A mai cikkemben a március 5-én a 444.hu oldalon megjelent „A kormány legújabb ötlete: hetedikben megmondanák, ki minek tanuljon” című írására kívánok meg reflektálni és egy merőben más szemszögből megközelíteni a cikk írójának felvetését.
Maga a cikk arról szól, hogy a kormány dolgozik az oktatás átalakításán és ezzel kapcsolatosan egy, a Magyar Nemzet által „szerzett” szakképzési koncepció lehetséges elemeit boncolgatja. Az első dolog, ami feltűnhet az olvasónak, hogy a cikk azt sugallja, hogy ez egy elfogadásra váró terv, habár sokkal inkább egy, mint a nevében is olvasható kidolgozásra és átalakításra váró koncepció. Maga a tervezet pedig kifejezetten a középfokú oktatás szerkezetének az átalakításával foglalkozik. A cikkben a következő olvasható: „A kormány szerint több megfelelően képzett szakmunkásra és technikusra van szükség, miközben túl sokan járnak gimnáziumba. A koncepció szerint azért is rossz, hogy ilyen sokan járnak gimnáziumba, mert jelenleg már 2,5-es átlaggal is be lehet kerülni, márpedig azzal nem lehet majd továbblépni a felsőoktatásba.”
Azt kell, hogy mondjam, a kormány fent idézett megállapításával egyet kell, hogy értsek. Manapság nem csak a gimnáziumok tanulóinak a színvonala esik rohamosan, hanem minden olyan intézményé is, ami érettségit ad a diákok kezébe. Ezáltal maga az érettségi értéke is rohamosan csökkent az évek során. Manapság az érettséginek önmagában szinte semmi értéke sincsen, hiszen leginkább az egyetemre, esetleg felsőfokú szakképzésekre való bejutás feltétele, nem pedig végzettség. Értéke egy részt azért is csökkent le, mert sok ember rendelkezik vele, valamint a megszerzése az évek során sokkal könnyebb lett. Ezelőtt jó pár évvel az általános, vagy elemi iskola elvégzése volt az alap követelmény egy munkahelyhez. Manapság sokkal inkább az érettségi. Ennek a folyamatnak pedig a következő lépcsőfoka az, hogy a diplomák megszerzése is egyszerűbbé válik, ezáltal több ember rendelkezik majd diplomával, és mint tudjuk, ha valamiből túl sok van, akkor az értékét veszti. A 444.hu cikkében szereplő optimista mondat azt sugallja, hogy túl sokan kerülnek rossz átlaggal gimnáziumba és onnan nem tudnak tovább jutni. Az én tapasztalatom sajnos az, hogy 2,5-ös átlaggal sok esetben akár egyetemre és főiskolára is be lehet jutni nem csak egy gimnáziumba.
Az írásban a következő terv is olvasható: „Ott még nem tartanak, hogy korlátozni kellene a gimnáziumi férőhelyek számát, de szigorítanák a bejutási követelményeken, amivel elérhető lenne, hogy a többség inkább a szakképzésbe kerüljön be. És itt jön a mesterterv: pályaorientációs tanácsadással egybekötött képesség- és tudásmérést vezetnének be az általános iskola hetedik osztályának a végén. Ennek az eredményéhez kötnék, ki hova mehetne tovább.”
