Az ünnep miatt nem szándékoztam túl sok időt pazarolni arra, hogy belemélyedjek a politika, bocsánat a civilek világába. Úgy vélem Húsvétkor (ami nem a locsolkodás és a sonka miatt olyan fontos ünnepe minden kereszténynek) nem illendő a sárdobálás és a kukaborogatás. Elvégre ez az az időszak, amikor megemlékezünk arról, hogy Jézus feláldozta magát értünk. Ez a megbocsájtás, az őszinte bűnbánat és önvizsgálat időszaka. Ám ahogy látom, ez a kedves liberálisainknak még ilyenkor sem sikerül, sőt...
Örömmel olvastam és tudtam meg, hogy a jobboldaliak uszítanak, széthúzást generálnak, elnyomnak és kirekesztenek mindenkit. Teszik ezt a Fidesz által átmosott agytól és szívtől vezérelve pusztulásba taszítva vele egész Európát. Igazán felemelő, amikor elmondják nekem, milyen is vagyok, főleg értékelem, amikor Húsvétkor teszik ezt magukból kikelt utcamártírok. A felsoroltakból ítélve tehát megtudhattam, hogy teljesen hülye vagyok. Mármint a liberálisok szerint, persze ezt nem gyűlölködve, meg uszítva mondják. Nyilván csak segíteni akarnak. Tehát kapjuk a tanácsokat, a jellemzéseket, valamint a reményeik kifejtését, hogy végre visszatalálunk az egyetlen igaz útra, ami a liberális demokrácia. Mit nekünk Húsvét, Mennybemenetel, Feltámadás és a többi marhaság, hiszen itt vannak nekünk liberálisék, akik jobbat kínálnak nekünk, mint maga Isten. Hiszen itt van a liberalizmus, az abszolút szabadság, a mindent elfogadó ideológia és pillanatnak élés. Szeretet van, utcabál, haverok, tünti meg vodka.
Mondják ezt ők, akik tüntetés címén szemétdombot csinálnak az ország fővárosából. Akik ott hánynak, fetrengenek a kiborított kukákból kiömlő szeméthalom tetején, mert nekik joguk van ehhez. Én vagyok az uszító, miközben ők ordítanak bele fél centiről a rendőrök arcába olyan szemekkel, amikből árad a remény, hogy hátha most meg fogják ütni őket. Mi vagyunk azok, akik széthúzást hirdetünk csak azért, mert egyben szeretnénk tartani a NEMZETET és nem akarunk beengedni ellenőrizetlenül, papírok nélkül senkit az országunkba. Velünk van a baj, mert szeretnénk, ha átláthatóan és a törvényeknek megfelelően működnének a civil szervezetek és az egyetemek. Velünk van a baj, mert a nemzeti érdeket és a magyar embereket tesszük az első, második és harmadik helyre és nem vagyunk hajlandóak lefeküdni bárkinek, mint ahogyan azt eddig ők tették és ahogyan a jövőben tenni akarják. Ezt mondom úgy, mint egy meggyőződéses jobboldali, konzervatív átlagember. Csak már ennek a magyarázásába is belefáradtam, mert akik nem ismerik a párt- és leginkább pénzfüggetlen gondolkodásmódot, azok sosem fogják, de leginkább nem akarják megérteni, miről is van itt szó.
Természetesen ezeket olvasva egy jólelkű, kicsit sem elfogult, vitára és konszenzusra kész liberális csípőből tüzeli az agymosott fideszes titulust. Majd jön a náci, a keleti, a kirekesztő, az antiszemita, a rasszista, a szívtelen, a diktatúramániás, sötét vidéki és a pártszolga kifejezések, lehet nem ebben a sorrendben, de az biztos, hogy ez így mind együtt mi, konzervatívok vagyunk. Szerintük. A budapesti elit szerint, akik, mint megtudtuk a napokban azt szeretnék, ha Budapest szabad ország lenne. Elképedve olvasom a szegény elnyomottak ordítozásait a neten, akik még mindig nagyon szeretnék, ha nem lenne szabad sajtó, ha nem lenne jogállam és a rendőrök megütnék őket. A legjobban azonban azt szeretnék, ha végre a hozzám hasonlók mennének ki az utcára és csapnának nekik oda egy nagyot.
Nem mondom, hogy nem megy fel bennem egy-egy tüntetésnek nevezett provokációjuk után a pumpa. Szerintem minden jóérzésű ember elképedve és sokszor idegesen figyeli, mi is zajlik most az országban ellenzéki és civil megmozdulások terén. Mindez miért? Mert tudjátok, hogy 2018-ban esélyetek sincsen és nem a jobboldal, vagy az általatok annyira hangoztatott korrupt választási rendszer miatt, hanem magatok miatt. Mert nem voltatok képesek rendesen megszervezni magatokat lassan 8 éve. Nincsen normális ellenzék, nincsenek ütőképes és kompetens ellenzéki pártok, ezért nem maradt más, mint a provokáció. Éppen ezért már semmi sem szent nektek és mindent megtesztek azért, hogy elpattanjon az a bizonyos húr. Sajnálattal közlöm, hogy lehetünk mi agymosottak, csak mellé nem vagyunk hülyék. Így most a hozzám hasonlókhoz szeretnék szólni.
