Európa a nemzetállamoké

Igazán örömtelinek tartom, amikor olyan cikket olvashatok a neten, melynek szerzője képes arra, hogy minket magyarokat a rosszak közül is a legrosszabbnak tartson, vagy éppen felmentsen minket úgy, hogy közli: „Vagyis Budapest nem egy egyre nyitottabb, egyre kevésbé xenofób Európa ronda kis beteg embere, hanem a mindinkább bezárkózó, egyre idegenellenesebb Európa szimbóluma  – ahogy mostantól sok szempontból London is az.” Végre nem csak mi vagyunk a rosszak, ez is valami. Nagyon üdvözítő ez a változás, nem igaz? Egyből minden magyar ember kihúzza magát büszkeségében. Ennek örömére akkor most értekezzünk egy kicsit a bevándorlás problémájáról, mert úgy látszik liberális barátaink szerint jelenleg Európa a mérhetetlen kirekesztés kontinensévé kezd válni.

Gondoljuk csak el, milyen lehet a multikultiban és az Európai Unió mindenhatóságában hívő liberális barátainknak, amikor rá kell döbbenniük, hogy az általuk istenként tisztelt Nyugat mégsem olyan mérhetetlenül kozmopolita, be- és elfogadó paradicsom, mint ahogy azt ők elképzelték. Milyen borzalmas lehet szembesülni azzal, hogy az Uniót nemzetek alkotják, akiknek mégis csak a saját nemzetükhöz tartozók élete és érdeke a legfontosabb! Milyen hihetetlenül mellbevágó érzés lehet nekik az, hogy az általuk olyan nagyra tartott multikulturalizmus valójában soha nem is létezett, mert nem is létezhetett. Végül pedig mennyire borzalmas azt látni, hogy a különböző országok állampolgárai is így gondolkodnak és oda szavaznak, ahol a vezetőség a bevándorlás ellen felemelte a hangját. A cikkírónak még azt is be kellett vallania, hogy David Cameron nagyon hasonlóan nyilatkozott ebben a témában, mint Orbán Viktor, bár azt azért megjegyezte, hogy jóval civilizáltabban tette ezt, mint a Magyarország miniszterelnöke, de legyünk elnézőek, hiszen valamibe nekik is kapaszkodniuk kell.

Mi is lehet az angolok, a franciák, a németek, vagy éppen a magyarok problémája a bevándorlással? Nézzük meg ezt most konzervatív szemszögből is, mert eddig ez valahogy nem sikerült. A cikk szerzője nehezményezi az olyan téziseket, hogy „Anglia az angoloké. Skócia a skótoké. Magyarország a magyaroké.” Kegyetlen leszek most és azt mondom, hogy ez bizony így van. A történelem folyamán rengeteg ember veszítette el életét vagy szerettét, mert ebben a gondolatban hitt. Nem véletlenül vannak különböző nemzetek, nyelvek, kultúrák és országok. Ezért bizony mindenki nagyon komoly harcokat vívott és büszke is arra, hogy ő angol, német, francia, lengyel, magyar stb. Micsoda téves irányba ment már el ez a világ nem?! Régen emberek haltak meg azért, hogy a saját nyelvüket beszélhessék, vagy hogy érvényesítsék nemzetük érdekeit. Végre olyan korban élünk, ahol nem kell feltétlenül vérnek folynia ezek miatt, de sok esetben nem is idegen hatalmakkal kell megküzdeniük a nemzeteknek, hanem a saját, nemzeti identitásukat és érdekeiket nagyon hangosan tagadó és támadó belső csoportjaikkal. Tévesen abba az irányba akarják vezetni az Európai Uniót és Európa országait, melynek célja egy nagy összefüggő massza, melyben mindenki a nemzetek felett áll és gondolkodik. Egyszerűen kiveszett már az a nézet, ami létrehozta magát az Uniót is, vagyis az egyensúlyteremtés és a békés egymás mellett élés rendszerének kiépítése. Jelenleg egy multikulti társadalom és kontinens kiépítése lenne a cél. A mostani állapot és mélységes döbbenete liberális barátainknak pedig abból fakad, hogy azzal kellett szembesülniük, hogy Európa főbb hatalmai ellentmondanak az általuk elképzelt jövőnek és kijelentik, hogy a nemzetnek és a nemzeti érdekeknek kell az első helyen állniuk.

Szerintük ez vezet el ahhoz az állapothoz, hogy idézem: „ha így lesz, akkor a világ tényleg elhúz, nemcsak innen, hanem mellettünk is, mi pedig maradunk saját bezárt várfalaink mögött, mint egy kihalásra ítélt, vérfertőző grófi család utolsó, elöregedő generációja.” Tehát, ha valaki nemzetben gondolkodik az egy vérfertőző, bezárkózó, begyepesedett idióta, aki ezzel a nézetével nem megmenti és segíti, hanem éppen ellenkezőleg megfertőzi és végül kiírtja saját nemzetét. Elképzelésem sincsen, hogyan juthatnak emberek odáig, hogy így lássák a nemzetállamokat. Szándékosan lesarkítják, kifordítják a bevándorlás kérdését. Ugyanis lássuk be, igenis problémát okozott bevándorlás és ezzel a dologgal foglalkozni kell. Hogy lehet azt elvárni a kormányoktól, hogy biztosítsanak megélhetést és munkahelyeket idegeneknek, míg a sajátjaik éheznek és nyomorognak, vagy éppen munkát keresnek? Akár tetszik akár nem, minden kormányzatnak és országnak a saját nemzete az első és az a legfőbb feladata, hogy segítse elsősorban a saját állampolgárait, majd ezt követően jótékonykodjon a bevándorlókkal. Azonban kitűnik, hogy az író szerint ez a felfogás nem más, mint „a hatalom megszerzése és megtartása, az eszközökkel pedig tudjuk mit csinál a cél.” Ez annyiban igaz, hogy a politikai szereplők mindig arra törekszenek, hogy megszerezzék az irányítást és ennek érdekében nagyon sok mindenre hajlandóak. Ám a történethez az is hozzátartozik, hogy állampolgári igények mentén határozzák meg a politikai üzeneteiket és programjaikat. Véleményem szerint ez olyan megdöbbentő liberálisaink számára, nevezetesen az, hogy bevándorlást akadályozó politikára szükségük van az embereknek, akik még mindig egy adott nemzet tagjaként határozzák meg magukat. Az Uniónak, a nagy Nyugatnak is fontos még mindig az, hogy nemzetállamok létezzenek és most próbálnak meg valamit tenni az ellen a több évtizedes folyamat ellen, ami a jelenlegi gazdasági, kulturális, nemzeti identitás és európai uniós válsághoz vezetett.

1958-ben a nagyhatalmak vezetőinek az egyensúly megteremtése volt a céljuk és nem pedig a nemzetállamok eltörlése. Fontosak a gazdasági kapcsolatok, a háborús időszakban való összefogások és segítségnyújtások, fontos az, hogy Európa kiépítsen egy szövetséget az itt lévő országok között, de az is éppen annyira fontos, hogy ebben a szövetségben mindenki megőrizze azt, ami az övé volt, vagyis a hagyományait, a nyelvét, az értékeit és a vallását. Ez a rendszer csak így lehet működőképes. 
Ezeket figyelembe véve, az a szomorú üzenetem maradt a multikultiban hívő barátainknak, hogy hinniük lehet ebben az álomban, de ne csodálkozzanak és ne háborogjanak, ha csak álom marad a nemzetek feletti élet, mert Európa bizony a nemzetállamoké.