Igazából el kell, hogy mondjam, el nem tudom képzelni, hogy a cikk írója ezt a koncepciót miért tartja rossznak? A koncepció azon részével, hogy „Ennek az eredményéhez kötnék, ki hova mehetne tovább.” nem teljesen értek egyet, de itt felmerül az értelmezés kérdése. Ugyanis, ha arra gondolunk, hogy csak ennek az eredményéhez kötnék, akkor ezzel nem tudok egyet érteni. Hiszen ebben az esetben egyetlen egy, javítás lehetősége nélküli rosszul sikerült teszt eldöntheti egy gyermek teljes jövőjét. Viszont ha ezt úgy értelmezzük, hogy ennek az eredményéhez is kötnék, akkor azt már sokkal inkább tartom egy reális dolognak. Habár az én véleményem az, hogy a gyerekek képességeit és kompetenciáit évente legalább egyszer, de inkább félévente egyszer fel kellene mérni országosan minden általános és középiskolában. Ezen felül minden egyes intézménybe szükség lenne egy pályaválasztási tanácsadóra is. Az egész koncepció hasonlít az Egyesült Államokban is működő rendszerhez. A lényege, hogy a gyerekeknek igen is szükségük lenne egy visszajelzésre a képességeikről. Ezt viszont egészen addig nem várhatjuk el a tanároktól, hogy felmérjék, amíg egyszerre osztályonként 30 fővel kell foglalkozniuk. Sem lehetőség, sem pedig idejük nincsen arra, hogy egyesével foglalkozzanak a diákokkal, sőt sok esetben azokra fordítanak nagyobb hangsúlyt, akik lemaradnak, vagy szerényebb képességekkel rendelkeznek. A kötelező pályaválasztási tanácsadás és kompetencia felmérés sokat segítene a tanulóknak abban, hogy megfelelően ki tudják választani mind a középiskolát, mind az egyetemet. Azt azonban hangsúlyozom, hogy csak ezeknek, vagyis a pályaválasztási tanácsadónak és a kompetencia felmérésnek nem szabad eldöntenie egy fiatal jövőjét. Funkciójukat tekintve inkább irányjelzőként kell szolgálniuk, amik segítik és nem pedig korlátozzák a diákokat. Sőt ezek a tesztek nagyban segítenék azt is, hogy időben értesüljön az esetleges gyengeségeiről, amit megfelelő szorgalommal ki tud javítani. Mindezen felül egy ilyen tesztsorozat, valamint a tanácsadóval való rendszeres konzultáció egy lehetséges alapot képezne ahhoz, hogy minden gyermek egyfajta egyéni képességfejlesztő tanrendet kapjon. Habár ott még nem tartunk és sokáig nem is fogunk tartani, hogy minden diákkal egyénileg foglalkozzon egy tanár, mégis lehetőséget nyújt arra, hogy kiegyensúlyozottabb és személyre szabottabb legyen az oktatás. Mi lehetne jobb annál a tanulóknak, ha tudják milyen pályát és karriert szeretnének, milyen képességeket kell elsajátítaniuk és fejleszteniük céljuk eléréséhez?
Úgy gondolom oktatási rendszerünk igenis átgondolásra és átszervezésre szorul annak érdekében, hogy a jövőben sokkal hatékonyabb és a munkaerő-piac szempontjából kompetensebb fiatalok kerüljenek ki az iskolapadokból. Ezt azonban csak úgy lehet véghezvinni, ha szépen, lassan és fokozatosan történik meg az átalakítás, elemenként nem pedig egészben. Nem feltétlenül kell minden, kormány által felvetett koncepciót élből elutasítani, ugyanis az ilyen hozzáállás nem vezet semmire, már pedig az oktatás átalakítása és hatékonyabbá tétele egyaránt fontosnak kell lennie minden magyar ember számára.
Azt kell, hogy mondjam, a kormány fent idézett megállapításával egyet kell, hogy értsek. Manapság nem csak a gimnáziumok tanulóinak a színvonala esik rohamosan, hanem minden olyan intézményé is, ami érettségit ad a diákok kezébe. Ezáltal maga az érettségi értéke is rohamosan csökkent az évek során. Manapság az érettséginek önmagában szinte semmi értéke sincsen, hiszen leginkább az egyetemre, esetleg felsőfokú szakképzésekre való bejutás feltétele, nem pedig végzettség. Értéke egy részt azért is csökkent le, mert sok ember rendelkezik vele, valamint a megszerzése az évek során sokkal könnyebb lett. Ezelőtt jó pár évvel az általános, vagy elemi iskola elvégzése volt az alap követelmény egy munkahelyhez. Manapság sokkal inkább az érettségi. Ennek a folyamatnak pedig a következő lépcsőfoka az, hogy a diplomák megszerzése is egyszerűbbé válik, ezáltal több ember rendelkezik majd diplomával, és mint tudjuk, ha valamiből túl sok van, akkor az értékét veszti. A 444.hu cikkében szereplő optimista mondat azt sugallja, hogy túl sokan kerülnek rossz átlaggal gimnáziumba és onnan nem tudnak tovább jutni. Az én tapasztalatom sajnos az, hogy 2,5-ös átlaggal sok esetben akár egyetemre és főiskolára is be lehet jutni nem csak egy gimnáziumba.
