Biszku-per: az igazságtalan jog

A jogtudományokban és a büntetőjogban ugyan kevésbé jártas, de egészséges igazságérzettel megáldott állampolgárok okkal gondolhatták úgy 2011-ben, hogy a lex Biszku megalkotásával a totalitárius diktatúrák összes bűnelkövetőjével szemben végre nyitva áll a legteljesebb felelősségre vonás lehetősége. Úgy tűnik, rosszul gondolták, velem együtt.

Mintha emlékezetkiesésben szenvedne igazságszolgáltatásunk, és elfelejtkezett volna a nürnbergi ítéletek jogalapjáról. Ugyanis Gustav Radbruch német jogászprofesszor a nemzeti szocializmus legitim törvényhozása szerint szabályos módon meghozott törvényeit, és azoknak az emberi értékeket és érzéseket figyelmen kívül hagyó rendelkezéseit elemezve megalkotta a radbruchi formulát, ezzel pedig megvetette a jogi alapját a második világháborús bűnösök törvény előtti felelősségre vonásához, a nürnbergi ítéletek meghozatalához. A radbruchi formula szerint akkor kell az írott jogot jogtalannak tekinteni, ha a törvény és az igazságosság közötti ellentmondás olyan elviselhetetlen mértéket ölt, hogy a törvénynek mint igazságtalan jognak az igazságosság előtt meg kell hátrálnia. Az ilyen törvény nem pusztán igazságtalan jog, hanem ezen túlmenően még a jogi természete is hiányzik, hiszen a jogszabályoknak értelemtartalommal felruházva az igazságosságot kell szolgálniuk. E jogi tantétel alapján a német Harmadik Birodalomnak nemcsak egyes katonai vezetőit marasztalták el, hanem azokat a bírákat és ügyészeket is, akik ugyan a fennálló jogrendre hivatkozva hozták meg döntéseiket, de ítéleteik meghozatalakor az igazságtalan jog alkalmazásával bűncselekményeket valósítottak meg. A nürnbergi ítéletek azt is kimondták, hogy az érintett bíráknak és ügyészeknek akár az életük árán is meg kellett volna tagadni az igazságtalan jog alapján történő döntéshozatalt!

Hol is tart akkor itthon a mi jogrendszerünk az igazságtalan jog megítélésével? Nem ugyanabban az Európában élünk? Nürnberg nekünk nem tanít semmit? A nácizmus jogrendszerét illegitimnek tartjuk, de az államszocializmus jogrendjét legitimnek ítéljük? Nem totalitárius diktatúra volt-e mindkettő? Még a németektől sem tudtunk tanulni? Vagy nem is akartunk? Még mindig összekacsint a hóhér az őt felmentő büntetőbíróval? Alapvető sarokkövek hiányoznak a büntető jogrendszerünkből és joggyakorlatunkból huszonöt évvel a rendszerváltás után? Elkeserítő tény, hogy a magyar Alkotmánybíróság és a német alkotmánybíróság a totalitárius jogrendszerek legitimációjának problémáját milyen eltérő módon ítéli meg. Pedig a rendszerváltás utáni jogrendünk megalkotásakor bátran és biztos kézzel merítettek jogalkotóink a német jogrendből. Elgondolkodtató és messzire vezetne annak az elemzése, hogy miért éppen egy ilyen lényeges, az egész társadalmat érintő és megtisztulási folyamatot sürgető kérdésben, mint az úgynevezett igazságtétel kérdése, más választ adott a hazai Alkotmánybíróság, mint az egyébként mintául vett német?

