Gondolatok az emlékezésről

 „Egy nemzetnél nemcsak az a fontos, hogy vannak-e értékei, 
hanem az is, hogy vannak-e értékeinek megbecsülői.” (Egry József, festő)

Több hírt is közzétettünk már II. Rákóczi Ferenc születésnapjának emléknappá nyilvánításáról. Az egyik képviselő hozzáfűzött gondolata adta az ötletet, hogy foglalkozzunk egy keveset a nemzeti ünnepek és az emlékezés témakörével. Még aktuálisabbá teszi a témánkat, hogy ma tartjuk megemlékezéseinket az 1848/49-es szabadságharcról.
Cikkünk két fontos kérdést fog körüljárni. Az egyik az, hogy miért is van szükség a nemzeti ünnepekre. A másik pedig az, hogyan is kellene ezekről a napokról vélekednünk és megemlékeznünk.  

---

Egy nemzet identitása nagyban függ az emlékezettől. A múlt nélkül nem értelmezhető a jelen és a jövő, valamint nem is lehet meghatározni pontosan egy nemzet öntudatát. Ahhoz, hogy bármit megértsünk, hogy erőt merítsünk, hogy példát vegyünk, ismernünk kell a múlt eseményeit, hőseit, főbb szakaszait. Erre azt lehetne mondani, hogy hát mire való a történelem óra? Miért kell külön személyeket és eseményeket kiemelnünk és egy egész napot szentelnünk rájuk?

Jelenleg Magyarországon nem elég fejlett az emlékezés kultúrája, sőt lassan már teljesen elveszíti a szerepét. Nagyjából kimerül annyiban egy-egy nemzeti ünnepünk, hogy minden párt szervez egy saját, külön rendezvényt, ahol a saját történelemalternatíváját, ellenfelének gyalázását és jövőbeni politikai kinyilatkoztatásait hallhatja a közönség. Most már azonban ennél is továbbment a dolog, hiszen tüntetéseket szerveznek ezekre a napokra. Nem ironikus kissé, hogy azokat az ünnepeket használjuk fel a társadalom bomlasztására, melyeknek pont az egység erősítése lenne a céljuk? Véleményünk szerint, az ilyen típusú ünnepségekkel és megemlékezésekkel, valamint a rájuk szervezett hőzöngésekkel maga a lényeg veszik el. Természetesen nagyon unalmas tud egy idő után lenni, ha újból és újból meghallgatjuk a 12 pontot, vagy elszavalják nekünk minden évben ugyanazokat a verseket és eljátsszák ugyanazok a jeleneteket. Az is teljesen érthető, ha ezeket a nemzeti identitást erősítő alkalmakat megtöltik a jelen és a jövő problémáival, terveivel, hiszen a múltunkon keresztül vagyunk képesek megérteni a jelent és továbbgondolni a jövőt. A probléma ott kezdődik, hogy ezekre az ünnepekre a nemzeti identitás erősítése nem kapott meghívót.

A bevezetőben kiemeltük, hogy az egyik kérdés, amire keressük a választ az az, hogy miért van szüksége egy nemzetnek az ünnepekre, megemlékezésekre. A válasz pedig a nemzettudat erősítése, valamint a nemzet egy közösségé kovácsolása. Ugyanis ezek az alkalmat ugyanazt kell, hogy jelentsék kicsinek, nagynak, szegénynek és gazdagnak, férfinak és nőnek, jobboldalinak és baloldalinak egyaránt. Ha jobban belegondolunk, nem sok különbség van az 1703-ban, 1848-ban, vagy 1956-ban harcolók között. Nem hiszem, hogy mindannyian ugyanúgy látták a világot és mindannyian egy azon oldalon álltak a hétköznapokban. Ami közös bennük az az, hogy ugyanolyan odaadással és önfeláldozással szerették a hazájukat. Ebből a szeretetből kifolyólag félretették a mindennapos ellentéteiket és képesek voltak egy oldalon harcolni és meghalni, hogy Magyarországot egy sokkal jobb hellyé tegyék. Amikor ezekre a hősökre emlékezünk, akkor az egységre és a hazánk iránt feltétlen odaadásra kell emlékeznünk. Itt térünk rá, a miért megválaszolása után a hogyanra.

Az, ahogyan megtartjuk ezeket a rendezvényeket, ahogyan beszélünk ezeken, pontosan tükrözi, milyen állapotok uralkodnak jelenleg az országban. Pártjaink nem az egység, a szeretet, a tisztelet és a büszkeség köré építik az ünnepségeiket, hanem a széthúzásra, a reménytelenségre és az elkeseredésre. Akkor, amikor a nemzetnek a legbüszkébbnek, a legegységesebbnek kellene lennie, ők a széttöredezettséget és a belső harcokat emelik ki. Éppen ezért a legtöbb embert már nem is érdeklik a nemzeti ünnepek. A gyerekek megtanulják, amit kell, előadják, amit betanítottak nekik, a szüleik megnézik őket, majd mindenki megy a dolgára. Nincsen igazi, mélyről jövő emlékezés és büszkeségérzet. Így az ünnepek is kiüresedtek és semmi mást nem jelentenek lassan, mint szabadnapokat a munkában és az iskolában, a pártjainknak meg annyit, hogy ismételten jól odamondjanak a másiknak.

Az általunk felírt Egry József idézet is erre utal. Hiába vannak nemzeti ünnepeink, nagybecsű történelmünk, kiváló államférfijaink, hősi halált halt őseink, ha a nemzet, akinek emlékeznie kellene rájuk, csak egy protokolláris, kötelező szabadnapot, valamint egy újabb bomlasztásra épülő eseményt lát bennük. Gondoljunk csak bele, ezek az emberek meghaltak, szenvedtek, harcoltak és bujdostak értünk. Mi pedig még arra sem vagyunk képesek, hogy legalább ezekre a napokra félretegyük a személyes sérelmeinket és ellentéteinket azért, hogy méltó módon megemlékezzünk róluk. A nemzeti identitás és maga a nemzet, az emlékezéssel kezdődik és annak hiányával ér véget, éppen ezért fennmaradásunk alapja a méltó, büszkeséggel és tisztelettel teli emlékezés hősi halottjaink és nemzetünk kiemelkedő cselekedeteire, mert hiába szól másról a mindennapi közbeszéd, mi igenis nagyok voltunk és bátrak. Jelenleg pedig csak saját magunk és kicsinyes acsarkodásaink állnak az útjába annak, hogy újra azzá váljunk.