Tudom, hogy bicskanyitogató a dolog. Tudom, hogy elképesztő az a gyűlölethadjárat, ami ellenünk zajlik. Azt is tudom, hogy görcsbe rándult gyomorral, elképedve ültök a tévé előtt. Tudom, mert én is ezt érzem. Ám, amikor már mennétek jusson eszetekbe a Gyalog galopp című film. Abban van az a jelenet, amit már én is több cikkben idéztem, vagyis az anarchoszindikalista közösség találkozása a tekintéllyel. A jelenetben Arthur király összeakad az anarchistákkal, akik addig ingerlik a királyt, kicsúfolva az ő hitét, levegő nélkül mondva neki a szöveget, amíg az oda nem megy és kicsit meg nem rángatja az embert. És itt érkezünk el a lényeghez. Ugyanis ekkor az az ember elkezd kiabálni: „Látják, az erőszak velejárója a rendszernek. Mindenki láthatja, hogy ez egy erőszakrendszer. Segítség elnyomnak, segítség!” Majd mutogat és mindenkit kérdez, hogy látták-e ezt a vérlázító kitörését a hatalomnak. Nem ismerős?
Tegyük fel, hogy kimennénk mi is az utcára, megmutatva, hogy az a pár tízezer ember egy pár százaléknyi semmi a majdnem tíz milliós országban. Ám mi lenne ekkor? Sokkal, sokkal többet ártana a dolog, mint használna, hiszen előbb-utóbb valakinél áttörné a víz a gátat és akkor lenne aztán csak elnyomás, erőszakállam, diktatúra , fizetett verőlegényállam ordibálva. Ők pedig pontosan ezt akarják. Hiszen közben mindent gondosan felvennének az okostelefonokkal, odarendelnék az összes rendkívül objektív és szabad sajtójukat (ami ugye elvileg, nincs is, de ekkor azért megkerülne...), majd megrendítő aláfestő zenével megkomponálva, a megfelelő lélektani pillanatokban belassítva, szépen megvágva mennének fel a videók az internetre a gazdik által meghagyott módon és helyeken.
Így tehát azt mondom, hogy engedjük el. Bekkeljük ki, gyakoroljuk az önvizsgálatot, a türelmet és a megbocsájtást. Engedjük ki otthon, egymásnak a gőzt és imádkozzunk, hogy nagyobb kárt nem okoznak majd a kedves, sosem uszító, sosem gyűlölködő meg nem értett liberálisaink. Tesszük ezt azért, mert nekünk van miben hinnünk és van miért dolgoznunk. Nekik meg hagyjuk meg a szívecskés szelfiket, meg a kukák feldöntését, hagyjuk meg őket abban a hitben, hogy ők el vannak nyomva, őket senki nem érti meg, miközben csak nekik lehet igazuk. Majd miután kivinnyogták és kitombolták magukat, tegyük azt egy ilyen utcabáljuk után, amit mindig is szoktunk: takarítsunk utánuk és gondoljunk arra, hála Istennek, még mindig csak az utcákban tudnak kárt tenni.
Mondják ezt ők, akik tüntetés címén szemétdombot csinálnak az ország fővárosából. Akik ott hánynak, fetrengenek a kiborított kukákból kiömlő szeméthalom tetején, mert nekik joguk van ehhez. Én vagyok az uszító, miközben ők ordítanak bele fél centiről a rendőrök arcába olyan szemekkel, amikből árad a remény, hogy hátha most meg fogják ütni őket. Mi vagyunk azok, akik széthúzást hirdetünk csak azért, mert egyben szeretnénk tartani a NEMZETET és nem akarunk beengedni ellenőrizetlenül, papírok nélkül senkit az országunkba. Velünk van a baj, mert szeretnénk, ha átláthatóan és a törvényeknek megfelelően működnének a civil szervezetek és az egyetemek. Velünk van a baj, mert a nemzeti érdeket és a magyar embereket tesszük az első, második és harmadik helyre és nem vagyunk hajlandóak lefeküdni bárkinek, mint ahogyan azt eddig ők tették és ahogyan a jövőben tenni akarják. Ezt mondom úgy, mint egy meggyőződéses jobboldali, konzervatív átlagember. Csak már ennek a magyarázásába is belefáradtam, mert akik nem ismerik a párt- és leginkább pénzfüggetlen gondolkodásmódot, azok sosem fogják, de leginkább nem akarják megérteni, miről is van itt szó.
