuk a lengyeleké? Ki dönti el, ki lesz az az 1200, 600 vagy 10000, aki hozzánk jön? Ki fogja biztosítani, hogy itt is maradjanak?
Úgy tudom, hogy az Európai Unióban él a négy szabadság elve, vagyis az áruk, a tőke, a szolgáltatás és a SZEMÉLYEK szabad áramlása. Ezek szerint vannak olyanok, akik szabadabbak a többieknél és nekik megvan ahhoz a joguk, vagyis inkább a hatalmuk, hogy embereket ide-oda pakolgassanak, figyelmen kívül hagyva, mit akarnak a menekültek és a tagállamok. Kérdem én, mi ez, ha nem modern kori rabszolga-kereskedelem?
Írta: Nagy Dóra
Nosza, migránsaink felkerekedtek, jó nagy káoszt, bombatámadásokat és fejetlenséget hozva magukkal. Közben európai vezetőink átválogatták, kikre is van szükségük és szabadulnának a selejttől. El tudom képzelni, ahogyan egymást túlkiabálva és letaposva megtették az ajánlataikat és egymásra licitálva kiválasztották a fennmaradásukhoz szükséges, megfelelő egyedeket...A kereskedés további módja azonban megváltozott. Ugyanis pénzt most akkor kérnek „az áruért”, ha nem akarjuk befogadni őket, egyébként a modern kori rabszolga-kereskedelemben az ár az, hogy saját nemzetüket pozícióba, míg a többit ellehetetlenítik, és kényszerhelyzetbe hozzák. A módszer pedig nagyon egyszerű.
Emberi jogokra, emberségre, szolidaritásra és szeretetre hivatkozva elhurcoltatják a nekik nem tetsző egyedeket, akik nyilván nem akarnak menni, hiszen nem erről szólt a „Mindent fizetünk a Paradicsomba” hirdetés, ők nem erre szerződtek. Ez azonban mindegy, igenis mennetek kell, ha kell, erőszakot alkalmazunk, na persze nem mi, hanem majd azok az országok, akikhez beosztunk titeket. Értelemszerűen ezek az emberek nagyon nem akarnak majd a kijelölt országokba menni, nem akarnak ezekhez a nemzetekhez tartozni és mindent meg fognak tenni annak érdekében, hogy megakadályozzák átszállításukat. Ha mégis sikeresen megoldottuk, és repülővel, vonattal, busszal vagy teleportáló géppel átkényszerítettük őket a kijelölt területre, persze az emberség és a szeretet jegyében, akkor azt hogyan fogjuk majd megoldani, hogy itt is maradjanak? Egyáltalán, hogy lesznek regisztrálva ezek az emberek? Lesz rajtuk egy billog, vagy beültetünk nekik egy vonalkódot, amit majd megnézünk, hogy a mi menekültünk-e, vagy mondjuk a lengyeleké? Ki dönti el, ki lesz az az 1200, 600 vagy 10000, aki hozzánk jön? Ki fogja biztosítani, hogy itt is maradjanak?
Úgy tudom, hogy az Európai Unióban él a négy szabadság elve, vagyis az áruk, a tőke, a szolgáltatás és a SZEMÉLYEK szabad áramlása. Ezek szerint vannak olyanok, akik szabadabbak a többieknél és nekik megvan ahhoz a joguk, vagyis inkább a hatalmuk, hogy embereket ide-oda pakolgassanak, figyelmen kívül hagyva, mit akarnak a menekültek és a tagállamok. Kérdem én, mi ez, ha nem modern kori rabszolga-kereskedelem?
Írta: Nagy Dóra