A második világháború után a németeknek a jogi felelősségre vonáshoz kellő eligazodási pontot jelentett a radbruchi formula, amely szellemiségében alapjául szolgált az úgynevezett első elévülési törvény megalkotásához. A német alkotmánybíróság kijelentette, hogy a jogállamisághoz a jogbiztonságon kívül az igazságosság is hozzátartozik és az igazságosságot elébe helyezi a jogbiztonságnak, a radbruchi formulát teszi magáévá. A német egység létrehozása után még egyszer alkalma nyílt a német jogalkotásnak bemutatnia azt a töretlen joggyakorlatát, amely szerint a második elévülési törvény létrehozásával büntetni rendelte most már az államszocializmus évtizedei alatt az igazságtalan jog alapján elkövetett cselekményeket. A radbruchi formula továbbra is eligazodási pontként szolgált az igazságszolgáltatásnak. A törvény szövege a volt NDK-s szocialista párt (NSZEP) uralmát jogellenesnek, hatalmát igazságtalan jognak nevezte. A közérthetőség kedvéért csak egy konkrét példát említek. A volt NDK-nak a határvédelemről szóló törvénye a menekülők lelövésére büntetlenül lehetőséget biztosított. A német szövetségi legfelsőbb bíróság megállapította, hogy az NDK-ban olyan jogrendszerről volt szó, amely az emberi életet kevesebbre becsülte, mint azt az érdeket, hogy megakadályozzák az állam elhagyását. A fönti törvény alapján egyes ügyekben magas állami beosztású személyek ellen is indult eljárás, nemcsak azokkal szemben, akik bizonyítható módon a halálos lövéseket leadták, hanem azok ellen is, akik az általános érvényű tűzparancs kiadásáért felelősek voltak. Biszku elvtárs meg a cimborái, ha olvassák ezt a cikket, röhögnek a markukba.

Mert mi is történt hazánkban? A rendszerváltás hajnalán, 1991. november 4-én az Országgyűlés elfogadta a némethez hasonló indíttatású és szellemiségű elévülési törvényt, vagy honi elnevezéssel az igazságtételi törvényt. Meglepő gyorsasággal az akkori Alkotmánybíróság, Sólyom László elnöklésével 1992. március 5-én az előbb említett törvényt alkotmányellenesnek nyilvánította. A magyar Alkotmánybíróság a némettel ellentétben a jogbiztonságot az igazságosság elé helyezte. Arra az álláspontra jutott, hogy a szocializmus korszakában a hatalom legitimációjának hiánya nem eredményezte e rendszer jogának jogellenességét, vagyis igazságtalan voltát, a hiányzó legitimáció ellenére fennállt a jogrendszer legalitása, érvényes volta, amely utólag már nem kérdőjelezhető meg, mert az sértené a jogbiztonságot. És ezt a borzalmasan égbekiáltó gazságot mi, magyarok szó nélkül eltűrtük, mint a birkák.

Szégyenkezve kell beismernünk, hogy Európában a totalitárius állam jogrendszere alapján elkövetett jogsértésekre egy másik nemzet hivatalos válaszához képest a miénk csak egy torzan korcs megoldás. Ha továbbra is iránymutatónak tekinti igazságszolgáltatási rendszerünk némely mérvadó képviselője az akkori Alkotmánybíróság határozatát, akkor nem sok bizodalmunk lehet Biszku és cinkosai ügyének igazságos elbírálásában. Ha továbbra is egyetértenek egyes ügyészeink és bíráink a volt illegitim szocialista rendszer jogrendszerének a legitimitásával, akkor már csak egy lépés választ el attól, hogy egy hivatalos jogi fórum kimondja, miszerint Nagy Imre mártír miniszterelnökünk kivégzése és a 301-es parcellában nyugvók legyilkolása az teljesen jogszerű volt. Ha a bíráknak és ügyészeknek a fejében sem találnak helyükre a radbruchi formula tantételei, akkor hogyan várhatjuk el a hétköznapok emberétől e kérdéskörben a tisztánlátást? Ez a bizonytalan hivatalos hazai látásmód ad táptalajt annak a pimasz arroganciának, amellyel némelyek, mint Biszku elvtárs is még napjainkban is ellenforradalomnak mondják ’56-ot.

dr. Petrin László
(Nemzeti Fórum)

Forrás:  http://www.napigazdasag.hu/cikk/46883/