Sosem tartoztam a mai harcos feministáink közé, sőt nem egyszer éppen én keltem ki ellenük a legjobban. A honlapon is van jó pár cikk, ami az értelmetlen, hangoskodó és idegesítő kardoskodásuk ellen emeli fel a szavát. Most sem vagyok más véleményen róluk, mert úgy gondolom, ők olyan harcot vívnak, ami a szerep ellen szól, amire születtünk, és amitől igazán nőnek nevezhetjük magunkat. Most azonban van egy sokkal, de sokkal problémásabb ügy, melyben tényleg hátrányos megkülönböztetés éri a nőket. Uralkodik egy olyan hozzáállás, amit még a fentebb hivatkozott nagy feministák is vallanak, az általuk olyan nagyra becsült - a nők egyedül is képesek megállni a lábukon, csak társadalmi nyomás miatt vállalnak gyereket és mennek férjhez – típusú megszólalásaikkal, filmjeikkel és sorozataikkal.
Mai korunk egyik legnagyobb problémája az, hogy mindenkinek annyira fontos lett saját maga és ambícióinak hajszolása, hogy ennek oltárán feláldozták a családot. Kitaláltak köré egy rémmesét mondván, hogy aki gyereket szül és családot alapít, az elnyomja és feláldozza önmagát, pedig valójában nem erre vágyik. (Még jó, hogy vannak, akik tudják ezt helyettünk…) Ez a hozzáállás pedig nem csak a fejekbe, hanem a munkaerő-piacra is bekúszott és átvette az irányítást. Igen, a nőknek eddig is nehezebb volt a munkavállalás, de korunk feministáinak retorikája egyáltalán nem könnyíti meg a helyzetet, sőt! Elvégre, ha ennyire ellene vannak a gyerekvállalásnak, és ennyire úgy vélik, hogy elnyomják őket, akkor mégis hogy merészelik megtenni azt egyesek, hogy anyák akarnak lenni, sőt anyák lesznek?! Ha egyenlőség van, akkor a nők ne szüljenek, elvégre a férfiak sem tudnak. Ha egyenlőség van, akkor dolgozzon annyit és olyan munkát egy nő, mint egy férfi. Ha egyenlőség van, akkor a nő váljon férfivá, vagy a férfi nővé. Ezeket megtehetik, ezeket támogatják teljes vállszélességgel, azt azonban már nem nézhetik tehetetlenül és nem úszhatják meg büntetlenül, hogy gyereket szülnek és nevelnek. Erre ugyanis mind a két, roppant haladó szellemiség kirekesztéssel, lenézéssel és udvariasságba csavart elutasítással válaszol.
Folyamatosan azzal kell szembesülni, hogy ha gyereked van, akkor te idegesíted azokat, akiknek nincsen, hogy te szembemész az uralkodó, haladó szemléletmóddal, hogy te nem vagy teljes ember, mert ott csimpaszkodik rajtad az a gügyögő, síró, büdös kis nyálgép. Te nem vagy már más, mint egy két lábon járó méh, aki potenciális veszélyforrást jelent. Nem tudsz már dolgozni, nem tudsz már teljesíteni, ha valamiben tehetséges voltál, akkor azt azon a napon veszítetted el, amikor megfogant a gyereked. Az agyad, a tehetséged, az elhivatottságod leszállt a lábad közé és anya lettél, ezzel nálad vége is mindennek. Anya lettél, akit ugyan nem szabad bántani, akinek nagyon tudunk örülni, aki iránt megértéssel viseltetünk, de nem igazán repesünk a boldogságtól, ha alkalmaznunk kellene. A harcos feministák sem örülnének ennek, hiszen folyamatosan emlékeztetve lennének, hogy haló, lehet az embernek karrierje, boldog házassága és gyereke is, míg nekik csak az előbbi jutott, ha jutott. (Nyilván ha nem, az azért van, mert nők és kirekesztik őket.)
Megsúgom, minket, anyákat rekesztenek ki. Anyának lenni szép és jó, de mást sem éreztetnek velünk, minthogy háztartási berendezési tárgyak vagyunk és egy pár hatalmas, két lábon járó cici, amikről gyerekek lógnak le. Távmunkáról, telefonról, internetről még senki nem hallott ebben a liberális, mindenkit elfogadó társadalomban. Mint ahogyan mama-baba barát munkahelyekről sem. Ilyeneket nem lehet kialakítani, mert az pénzbe kerül, zavarja a többi dolgozót és elvonja az anya figyelmét. Valahogy mindenki úgy véli, hogy a munka csak egy bizonyos meghatározott helyen és időben történhet. Ha valaki nem jár be, vagy előbb merészel hazamenni, akkor az lóg és nem végzi el a dolgát. Szerintem mindenki ismer olyat, aki időben bejár a munkahelyére, talán még tovább is bent marad, a munkát azonban még hírből sem ismeri. A rendszer adta lógási lehetőségeket azonban kívülről tudja és alkalmazni sem rest.
