Élve vagy halva?

A modern kori demokráciák pártjainak egyik sarkalatos vitatémája a halálbüntetés kérdése. Eltöröljük? Visszaállítsuk? Legyen, ne legyen? A magyar közvélemény ebben a kérdésben is elég erősen megosztott, bár az is igaz, hogy ez a törésvonal nem egyedülálló a világban. A mostani közbeszéd újra a halálbüntetés kérdésétől hangos, amit ezúttal Orbán Viktor miniszterelnök minapi megszólalása indított el. Idézem: “Napirenden kell tartani a halálbüntetés ügyét”. 

Az az igazság, hogy ez a kérdés mindig is napirenden volt és ott is fog maradni, mert itt nem létezik olyan, hogy aranyközépút. Ezzel valaki vagy egyetért, vagy nem. Olyan nincsen, hogy kicsit igen, vagy nem. Kicsit vegyük el valakinek az életét, vagy kicsit adjuk vissza. A halálbüntetés kérdésével az egyik egyetemi órámon, mi is foglalkoztunk. A tanárom feltett nekünk néhány kérdést, amikre igennel, vagy nemmel lehetett válaszolni. A feladat elején mindenki elmondta, hogy melyik világkép szerint határozza meg magát, majd a kérdések megválaszolását követően megnézhettük, hogy valóban ahhoz az ideológiai családhoz tartozunk-e, mint amit mi gondolunk. Emlékszem nagyon meglepő eredmények születtek és én voltam az egyetlen, aki mind az elmondása mind pedig a válaszai alapján a konzervatívok csoportjában maradt. A csoporttársaimnál sokkal nagyobb volt a keveredés. Példának okáért nem egy ember mondta magát konzervatívnak, de a halálbüntetés ellen tette le a voksát, de akadt olyan is, aki liberálisnak vallotta magát, mégis a halálbüntetés mellett döntött. El is indult egy nagyon érdekes párbeszéd közöttünk erről a témáról.

A halálbüntetés kérdését igazából két szemszögből lehet vizsgálni. Nézhetjük a humán oldalról és nézhetjük vallási szemszögből. Akik az első nézőpontot választják, mindig azzal érvelnek, hogy az államnak nincsen joga ítélkeznie egy ember élete felett olyan módon, hogy kioltja azt. Emellett fel szokták hozni, hogy mi van, ha emberi hiba csúszik be és egy ártatlan embert küldünk a halálba, valamint nem sokkal nagyobb büntetés e az, ha elvesszük a szabadságát? Egyébként is, attól, hogy elvesszük a bűnös életét, nem fog újjászületni az áldozat és a családjának sem lesz könnyebb.

A másik, általam is vallott, szemlélet szerint a halálbüntetés szükséges és az állam nem lesz rosszabb attól, ha valakire a lehető legsúlyosabb büntetést rója ki, vagyis az életének elvételét. Igenis vannak olyan emberi tettek, amik kiérdemlik azt, hogy az életükkel fizessenek érte a bűnösök. Nem abból kell állandóan kiindulni, hogy de „mi van, ha rosszul döntött a bíró?” Egy felelős, szakértői bíróságnak és szakértői gárdának az a feladata, hogy alaposan utánajárjon az ügyeknek és kivizsgálja azokat. Máskülönben nincs értelmes magyarázata annak, hogy miért tartanak évekig a peres ügyek, nem igaz? Határozottan állítom, hogy egy, vagy több emberi élet öncélú kioltása, nem lehet indokolt és nem is hunyhatunk szemet fölötte. Nem hiszem, hogy ugyanolyan büntetést érdemel a gyilkos és a tolvaj. Ráadásul nem egy esetben fordult már elő az, hogy szabadlábra helyezték bűnösnek talált rabot, aki aztán ott folytatta, ahol abbahagyta. Ez nem sokkal nagyobb bűn az állam részéről, mint az, ha halállal bünteti az elkövetőt? Elvégre bebizonyosodott, hogy bűnös. Családok életét tette tönkre és emberek életét ontotta ki, el is ítélték érte. Majd jó magaviseletért, vagy azért mert lejárt a kiszabott idő, kiengedték és ezzel újabb családokat nyomorítottak meg. Ez nem sokkal nagyobb vétség a társadalom ellen?

Tény és való, hogy a halálbüntetés nem egy könnyen megválaszolható és nem egy könnyen emészthető kérdés. Az is igaz, hogy nagy felelősséggel és alapos kivizsgálással jár együtt. Ebben szerintem nincs is vita. Mint ahogy abban is egyetértek, hogy minden bűntett más és más, egyediként kell azokat kezelni. Ám azt is látni kell, hogy nem mindenkinek olyan borzasztó az, ha bezárják. Nem mindenki éli ezt meg hatalmas büntetésként és nem fog minden gyilkos megváltozni a börtönben eltöltött évei alatt. Aki egyszer gyilkolt, átlépett egy olyan határt, ami után nincs megállás. Ugyanis ő Istennek képzelte magát és vette a bátorságot ítéletet hozni egy másik emberi élet felett. Csak és kizárólag önös érdekből és indíttatásból elvette embertársa legnagyobb értékét és szabadságát, vagyis az életét. Ezt kell belátni és ezért nem hasonlítható össze egy bírósági ítélet, egy egyén ítéletével. Hiszen az állam nem unalomból, önzésből, jószántából és saját érdekében dönt egy embere élete vagy halála felett, míg egy gyilkos igen. Az államnak igenis védelmeznie kell állampolgárait és ebbe nem csak az idegen hatalmaktól, háborútól, nyomortól való védelem tartozik bele, hanem egy, a társadalomra veszélyes ember életének elvétele is ide tartozik. Mert igenis a közösségi érdek és élet áll az első helyen, nem pedig az egyén.

Azonban azt is látni kell, hogy ez a kérdés csak akkor kerülhet megválaszolásra, ha széleskörű egyeztetés és népszavazás történik róla. Ez nem nemzetközi kérdés és nem is lehet egységes keretbe foglalni. A halálbüntetés eltörlése, vagy visszaállítása minden állam belügye, ezt még az Amerikai Egyesült Államokban is így gondolják, ebből adódhat, hogy államonként változik a törvény ebben a témában. Úgy gondolom, ha a többség dönt a kérdés felől, akkor annak kell lennie a bevett gyakorlatnak és azt mindenkinek el kell fogadnia saját vélekedésétől és világképétől függetlenül. Mert ez a demokrácia lényege, amit lássuk be, sok esetben pont a legnagyobb demokraták nem tartanak szem előtt, pedig az ehhez hasonló kérdés eldöntésénél pontosan ennek a szemléletnek kell lennie az alapnak a közösségi érdek érvényesítése érdekében.