Az írásban a következő terv is olvasható: „Ott még nem tartanak, hogy korlátozni kellene a gimnáziumi férőhelyek számát, de szigorítanák a bejutási követelményeken, amivel elérhető lenne, hogy a többség inkább a szakképzésbe kerüljön be. És itt jön a mesterterv: pályaorientációs tanácsadással egybekötött képesség- és tudásmérést vezetnének be az általános iskola hetedik osztályának a végén. Ennek az eredményéhez kötnék, ki hova mehetne tovább.”
Igazából el kell, hogy mondjam, el nem tudom képzelni, hogy a cikk írója ezt a koncepciót miért tartja rossznak? A koncepció azon részével, hogy „Ennek az eredményéhez kötnék, ki hova mehetne tovább.” nem teljesen értek egyet, de itt felmerül az értelmezés kérdése. Ugyanis, ha arra gondolunk, hogy csak ennek az eredményéhez kötnék, akkor ezzel nem tudok egyet érteni. Hiszen ebben az esetben egyetlen egy, javítás lehetősége nélküli rosszul sikerült teszt eldöntheti egy gyermek teljes jövőjét. Viszont ha ezt úgy értelmezzük, hogy ennek az eredményéhez is kötnék, akkor azt már sokkal inkább tartom egy reális dolognak. Habár az én véleményem az, hogy a gyerekek képességeit és kompetenciáit évente legalább egyszer, de inkább félévente egyszer fel kellene mérni országosan minden általános és középiskolában. Ezen felül minden egyes intézménybe szükség lenne egy pályaválasztási tanácsadóra is. Az egész koncepció hasonlít az Egyesült Államokban is működő rendszerhez. A lényege, hogy a gyerekeknek igen is szükségük lenne egy visszajelzésre a képességeikről. Ezt viszont egészen addig nem várhatjuk el a tanároktól, hogy felmérjék, amíg egyszerre osztályonként 30 fővel kell foglalkozniuk. Sem lehetőség, sem pedig idejük nincsen arra, hogy egyesével foglalkozzanak a diákokkal, sőt sok esetben azokra fordítanak nagyobb hangsúlyt, akik lemaradnak, vagy szerényebb képességekkel rendelkeznek. A kötelező pályaválasztási tanácsadás és kompetencia felmérés sokat segítene a tanulóknak abban, hogy megfelelően ki tudják választani mind a középiskolát, mind az egyetemet. Azt azonban hangsúlyozom, hogy csak ezeknek, vagyis a pályaválasztási tanácsadónak és a kompetencia felmérésnek nem szabad eldöntenie egy fiatal jövőjét. Funkciójukat tekintve inkább irányjelzőként kell szolgálniuk, amik segítik és nem pedig korlátozzák a diákokat. Sőt ezek a tesztek nagyban segítenék azt is, hogy időben értesüljön az esetleges gyengeségeiről, amit megfelelő szorgalommal ki tud javítani. Mindezen felül egy ilyen tesztsorozat, valamint a tanácsadóval való rendszeres konzultáció egy lehetséges alapot képezne ahhoz, hogy minden gyermek egyfajta egyéni képességfejlesztő tanrendet kapjon. Habár ott még nem tartunk és sokáig nem is fogunk tartani, hogy minden diákkal egyénileg foglalkozzon egy tanár, mégis lehetőséget nyújt arra, hogy kiegyensúlyozottabb és személyre szabottabb legyen az oktatás. Mi lehetne jobb annál a tanulóknak, ha tudják milyen pályát és karriert szeretnének, milyen képességeket kell elsajátítaniuk és fejleszteniük céljuk eléréséhez?
Úgy gondolom oktatási rendszerünk igenis átgondolásra és átszervezésre szorul annak érdekében, hogy a jövőben sokkal hatékonyabb és a munkaerő-piac szempontjából kompetensebb fiatalok kerüljenek ki az iskolapadokból. Ezt azonban csak úgy lehet véghezvinni, ha szépen, lassan és fokozatosan történik meg az átalakítás, elemenként nem pedig egészben. Nem feltétlenül kell minden, kormány által felvetett koncepciót élből elutasítani, ugyanis az ilyen hozzáállás nem vezet semmire, már pedig az oktatás átalakítása és hatékonyabbá tétele egyaránt fontosnak kell lennie minden magyar ember számára.