Igaz ugyan, hogy nem attól lesz valaki jó munkaerő, ha anya, de az is igaz, hogy az sem lesz értékes munkatárs, aki szingli. Nem a családi állapotunk határozza meg, milyen munkát végzünk, és nem eszerint kellene dönteni valaki mellett, vagy ellen. Nem akarjuk azt sem, hogy csak azért vegyenek fel minket dolgozni, mert ez a korrekt magatartás. Csak annyit kérünk, hogy ne zárják ránk egyből az ajtót és ne vegyék el tőlünk az esélyt, a bizonyítás lehetőségét. Ne kényszerítsenek minket arra, hogy válasszunk két olyan dolog között, ami lételemünk.
Nos, nagyon halkan megjegyeznék még pár dolgot. Egy anya egymaga több feladatot és érzelmi hullámhegyet tud megoldani egyetlen nap alatt, mint a nagyon törtető, egyedülálló, folyamatosan munkán pörgő és az életét azzal helyettesítő kis méhecskék. Mivel vagy nem volt ezeknek anyjuk, vagy nem tisztelték és szerették őket annyira, hogy ezt tudják, így elmondom, mit csinál egy anya. Hajnalban kel, sokszor úgy, hogy éjszaka is fent kellett lennie. Ellátja nemcsak a gyerekét/gyerekeit, hanem a háztartást is. Olajozott gépezetként nyugodt, tiszta, szeretetteljes és békés környezetet, vagyis otthont épít és tart fent a családjának. Odafigyel, mi hiányzik a kamrából, ki, mit nem eszik, vagy mire allergiás. Tudja a férje programjait és segít neki mindenben, amiben csak lehetséges, miközben bevásárol, játszóterezik, takarít, főz, mos, olvas, tájékozódik a világ dolgairól és igen, dolgozik. Nem 8, vagy 12 órát dolgozik, hanem 24 órában készenlétben áll és tevékenykedik. Nem siránkozik, nem sajnáltatja magát és nem is kiabál mindenféle jognak nevezett marhaság miatt, hanem csendben és szorgalmasan végzi a munkáját.
Ehhez türelem, nagy teherbírás, kitartás, pontosság, elhivatottság, odafigyelés, tervezési készség, empátia, csapatmunka, ember feletti munkabírás és elfogadás kell. Hogy-hogy nem, ezek a tulajdonságok és elvárások minden álláshirdetésben, interjún, önéletrajzban és motivációs levélben megtalálhatóak. Akkor, hogyan lehet az, hogy ha meglátják/meghallják valakiről, hogy anya, egyből roppant kedvessé, már-már émelyítően megértővé válik mindenki, miközben már leírta azt a szegény nőt és az ebédjén gondolkozik a nagy bólogatások és igenezések közepette?! Míg másoknál a fent felsorolt képességek és tulajdonságok pusztán csak szavak, egy anyánál tények. Ráadásul nekünk van veszítenivalónk, mert nekünk van kiért és miért küzdenünk és dolgoznunk. Ennél nagyobb motiváció pedig nincsen a világon.
Szóval,azt mondom, kezdjünk el inkább ezen a dolgon változtatni és ez ellen a begyöpösödött és a liberális ideológia által csak megerősített felfogáson változtatni. Igenis tud működni a karrier és a gyerek egyszerre. Nem kell senkinek választania a kettő közül, sokkal inkább a kettőt együtt kellene megélni és választani. Mert mi nők, mindenre képessé válunk, ha édesanyák leszünk. Olyan energiákat és boldogságot szabadít fel bennünk, melyek által képesek vagyunk egy sokkal magasabb szintre is felfejlődni. Nem hagyhatjuk, hogy elvegyék tőlünk ezt! Mama-baba barát munkahelyeket, elfogadást, támogatást és reális hozzáállást kell kiharcolnunk magunkat, mert ez a modern kori feminizmus legégetőbb problémája. Ha velünk, nőkkel, nincsen rendben valami, akkor a világgal sincsen. Ha mi, nem tudjuk, mi a szerepünk és a helyünk a világban, akkor az egész rendszer felbomlik és összeomlik. Ezért kell küzdenünk és erre kell nevelnünk a gyerekeikkel együtt, az egész világot. Üzennénk a harcos feministáknak, a csak szavakban anyabarátoknak és ellenzőknek: ha a nők a helyükön vannak, minden a helyére kerül, márpedig egy nő nem lehet teljes család és munka nélkül. Mi ezt választjuk, együtt.
Írta: Nagy Dóra