Természetesen ezeket olvasva egy jólelkű, kicsit sem elfogult, vitára és konszenzusra kész liberális csípőből tüzeli az agymosott fideszes titulust. Majd jön a náci, a keleti, a kirekesztő, az antiszemita, a rasszista, a szívtelen, a diktatúramániás, sötét vidéki és a pártszolga kifejezések, lehet nem ebben a sorrendben, de az biztos, hogy ez így mind együtt mi, konzervatívok vagyunk. Szerintük. A budapesti elit szerint, akik, mint megtudtuk a napokban azt szeretnék, ha Budapest szabad ország lenne. Elképedve olvasom a szegény elnyomottak ordítozásait a neten, akik még mindig nagyon szeretnék, ha nem lenne szabad sajtó, ha nem lenne jogállam és a rendőrök megütnék őket. A legjobban azonban azt szeretnék, ha végre a hozzám hasonlók mennének ki az utcára és csapnának nekik oda egy nagyot.
Nem mondom, hogy nem megy fel bennem egy-egy tüntetésnek nevezett provokációjuk után a pumpa. Szerintem minden jóérzésű ember elképedve és sokszor idegesen figyeli, mi is zajlik most az országban ellenzéki és civil megmozdulások terén. Mindez miért? Mert tudjátok, hogy 2018-ban esélyetek sincsen és nem a jobboldal, vagy az általatok annyira hangoztatott korrupt választási rendszer miatt, hanem magatok miatt. Mert nem voltatok képesek rendesen megszervezni magatokat lassan 8 éve. Nincsen normális ellenzék, nincsenek ütőképes és kompetens ellenzéki pártok, ezért nem maradt más, mint a provokáció. Éppen ezért már semmi sem szent nektek és mindent megtesztek azért, hogy elpattanjon az a bizonyos húr. Sajnálattal közlöm, hogy lehetünk mi agymosottak, csak mellé nem vagyunk hülyék. Így most a hozzám hasonlókhoz szeretnék szólni.
Tudom, hogy bicskanyitogató a dolog. Tudom, hogy elképesztő az a gyűlölethadjárat, ami ellenünk zajlik. Azt is tudom, hogy görcsbe rándult gyomorral, elképedve ültök a tévé előtt. Tudom, mert én is ezt érzem. Ám, amikor már mennétek jusson eszetekbe a Gyalog galopp című film. Abban van az a jelenet, amit már én is több cikkben idéztem, vagyis az anarchoszindikalista közösség találkozása a tekintéllyel. A jelenetben Arthur király összeakad az anarchistákkal, akik addig ingerlik a királyt, kicsúfolva az ő hitét, levegő nélkül mondva neki a szöveget, amíg az oda nem megy és kicsit meg nem rángatja az embert. És itt érkezünk el a lényeghez. Ugyanis ekkor az az ember elkezd kiabálni: „Látják, az erőszak velejárója a rendszernek. Mindenki láthatja, hogy ez egy erőszakrendszer. Segítség elnyomnak, segítség!” Majd mutogat és mindenkit kérdez, hogy látták-e ezt a vérlázító kitörését a hatalomnak. Nem ismerős?
Tegyük fel, hogy kimennénk mi is az utcára, megmutatva, hogy az a pár tízezer ember egy pár százaléknyi semmi a majdnem tíz milliós országban. Ám mi lenne ekkor? Sokkal, sokkal többet ártana a dolog, mint használna, hiszen előbb-utóbb valakinél áttörné a víz a gátat és akkor lenne aztán csak elnyomás, erőszakállam, diktatúra , fizetett verőlegényállam ordibálva. Ők pedig pontosan ezt akarják. Hiszen közben mindent gondosan felvennének az okostelefonokkal, odarendelnék az összes rendkívül objektív és szabad sajtójukat (ami ugye elvileg, nincs is, de ekkor azért megkerülne...), majd megrendítő aláfestő zenével megkomponálva, a megfelelő lélektani pillanatokban belassítva, szépen megvágva mennének fel a videók az internetre a gazdik által meghagyott módon és helyeken.
Így tehát azt mondom, hogy engedjük el. Bekkeljük ki, gyakoroljuk az önvizsgálatot, a türelmet és a megbocsájtást. Engedjük ki otthon, egymásnak a gőzt és imádkozzunk, hogy nagyobb kárt nem okoznak majd a kedves, sosem uszító, sosem gyűlölködő meg nem értett liberálisaink. Tesszük ezt azért, mert nekünk van miben hinnünk és van miért dolgoznunk. Nekik meg hagyjuk meg a szívecskés szelfiket, meg a kukák feldöntését, hagyjuk meg őket abban a hitben, hogy ők el vannak nyomva, őket senki nem érti meg, miközben csak nekik lehet igazuk. Majd miután kivinnyogták és kitombolták magukat, tegyük azt egy ilyen utcabáljuk után, amit mindig is szoktunk: takarítsunk utánuk és gondoljunk arra, hála Istennek, még mindig csak az utcákban tudnak kárt tenni.
